Birkózó Eb - Ligeti Dániel ötödik lett

Kecskés István
Kecskés István

Ligeti Dániel az ötödik helyen végzett a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján, miután az éremmérkőzésen nagy csatában kikapott ukrán riválisától.

A szombathelyi nehézsúlyú versenyzőre a vb- és Eb-második Alen Zasziejev várt péntek este, aki előzetesen esélyesebbnek tűnt nála, Ligeti mégis nagyon közel volt ahhoz, hogy borítsa a papírformát.

Gulyás István korábbi szabadfogású, jelenlegi női szakágvezető a meccs előtt úgy vélte, Ligetinek akkor van esélye, ha a lábra jól támadó ukrán ellen az első menetet kibírja és meccsben van, mert Zasziejev fáradékony.

A szakmai elvárásoknak a délelőtt visszafogottan birkózó Ligeti tökéletesen megfelelt, az első három percben egyenrangú ellenfélként küzdött, s ugyan kétszer - egyszer Ligeti elkapkodott indítása után - mögé került (0-4) Zasziejev, látszott, hogy maradt esély a sikerre.

A 26 éves magyar a folytatásban rögtön gyönyörűen tette be a kart riválisa hóna alá, összefogta, s egy gáncs után látványosan dobta el, ami négy pontot és - vezetést jelentő - egyenlítést ért. Sokáig azonban nem örülhetett a magyar sarok, mivel rögtön ezután Ligeti elsietve ment be lábra, amiből visszafogott az ukrán.

Ugyanakkor a lenti szituációban a magyarnak sikerült riválisa lábát megfognia, és kitette a szőnyegről. A bíró azonban ezt nem így látta, s hagyta Zasziejevet, hogy ebből a szituációból a magyar mögé menjen. Az állás így 4-6 volt, ám Ritter Árpád szövetségi kapitány visszanézést kért. A kivetítőn lassított jelenet a magyarok számára még egyértelműbbé vált - az ukrán lába közel fél méterrel kint volt -, a zsűri mégis helyben hagyta az ukrán két pontját, s egy büntetőpontot is adott.

Idő még volt ekkor, közel két perc, így a hárompontos hátrány ellenére Ligeti továbbra is ment előre, keményen tette a kart, próbálkozott, egy kis hiba után azonban megint az ukrán került mögé. Az utolsó percre így már öt pont volt a különbség, Ligeti mégis vissza tudta hozni a reményeket, egy újabb szép gánccsal kétpontos dobást mutatott be, s már csak három volt köztük.

Az idő fogyott, a magyar is látványosan fáradt volt már, ám még így is újra megvolt a fogás, amiből az utolsó másodpercekben indítani tudott, méghozzá biztatóan, ám Zasziejev bele tudott fogni a kísérletbe, amivel 11-6-ra alakította a végeredményt.

"Ott volt a kezében" - bosszankodott Gulyás István a szőnyeg mellett, majd ment gratulálni az ötödik hely miatt rendkívül csalódott Ligetinek.

"Az ilyen birkózással érdemes felmenni a szőnyegre, a reggelivel viszont nincs értelme" - értékelt Ritter Árpád az MTI-nek. - "Végre birkózott, azt csinálta, amit kell, tette a kart, akciózott, remekül küzdött, így bárki ellen lehet esélye. Ezzel a produkcióval egyértelműen elégedett vagyok."

Ligeti az esti program egyetlen magyarja volt, miután pénteken korábban a szintén szabadfogású Gulyás Zsombor (70 kg), illetve Barka Emese (58 kg) és Wilson Vanessa (69 kg) is kiesett.

A magyar nők ezzel Sastin Marianna (63 kg) és Galambos Ramóna (55 kg) révén két bronzéremmel és Sleisz Gabriella (60 kg) által egy ötödik hellyel, míg a szabadfogásúak egy ötödik hellyel zártak Rigában.

Szombaton a kötöttfogásúak kezdik meg szereplésüket a lett fővárosban.

Címkék: birkózás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25430/pics/lead_800x600.jpg
birkózás

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Lőrincz Tamás másodszor is olimpiai döntős!

2021.08.02. 11:30
A 77 kilogrammban versenyző kötöttfogású birkózó Lőrincz Tamás legyőzte iráni ellenfelét és így pályafutása során másodszor is olimpiai döntőt vívhat.

Egyéni sportok

Két pozitív koronavírusteszt a birkózóknál

2020.09.10. 11:00
A magyar női birkózóválogatott két tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …

Egyéni sportok

Birkózás: honosított válogatottak buktak meg a doppingteszten

2020.07.21. 17:00
Két Ukrajnából honosított magyar válogatott birkózó, Olejnik Pavlo és Asarin Roman is doppingvétséget követett el.

Egyéni sportok

Birkózás: decemberben teljes világbajnokságot rendeznek

2020.07.04. 21:20
A nemzetközi szövetség (UWW) értelmében decemberben Belgrádban megrendezik a birkózó-világbajnokságot.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Egyéni sportok

Birkózás: még idén felnőtt világbajnokságot rendezne a nemzetközi szövetség

2020.06.19. 15:50
A Nemzetközi Birkózószövetség online ülést tartott a vezetőségi tagoknak, ahol arról tárgyaltak, hogy még az idei évben felnőtt …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Sike András ihletett formában birkózva nyert olimpiát

2020.06.09. 19:25
Sike András pályafutása során egy világversenyt nyert meg, azonban szöuli győzelme során olyan formát mutatott, amely még a magyar birkózás …

Egyéni sportok

Egy generáció, amelynek tönkretették az olimpiai álmait

2020.06.06. 15:10
Olimpiai bajnokainkról szóló sorozatunk folytatása előtt azoknak a magyar sportolóknak az eredményeit idézzük fel, akik a Los Angeles-i ötkarikás játékok helyett a Barátság …

Egyéni sportok

Birkózás: edzésen lett rosszul és elhunyt Tóth Bendegúz

2020.06.04. 20:30
Az ESMTK U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes birkózója 22 éves volt.