Peterdi Imre: "Szerencsém volt!"

Kecskés István
Kecskés István

A múlt szombaton stroke-ot kapott Peterdi Imre, a Dunaújvárosi Acélbikák korábbi válogatott jégkorongozója szerint szerencséje volt.

A 185-szörös válogatott csatár az Amerikai úti idegsebészeti klinikán az MTI-nek vasárnap elmondta: nagyvenyimi otthonában játszott, éppen birkózott kisfiával, amikor egy "gyermeki" ütést kapott a bal combjára és azonnal érezte, hogy komoly baj van.

 "Lebénult az egyik oldalam, de magamnál voltam. Szóltam a feleségemnek, aki azonnal hívta a mentőket. Köszönet mindenkinek, hiszen 42 perc múlva már a műtőasztalon voltam. Az orvosok szerint sokkal jobb, hogy így szakadt le a rög az agyamban, semmint magától tette volna, és az is szerencse, hogy voltak a közelemben" - mondta a 35 esztendős Peterdi.

Hozzátette: voltak jelei annak, hogy túl sokat vállal, nem éppen stresszmentes életet élt. Aktív játékosa volt a MOL Ligában érdekelt Dunaújvárosnak, ezen kívül elkezdett edzősködni is a helyi korosztályos csapatnál és sokat dolgozott. Érezte, hogy amikor kiabálni kellett a jégen, olykor-olykor elhalványult minden előtte.

"A szervezetem jelzett, hogy ez így sok. Az első két nap szörnyű volt, senkinek nem kívánom. Azóta jobban vagyok, és várhatóan szerdán átkerülök egy rehabilitációs intézetbe. Naponta 20-30 perc gyógytornát kell végeznem, de utána szigorú pihenőt kell tartanom. Remélem, nem lesz maradandó károsodásom. Ez később derül ki" - mondta a 2008-as szapporói divízió I-es vb-n a feljutást kiharcoló válogatott egyik ásza.

Elmondta még, szervezetében magas volt a kalciumjelenlét, talán ettől is alakulhatott ki veszélyhelyzet az erekben, de most ezt a szintet csökkentik, és kapja a vérhígítót.

Peterdi bízik benne, hogy heteken belül hazatérhet családjához, és utána biztos, hogy az eddigieknél kevesebb stresszel járó életet kell élnie.

"A sok látogató is segít, nagyon kedves emberek, barátok, jelenlegi és korábbi csapattársak jönnek be hozzám" - tette hozzá a Pedró becenévre hallgató hokis.

Címkék: Jégkorong
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25451/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong

További cikkek

Amerika

NHL: menetel a Seattle

2022.11.28. 09:00
A Seattle Kraken vasárnap sorozatban ötödik sikerét aratta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: egy kapott góllal szenvedett vereséget a Fehérvár

2022.11.27. 19:40
A Hydro Fehérvár AV19 1-0-ra kikapott a vendég HC Bolzanótól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) vasárnapi fordulójában.

Amerika

NHL: a Vegas kikapott, a Boston nyert

2022.11.26. 09:10
A nyugati éllovas Vegas Golden Knights kikapott hazai pályán a Seattle Krakentől, a keleti első Boston Bruins pedig hosszabbításban verte a vendég Carolina Hurricanes csapatát.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: Villachban kétgólos hátrányból győzött a Fehérvár

2022.11.25. 21:30
A Hydro Fehérvár AV19 4-3-ra nyert a Villach otthonában az osztrák jégkorongliga (ICEHL) pénteki fordulójában.

Amerika

NHL: véget ért a Devils veretlenségi sorozata

2022.11.24. 08:20
A Toronto 2-1-re nyert a New Jersey Devils otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

Amerika

NHL: hét gólt ütött a Buffalo a Montreal otthonában

2022.11.23. 08:35
A Buffalo Sabres 7-2-re győzött a Montreal Canadiens vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.

Amerika

NHL: Bergeron ezredik pontját szerezte

2022.11.22. 09:25
A bostoni Patrice Bergeron az ezredik pontját szerezte a Tampában 5-3-ra megnyert mérkőzésen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: nagy csatában győzött a Fehérvár

2022.10.22. 20:35
A Hydro Fehérvár AV19 házigazdaként 2-1-re legyőzte a vendég Linz csapatát az osztrák jégkorongliga alapszakaszának szombati játéknapján.

Csapatsportok

Jégkorong BL: a Fehérvár bravúros győzelme Katowicében

2022.10.04. 20:45
Megszerezte első győzelmét a jégkorong Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19, miután az ötödik fordulóban 4-2-re diadalmaskodott a lengyel GKS Katowice otthonában.

Csapatsportok

Osztrák jégkorongliga: legyőzte a Fehérvár az újoncot

2022.09.26. 21:25
Az előző idényben döntős Hydro Fehérvár AV19 remek utolsó harmaddal 5-2-re legyőzte az újonc Pioneers Vorarlberg csapatát hétfőn az osztrák jégkorongligában (ICEHL).