Megyei foci: "Azért azt hozzáteszem, hogy a b...meg miért sárga lap?"

Kecskés István
Kecskés István

Érdemes néha szétnézni a magyar labdarúgás alsóbb osztályaiban. Nem feltétlenül a játék, hanem az edzői nyilatkozatok miatt.

Itt van mindjárt a hétvégi Rakamaz–Nyírabony 6–0-mérkőzés, ami után a vendégek edzője Lakatos Zsolt a következőt mondta: „Egy kis szerencsével akár nyerhettünk is volna...” Egy kicsivel biztosan.

És még mindig Fortuna. 

Az Erdőhorváti–Karcsa (1–2) bajnoki után a vendégek edzője panaszkodott egy sort: Hetek óta még nem láttunk guruló labdát a rossz talajú pályák miatt, de ma legalább szerencsésebbek voltunk mint a hazaiak.” 

Simon Csaba a Kölcse szakvezetője is érdekeset mondott miután csapata 3–0-ra nyert a Csenger ellen idegenben: „Dodó bácsi és Bonci mester kecsketánccal várnak minket.” Nem tudjuk kik ők, de azért megnéznénk az előadást.

Kovács Szabolcs, a Varbó csapatvezetője alaposan megmarta a játékosait az ináncsi 1–0-s győzelem után. „Szép lassan a csapat a régi szép időkre emlékeztet az egy főre jutó elfogyasztott alkohol mennyiségében. Sajnos ott tartunk, hogy a csapatot a Rockwell Club állítja össze. Amikor gondolkodunk, hogy bált vagy hasonlót rendezünk, hölgyeket kell hívni, hiszen páran annak érzik magukat. Nekik üzenném, hogy április 7-8-9 Glamour Napok a plázában. Majd a bajnokit ehhez igazítjuk!”

Mi mindenre kell figyelnie egy edzőnek?!

A tibloddaróci Szűcs Levente alaposan berágott miután 2–1-re kikaptak Mezőcsáton és némi szakmázás után csak ennyit mondott: „Azt azért hozzáteszem, hogy a b…meg miért nem sárga lap?”

Az emődi technikai vezető Fejes Gábor nem finomkodott játékvezetést illetően a Vatta elleni 1–1-t követően. „Tíz ember ellen sem tudtuk begyűjteni a három pontot. Ennek két oka van: nagyon gyengén játszottunk és gusztustalan játékvezetővel találtuk magunkat szembe.”

Aztán van ugye olyan meccs, ami viszonylag gyorsan eldől. Ilyen volt Imrő László (Hajdúnánás) szerint csapata hajdúsámsoni meccse is. „Ez a meccs addig volt izgalmas, míg el nem kezdődött. Utána pedig elküldtek minket gyufáért.”

Persze nem minden veszted edző megy a Dunának, illetve ebben az esetben a Tiszának. Katona László, a Debreceni EAC szakvezetője a kudarc után is megtalálta mi az, aminek örülhet a konyári kudarcot követően: „Köszönjük a hazai csapatnak a vendéglátást és külön kiemelnénk a lángost, amivel fogadtak minket, nagyon finom volt.”

Forrás: szon.hu, haon.hu, boon.hu 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25463/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

NB I: Márton Gábor a Mol Fehérvár új vezetőedzője

2020.07.08. 17:15
A Mol Fehérvár FC hivatalosan bejelentette, hogy Márton Gábor váltja a távozó Joan Carrillót a kispadon a következő szezontól.

Magyar foci

NB I: Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője

2020.07.08. 11:15
Az élvonalban szereplő Kisvárda bejelentette, hogy a következő idénytől Supka Attila irányítja a csapatot.

Magyar foci

NB I: magyar állampolgár lett az MTK támadója

2020.07.07. 13:20
Letette a magyar állampolgársági esküt Myke Bouard Ramos az élvonalba visszajutó MTK támadója.

Magyar foci

NB I: az MTK is megkezdte a felkészülést, Bese Barnabással

2020.07.06. 18:50
A válogatott játékos jelenleg az élvonalra készülő fővárosi csapattal gyakorol, de a bajnokságot biztosan nem kezdi meg velük.

Magyar foci

NB II: Kondás Elemérrel vág neki a másodosztálynak a Debrecen

2020.07.06. 16:45
Az élvonaltól búcsúzó hajdúságiak megkezdték a felkészülést az NB II-re - méghozzá Kondás Elemér vezetésével.

Magyar foci

NB I: Pakson folytatja Bognár István

2020.07.06. 15:50
A korábban a Ferencvárosnál is megfordult labdarúgó az újonc MTK-t hagyja el a tolnaiak kedvéért.

Magyar foci

NB I: Gyurcsó nem marad Felcsúton, de Splitben sem

2020.07.06. 13:55
Horvát sajtóértesülések szerint a szélső nem fér bele a Hajduk vezetőedzőjének elképzeléseibe.

Magyar foci

NB I: Carrillo ismét elhagyja a Székesfehérvárt

2020.07.06. 12:25
A székesfehérváriak jobb eredményben reménykedtek az előző idényben, ezért a váltás mellett döntöttek.

Magyar foci

NB I: portugál tréner lehet Bódog utódja Kisvárdán

2020.07.06. 12:15
A szabolcsiak kiszemeltje legutóbb Dunaszerdahelyen dolgozott.

Magyar foci

Letarolta a Ferencváros a ligát - Ez történt az NB I 2019/20-as idényében

2020.07.05. 08:20
Múlt héten véget értek a magyar élvonal küzdelmei. Cikkünkben a mögöttünk hagyott idény történéseit elevenítjük fel.