Női kézilabda Eb-selejtező: vereség a lengyelek ellen
Remek hangulatban, telt ház előtt kezdődött a mérkőzés, amely előtt a Magyar Kézilabda Szövetség és Érd Megyei Jogú Város részéről 25. válogatottsága alkalmából Dr. Kersch Ferenc főtitkár-helyettes és Bács István alpolgármester, valamint Marosi László alelnök és Simó Károly alpolgármester köszöntötte Bíró Blankát és Erdősi Ildikót, 125. válogatottsága alkalmából pedig Novák András főtitkár és T. Mészáros András polgármester köszöntötte Szucsánszki Zitát.
Zácsik Szandra két átlövés-góljával kezdtük a találkozót, és jól mentek a lövéseik a magyar oldalon, a lengyelek a 13. percben 10-6-nál időt is kértek. Ezt követően 12-11-re zárkóztak a nyitott védekezéssel eredményes lengyelek. A 20. percben Szucsánszkit Kovacsics váltotta, aki zavarót védekezett, de a félidő hajrájában ismét Szucsánszki kapott lehetőséget. A lengyelek tartották a 2-3 gólos különbséget, majd szünet előtt ki is tudtak egyenlíteni az utolsó percre fordulva, a renyhébb magyar védelmet kihasználva. A slusszpoén is a lengyelek nevéhez fűzött, Kocela indítás után talált be, így lengyel előnnyel zárult a félidő.
Idegesen folytatták a meccset a csapatok, igaz, a mieinknél a Kiss Évát váltó Bíró Blanka jól szállt be a meccsbe, több védéssel mutatkozott be. A második félidőre jelentősen fölkeményedett a mieink védekezése, 13 perc alatt mindössze egy gólt kapott a magyar válogatott, így 22-18-as mérkőzés-állásnál harmadik idejét is kikérte Kim Rasmussen. Érthetetlenül megállt a mieink támadójátéka, és a védekezés is hatástalanabb lett, négy perc alatt egyenlítettek a lengyelek, majd Triscsuk kihagyott büntetője után két gólos vezetésre tettek szert, amikor az 54. percben időt kért a magyar válogatott. Az utolsó percekre ismét visszaállt Zácsik, egy gólra felzárkóztunk, de Kulwinska betalált, nyolcvan másodperccel a vége előtt 26-24-es lengyel vezetésnél kértünk időt. Nem sikerült azonban egyenlíteni, a végeredményt öt másodperccel a mérkőzés vége előtt hétméteresből Kovács Anna állította be. A magyar válogatott egy góllal kikapott, így még nem biztos az Eb-részvétele, de az egymás elleni eredmények alapján jobban áll a lengyeleknél. Júniusban a mieink Szlovákiában, majd hazai pályán Finnország ellen lépnek pályára.
Elek Gábor szövetségi kapitány: - Gratulálunk a lengyel válogatottnak. Sajnos nem voltunk annyira feszesek, mint Koszalinban, és mindkét félidőben akadt egy-egy nagyon rossz periódusunk, ez pedig eldöntötte a meccset. Az első félidőben a védekezésünk, fordulás után a támadásunk volt a vártnál gyengébb. Tragédia nem történt, szerettünk volna már ma Eb-kvalifikációt ünnepelni, a nehezebb felét úgy éreztük, megcsináltuk, de nagyon szerettük volna kétszer legyőzni ellenfelünket. Nagyon jó mentalitású társasággal dolgozhatunk együtt, fájó, hogy ma nem nyertünk, de a mai meccsből és a kintiből is csak tanulhatunk.
Kovács Anna: - Nagy izgalommal vártuk a kinti meccset, nagyon örültünk, hogy sikerült. Hazai pályán sajnos sokkal több hibát követtünk el, de tudtuk, hogy nehezebb lesz az érdi találkozó. Az első félidő végén és a második félidő közepén is túl sokat hibáztunk. Az elmúlt másfél hetet jó hangulatban, jó munkával töltöttük, ez pedig előremutató a jövőre nézve.
Kim Rasmussen szövetségi kapitány: - Nagy küzdelem, remek meccs volt a magyarok elleni. Két remek edző ellen meccselhettünk, így nem mindig tudtuk, mire számítsunk. Nagyszerű atmoszférájú csarnokban léphettünk pályára, és a játékosaim lenyűgöztek, sérültjeink nélkül is le tudtuk győzni a nagyszerű magyar válogatottat.
Karolina Siodmiak: - Nagyszerű meccst játszottunk, védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújtottak a játékosok. Úgy tűnik, mindkét csapat jó vendéglátó volt, hiszen csütörtökön a magyarok nyertek Lengyelországban, ma mi győztünk Magyarországon.
MAGYARORSZÁG-LENGYELORSZÁG 25-26 (16-17)
Érd, játékvezetők: Kijauskaite, Zaliene (litvánok).
MAGYARORSZÁG: Bíró, Kiss É. (kapusok), Erdősi 2, Hornyák D., Kisfaludy 1, Klivinyi, Kovács A. 2 (1), Kovacsics 1, Lukács, Orbán Ad. 2, Schatzl, Szamoránsky, Szekeres, Szucsánszki 6, Triscsuk 7 (6), Zácsik 4. Szövetségi kapitány: Elek Gábor, Ambros Martin.
LENGYELORSZÁG: Gawlik, Wysokińska (kapusok), Achruk 3 (1), Drabik, Gęga 2 (1), Jochymek, Kobylińska 7, Kocela 3, Kołodziejska 2, Kulwińska 2, Pielesz, Siódmiak 2, Stachowska, Stasiak 3, Zalewska 1, Zych 1. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 8/7, ill. 3/2.
(keziszovetseg.hu)