Magyar-horvát - hivatalos a keret

Kecskés István
Kecskés István

A német másodosztályban listavezető lipcseiek játékosa mellett Bogdán Ádámot is meghívta a német szakvezető, annak ellenére, hogy hetek óta nem kap játéklehetőséget klubcsapatában, az angol Liverpoolban. A magyar szövetség (MLSZ) honlapján megjelent névsorból kiderül, hogy kapusposzton Király Gáborra és Dibusz Dénesre számít még Bernd Storck.
    A magyar válogatott vasárnap Telkiben kezdi a felkészülést idei első nemzetközi mérkőzésére. Az edzőtáborban a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőkön pályára lépett futballisták kivétel nélkül ott lesznek.
    "A felkészülés szempontjából roppant fontos, hogy egy nemzetközileg magasan jegyzett, erős rivális ellen játszhatunk barátságos mérkőzést, mint amilyen Horvátország válogatottja. Az összetartás hetének első napjaiban a fizikai felkészülésé lesz a főszerep. Ezt követően pedig a horvátok elleni mérkőzésre való közvetlen felkészülés következik. A legfontosabb, hogy olyan játékosokat hívtam meg a keretbe, akik rendszeresen játszanak klubjaikban, többségüknek kellő meccsrutinja van" - nyilatkozta Storck.
    A horvátok szövetségi kapitánya, Ante Cacic múlt hétfőn hirdette ki húszfős keretét, amelyben a legnagyobb sztárok közül Luka Modric, Ivan Rakitic és Mario Mandzukic is helyet kapott. A barátságos mérkőzés jövő szombaton 18 órakor kezdődik a ferencvárosi Groupama Arénában.

A magyar válogatott kerete:
    kapusok:
Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Liverpool, angol), Gulácsi Péter (RB Leipzig, német)
    védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton), Guzmics Richárd (Wisla Kraków, lengyel), Lang Ádám (Videoton), Pintér Ádám (Ferencváros), Kádár Tamás (Lech Poznan, lengyel), Korhut Mihály (Debrecen)
    középpályások:
Lovrencsics Gergő (Lech Poznan, lengyel), Nagy Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg, német), Gera Zoltán (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőr), Kleinheisler László (Werder Bremen, német)
    támadók:
Dzsudzsák Balázs (Bursaspor, török), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin, lengyel), Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (al-Garafa SC, katari), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa, lengyel), Priskin Tamás (Slovan Bratislava, szlovák), Szalai Ádám (Hannover, német)

(fotó: mlsz.hu)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25468/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

A horvát kapitány nagyra tartja a magyar válogatottat

2016.03.18. 10:20
Ante Csacsic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország-Horvátország felkészülési mérkőzés kapcsán az mlsz.hu-nak elmondta: igazi értékmérő lesz csapata számára a …

Magyar foci

Nikolics Nemanja három gólt szerzett (videó)

2016.03.16. 21:10
Ismét a régi formáját hozza Nikolics Nemanja: háromszor is betalált a Zawisza Bydgoszcz kapujába.

Magyar foci

MK: előnyben az Újpest, jó helyzetben az FTC

2016.03.16. 20:00
Az Újpest a Békéscsaba ellen nyert 2–0-ra, az FTC Debrecenben végzett 0–0-ra.

Magyar foci

Harminc éve vertük 3–0-ra a brazilokat (videó)

2016.03.16. 18:05
Ma harminc éve, 1986. március 16-án vertük 3–0-ra a brazil válogatottat Budapesten.

Magyar foci

Tévében, az Újpest, a Ferencváros és a Bayern–Juve is

2016.03.16. 06:25
Érdemes lesz bekapcsolni a tévét.

Magyar foci

Megyei foci: "Azért azt hozzáteszem, hogy a b...meg miért sárga lap?"

2016.03.14. 17:30
Érdemes néha szétnézni a magyar labdarúgás alsóbb osztályaiban. Nem feltétlenül a játék, hanem az edzői nyilatkozatok miatt.

Magyar foci

Posta Sándor, a magyar edző Zambiában

2016.03.14. 16:00
Posta Sándor labdarúgó-edző, a zambiai második vonalban dolgozik, a Livingstone Pirates csapatát készíti fel. Az a hír járta róla, hogy ő fizeti a játékosait, ami részben igaz is. Azt sosem mondta magáról, hogy …

Magyar foci

Így néz ki a Puskás-stadion most a levegőből

2016.03.14. 15:30
Javában zajlik a Puskás-stadion átépítése, illetve jelenleg a bontása. Így néz ki most.

Magyar foci

Elhunyt Verebes József, a Mágus

2016.03.13. 15:55
Hetvennégy éves korában, hosszú betegség után elhunyt Verebes József, a Mágus.

Magyar foci

NB I: hatvan perc kevés – minden edzői nyialtkozat egy helyen

2016.03.13. 07:50
A székesfehérvári Horváth Ferencnél, csak a debreceni Kondás Elemér volt csalódottabb szombaton.