Elhunyt Verebes József, a Mágus

Kecskés István
Kecskés István

Verebes József (Budapest, 1941. március 23. – 2016. március 13.) magyar labdarúgó, edző, mesteredző. Az 1980-as évek elejének győri aranycsapatának a vezetőedzője volt. Edzőként bajnok volt az MTK-VM-mel, később a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Ferencváros egyik legszegényebb részén nőtt fel, ahol a többi hasonló társával a labdarúgás volt az egyetlen szórakozásuk. Együtt játszott Farkas Jánossal és Sipos Ferenccel, akik később híres válogatott labdarúgók lettek. 1952-ben Verebes is a Bp. Kinizsi (FTC) igazolt labdarúgója lett. 1961-ben három mérkőzésen az élvonalban is szerepelt. 1962-ben elhagyta a Ferencvárost és egy idényt az Oroszlányi Bányászban játszott. A következő évtől ismét a fővárosba igazolt. 1964-ig a BVSC labdarúgója volt, 1965-ös és 1966-os idényben a Ganz-Mávag, 1967 és 1970 között a Budafoki MTE csapatában szerepelt. Az aktív labdarúgást a Középítők csapatában fejezte be 1971-ben.

Visszavonulása után először a budapesti 43. sz. Állami Építőipari Vállalat sportszervezője lett. 1978-ban a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett (labdarúgó szakedző). 1977 és 1978 között az MLSZ játékvezető edzője volt. 1978-1979-ben a másodosztály Kecskeméti SC vezetőedzőjeként dolgozott. Egy rövid sülysápi edzői munka után a Videoton vezetőedzője lett.

1981-ben a Rába ETO szerződtette és az itt töltött öt esztendő pályafutásának legsikeresebb időszaka. Első két idényben bajnokok, majd kétszer másodikok, végül harmadikok lettek a bajnokságban. 1982-ben 19 év után lett újra vidéki győztes a labdarúgó bajnokságban és először neki sikerült azt egyszer megvédeni is. Ebben az esztendőben az év edzője lett, Győrben pedig Pro Urbe-díjjal jutalmazták tevékenykedését.

1986-ban átcsábították az akkoriban általában a kiesés ellen küzdő MTK-VM-hez. Itt is sikerült véghez vinnie a győri bravúrt és első idényében, 29 év után újra bajnoki címet szerzett a kék-fehér csapattal. E két páratlan sikerből ered edzői beceneve: Mágus. 1987-től mesteredzői címet kapott. Eközben 1987 januárjától augusztusig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. 4 mérkőzésen: 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlege. Az 1988-1989-es idényben a kék-fehérekkel bronzérmesek lettek a bajnokságban. A következő idényben úgy lettek ezüstérmesek, hogy már az utolsó előtti fordulóban is megszerezhették volna a bajnoki címet, amit végül az utolsó fordulóban az Újpesti Dózsa szerzett meg jobb gólkülönbséggel (1 góllal volt jobb!).

1992-ben Kispestre szerződött, ahol 8 mérkőzésen (6 bajnokin) irányította a csapatot és idő előtt távozni kényszerült, majd a csapat Martti Kuuselavezetésével bajnok lett. 1993 szeptembere és 1994 júniusa között is szövetségi kapitány volt tíz mérkőzésen át. Egyetlenegy győzelem mellett, két döntetlen és 7 vereség volt a mérlege. Ugyanez időben ismét Győrben dolgozott az ETO-nál, szerényebb eredményekkel, mint korábban: ötödik lett a csapat a bajnokságban. 1996 tavaszán néhány mérkőzés erejéig a Vasas edzője volt. 1998-1999-ben ismét a Videoton vezetőedzője lett.

2001-ben UEFA `A` diplomás edzői oklevelet szerzett, majd Magyarországon az elsők között teszi le a `Pro`-fokozatot is. 2005-ben a megyei másodosztályban szereplő Diósd szakmai igazgatója lett. 2005-2006-ban televíziós szakkommentátor. 2007-ben Újbuda-Lágymányosi TC-nél szakmai vezetőként tevékenykedett, majd a klub Váccal történő egyesülése után a Vác-Újbuda LTC vezetőedzője lett.

2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

2009 áprilisában a Nagytétény-Erőmű SE BLSZ I. osztályú csapatához került szakmai tanácsadóként, majd vezetőedzőként.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25452/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: őrületes sportdömping a hét utolsó napján

2021.01.24. 07:30
Tornagyőzelemmel ünnepelheti olimpiai kvótáját a magyar női vízilabda-válogatott, Liverpool-Manchester United rangadót rendeznek az FA-kupában, folytatódik a kézilabda vb.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben, fontos mérkőzés vár a férfi kézilabda-válogatottra

2021.01.23. 07:30
Nagy mennyiségű labdarúgás és kézilabda vár ránk a szombati napon, de a téli sportok szerelmeseinek sem kell …

Magyar foci

Közvetítések: Ferencváros-Diósgyőr ütközettel tér vissza az NB I

2021.01.20. 07:30
Felébred téli álmából a magyar foci, az Olasz Szuperkupáért száll harcba a Napoli és a Juventus, vízilabdás lányaink pedig Kazahsztánnal csapnak össze az …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC és a Sopron Basket

2021.01.06. 07:30
A győriek a Dunaújváros ellen játszanak a női kézilabda NB I-ben, míg a soproniak az Atomerőmű-KSC Szekszárdot fogadják a női kosárlabda NB I-ben, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben, az angol ligakupában és az olasz bajnokságban is

2020.12.23. 07:30
Rangadókkal búcsúzik 2020-tól az NB I és az olasz bajnokság, pályán az Újpest, a Budapest Honvéd, a Real Madrid és az AC Milan …

Csapatsportok

Közvetítések: eldől, hogy ki nyeri a női kézilabda Európa-bajnokságot

2020.12.20. 07:30
A horvátok a dánokkal játszanak a bronzéremért, míg a franciák a norvégokkal csapnak össze a végső győzelemért a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadót játszik az FC Barcelona, pályán a Ferencváros

2020.12.19. 07:30
Téli sportok, külföldi és magyar labdarúgás, torna, darts és még sok minden más a képernyőn a szombati napon, csak győzzünk választani.

Csapatsportok

Közvetítések: a döntőért küzdenek a női kézilabda Eb-n, pályán a MOL Fehérvár

2020.12.18. 07:30
Franciaország a horvátokkal, míg Norvégia a dánokkal küzd meg a döntőért a női kézilabda Európa-bajnokságon, de láthatunk …

Magyar foci

Irány Németország, az RB Leipzigban folytatja Szoboszlai Dominik

2020.12.17. 16:45
Ahogy az a sajtóhírek alapján várható volt csütörtök délután bejelentette Szoboszlai Dominik leigazolását az RB leipzig.

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben, Liverpool-Tottenham a Premier Leagueben

2020.12.16. 07:30
A rossz formában lévő Budapest Honvéd a Diósgyőri VTK-t látja vendégül, míg a Tottenham a Liverpoolhoz utazik, de láthatunk …