Vastaps és torta fogadta a világbajnokot és az érmest

Kecskés István
Kecskés István

Vastaps és születésnapi torta várta hétfőn este a Liszt Ferenc repülőtéren a szöuli világbajnokságról négy éremmel hazatért magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat.

Pár perccel nyolc óra után lépett ki a tranzitból a szakág első magyar világbajnoki aranyérmét megnyerő Liu Shaolin Sándor, valamint ezüstérmes öccse, Liu Shaoang. Utóbbi vasárnap ünnepelte a 18. születésnapját, ezért a ferihegyi ünnepségen egy szürke, short trackes cipőt formázó tortával köszöntötték.

"Igaz, hogy az aranyérmet csak egy versenyző nyakába akasztották, de ez valójában egy csapatsiker, amelyben benne van az edzők és a technikai személyzet munkája is" - hangsúlyozta köszöntőjében Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke. Hozzátette: az eredményekhez hozzájárult az is, hogy a magyar versenyzők az elmúlt évek világkupáin olyan tekintélyt vívtak ki maguknak, hogy most már nem fordulhatott elő olyan, mint korábban, hogy jogtalanul zárták ki őket. Az elnök kiemelte: bár a váltó csak negyedik lett Kína, Kanada és Dél-Korea mögött, így is a magyar lett a legjobb európai csapat, s mivel az élmezőnyben a legfiatalabb, ezért az övék a jövő.

"Nagy álmunk, hogy pár éven belül megszülessen a magyar korcsolyázás első olimpiai bajnoki címe, úgy érzem, jó úton haladunk efelé" - fogalmazott Kósa Lajos.

"Tízéves, nagyon kemény munka eredménye ez a siker" - nyilatkozta az 500 méteren arany-, összetettben pedig bronzérmes Liu Shaolin Sándor, akit saját bevallása szerint külön "doppingolt", hogy öccsével, Liu Shaoanggal együtt szerepelhetett az 500 méter négyes fináléjában. A fiatalabbik fivér kijelentette: bízik benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt szerepeltek egy világbajnoki döntőben.

Liu Shaolin Sándor elmondta azt is, feldobta, hogy még a kínai és koreai nézők közül is többen szurkoltak neki, mint a kínai versenyzőknek. A két testvér egyetértett abban, hogy most nagyon rájuk fér a pihenés, amely április 23-áig tart majd.

"Számítottunk éremre, de kifelé nem nagyon szoktuk mondani, mert nem akartunk nagy terhet tenni a versenyzők vállára. Azt azonban, hogy világbajnokunk lesz az egyik számban, azt még mi sem gondoltuk volna. Ráadásul Sándor ezt éppen a leggyorsabb számban érte el, amely tovább növeli a siker értékét" - értékelt Telegdi Attila szövetségi kapitány. 

A világbajnokságot a helyszínen nézte meg Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja is. "Évek óta figyelem a rövidpályás gyorskorcsolyát, s nagy boldogság számomra az az óriási előrelépés, amit mostanában tapasztalok, hogy a világversenyeken mindig feltűnik az eredményhirdetéseken a magyar lobogó is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Kína, Korea, Kanada és Hollandia mellett most már Magyarország is ott van a short track világhatalmai között" - jelentette ki Schmitt Pál.

A magyarok négy érmet nyertek a szöuli vb-n, Liu Shaolin két érme mellett öccse, Shaoang 1500 méteren ezüst-, 500-on pedig bronzérmet szerzett.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25465/pics/lead_800x600.jpg
rövid pályás gyorskorcsolya

További cikkek

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: Knoch Viktor nem elégedett a bronzéremmel

2018.01.14. 19:30
Az ezüstérmes női váltó képviseletében Keszler Andrea elégedetten, míg a bronzérmes férfi staféta rangidőse, Knoch Viktor kissé bosszankodva …

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: mindkét magyar váltó érmet szerzett

2018.01.14. 15:55
A női váltó nagy csatában szerezte meg az ezüstérmet, míg a férfiak a harmadik helyen zártak a drezdai Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: Krueger nyolcadik 1000 méteren

2018.01.14. 15:20
Legjobb magyarként az amerikai születésű Krueger Cole nyolcadik lett vasárnap 1000 méteren a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya …

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: Bácskai alvás nélkül nyerte első egyéni érmét

2018.01.13. 19:35
Jószerivel alvás nélkül nyerte Bácskai Sára Luca a magyarok egyetlen érmét a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság …

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: mindkét magyar váltó döntős

2018.01.13. 17:25
Mindkét magyar váltó könnyedén, futamgyőztesként jutott a fináléba a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: mind a négy magyar a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren

2018.01.13. 15:20
Mind a négy magyar versenyző - Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia - a negyeddöntőben …

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: Bácskai bronzérmes 1500 méteren

2018.01.13. 14:30
Bácskai Sára Luca bronzérmes lett 1500 méteren a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya: Krueger Cole szerint a magyaroké a legjobb edzői stáb

2018.01.13. 11:55
Az amerikai születésű Krueger Cole, aki a drezdai Európa-bajnokságon debütált magyar színekben, nem véletlenül váltott országot, …

Csapatsportok

Közvetítések: Dánia ellen kezdik az Eb-t a kézisek

2018.01.13. 07:35
A magyar válogatott csoportmérkőzése mellett NFL, Bundesliga, és több téli sport világkupaversenye is szerepel a mai programban.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: mindkét magyar váltó elődöntős

2018.01.12. 15:50
A férfi és a női magyar váltó is sikerrel vette a selejtezőt a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.