La Liga: Gáláztak a gigászok

Kecskés István
Kecskés István

A Real Madrid a Sporting Gijón-t fogadta és már az első félidőben el is döntötte a mérkőzést, ugyanis a BBC öt gólt rúgott 35 perc alatt. A második játékrészre már visszább vett a Real, nem is szereztek több gólt, sőt még kaptak is egyet, de ez már mindegy volt. Ami viszont nem mindegy, hogy Bale-nek és Benzemának is sérülés miatt kellett elhagynia a pályát, elég fejfájást okozva ezzel Zidane-nak.

Kitömte ellenfelét a Barcelona is. A katalán csapat a Bilbaót fogadta és elég nagy hendikeppel kezdte a mérkőzés ugyanis már a 4. percbe emberelőnybe került. Kiállították a Bilbao kapusát, Iraizoz-t, ráadásul büntetőhöz is jutott a Barca, amivel tulajdonképpen el is dőlt a meccs. A vége 6-0 lett, Suarez mesterhármasa mellett Messi, Neymar és Rakitic is betalált egyszer a kapuba.

A tabellát azonban még mindig az Atletico Madrid vezeti. A fővárosiak a Las Palmas vendégeként léptek pályára és sikerült három gólt is rúgniuk, ami mindössze másodjára fordult elő a bajnokságban. Viszont gólt megint nem kaptak, így egészen elképesztő módon 20 mérkőzés után 8 kapott góllal állnak a tabella élén.

Vasárnapi eredmények:

Valencia - Rayo Vallecano 2-2 (Negredo, Alcacer, ill. Jozabed, Llorente)
Real Madrid - Gijon 5-1 (Bale, Ronaldo 2, Benzema 2, ill. Lopez)
Getafe - Espanyol 3-1 (Leon, Sarabia, Moi Gomez, ill. Perez)
Las Palmas - Atletico Madrid 0-3 (Filipe Luis, Griezmann 2)
Barcelona - Bilbao 6-0 (Messi, Neymar, Suarez 3, Rakitic)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/24016/pics/lead_800x600.jpg