Ismét Rosberg nyert

Kecskés István
Kecskés István

A 30 éves versenyzőnek ez az idei ötödik, pályafutása során pedig már a 13. sikere, s ezzel bebiztosította második helyét a vb-pontversenyben.

Rosberg mögött a már biztosan vb-győztes, háromszoros világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett.

A rajtnál Rosberg megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Hamilton fordult el másodikként az első kanyarban, a harmadik és a negyedik helyen pedig a két Ferrari, Vettel és Kimi Räikkönen száguldott az első kör után.

Rosberg a 13. kör végén, Vettellel együtt állt ki a boxba kerékcserére, Hamilton egy körrel később kapott friss abroncsokat, s a dobogós helyeken ezután nem változott a sorrend.

Hamilton a 25-26. körben közel került Rosberghez, de nem tudta megelőzni, s aztán kissé le is maradt csapattársa mögött. A következő kerékcserékre a 32-34. körben került sor, először Vettel, majd Rosberg, végül Hamilton járt a boxban, s a sorrend ezúttal sem változott az első három helyen.

Vettel aztán a 48. körben letudta a harmadik kerékcseréjét is, s az előző kiállásokhoz hasonlóan egy körrel később Rosberg, majd Hamilton is megkapta az új abroncsokat.

A dobogós pozíciókban így ismét nem változott a helyzet, 21 körrel a leintés előtt Rosberg, Hamilton, Vettel volt a sorrend.

A hajrában már nem történt érdemi változás az élmezőnyben, Rosberg megérdemelten győzött, miután az egész hétvégén gyorsabb volt riválisainál. A német versenyző karrierje során másodszor nyert Brazíliában, tavaly ugyanis szintén nem talált legyőzőre ezen a pályán.

Eltűnt magyar turistákat keresnek Mallorcán

A Diario de Mallorca helyi lap információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d'Or üdülőhelyről tűnt el két magyar vendég. A szálloda dolgozói jelentették az eltűnést, mivel napok óta nem látták a két turistát. Kiderült, hogy egy testvérpárról, egy 18 éves férfiről és egy 30 éves nőről van szó, bár a helyi hatóságok hivatalosan eddig még nem erősítették meg az eltűntek személyazonosságát.

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/22499/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Autó-motor

F1: Rosberg nyert, Alonso nagyot bukott (videók)

2016.03.20. 07:55
Érdekes, változatos versenyt hozott a Forma 1 idénnyitója. Rosberg nyert Hamilton és Vettel előtt.

Autó-motor

F1: Hamilton az élen – rettenetes az új időmérő (nyilatkozatok)

2016.03.19. 07:55
Lewis Hamilton szerezte meg az első helyet az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. Ez volt az első kvalifikáció az új szabályok szerint – szörnyű...

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: Forma 1, FTC, kézi BL, Arsenal és Inter is a képernyőn

2016.03.19. 06:30
Kezdődik az F1 szezon, rangadók Európában.

Autó-motor

F1: Hamilton az élen, Rosberg az utolsó

2016.03.18. 08:40
Lewis Hamilton zárta az első helyen mindként pénteki szabadedzést az Ausztrál Nagydíjon.

Autó-motor

F1: hivatalosak az időmérő változásai

2016.03.11. 12:10
Kicsit talán bonyolultak az új szabályok, de még az is lehet, hogy látványos lesz a végeredmény.