Magyar Kupa: FTC–Videoton a nyolc között

Kecskés István
Kecskés István
A párosításokat ezúttal is Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökségének tagja húzta ki. A legjobb nyolc között öt első osztályú és három harmadosztályú csapat került kisorsolásra. Az első mérkőzéseket a tavaszi szezon elején, 2016. február 17-én, míg a visszavágókat március 2-án rendezik. 

Az első párharc keleti rangadót hozott, a Nyíregyháza Spartacus FC a Debreceni VSC-t fogadja az első mérkőzésen. A címvédő otthon kezdi a párharcot, mégpedig a tavalyi döntőbeli ellenfele, a Videoton FC ellen. A Kozármisleny ismét első osztályú ellenfelet kapott: Békéscsabára látogat az első mérkőzésen. A budapesti lilák pedig a Tiszaújváros csapatát kapták, az Újpest kezdheti hazai pályán a párharcot.

Magyar Kupa 5. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC-DVSC-TEVA
Ferencvárosi TC-Videoton FC
Békéscsaba 1912 Előre FC-HR Rent Kozármisleny
Újpest FC-Termálfürdő FC Tiszaújváros

Mérkőzések időpontjai:
2016. február 17.
2016. március 2.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/22729/pics/lead_800x600.jpg