F1: Rosberg nyert, Alonso nagyot bukott (videók)

Kecskés István
Kecskés István

A rajtnál az első két helyről induló Mercedest simánt otthagyta a második sorból induló két Ferrari, így Vettel és Raikkönen állt az első két helyen az első kör után. Rosszabbul a világbajnok járt, mert ő egészen a hatodik helyig csúszott vissza az indulás után.

A 17. körig lényegében eseménytelenül mentek a körök, ám ekkor Alonso és Gutiérrez ütközött, s a spanyol McLaren pilóta csúnyán oda is csapta a gépét a falhoz. 

A balesetet követően bejött a biztonsági autó, majd meg is szakították a versenyt, így a pilóták felsorakoztak egymás mögött a boxutcában. Ilyenkor a csapatok kereket cserélhetnek, stratégiát módosíthatnak. Ez meg is történt, mert a Ferrari szuperlágy, a Mercedes pedig lágy gumikon folytatta a versenyt. 

Az indítás után, ahogy az várható is volt, Vettel és Raikönnen növelni tudta előnyét az üldözőkkel szemben. A 22. körben Raikkönen ijesztett rá a mezőnyre, amikor kigyulladt feje fölött az autó. 

Ahogy kopott Vettel gumija úgy jött közelebb hozzá Rosberg, aki át is vette a vezetést, amikor honfitársa a 35. körben kereket cserélt – ráadásul nem is a leggyorsabban, mert a bal elsővel akadtak problémák, így a német csak Hamilton mögé jött vissza. Időközben egyébként a hazai pályán versenyző Ricciardo feljött a második helyre. Ennek is volt köszönhető, hogy Vettel gyorsan zárkózótt fel Hamilton mögé. A 42. körben azért sikerült a címvédőnek megelőznie a Red Bull versenyzőjét, akit Vettel is faképnél is hagyott.

A hajrában Vettel kergette Hamiltont, ám egy körrel a vége előtt a német meglátogatta a füvet, így már nem tudott veszélyes lenni a Mercedesre. 

Nico Rosberg: "Hihetetlen hétvége volt, köszönöm a csapatnak, hogy elképesztő autót tettek alám. Nagyon tetszett minden. Az elején járunk a szezonnak, de tökéletesen kezdtünk, nemcsak Lewira, hanem a Ferrarira is figyelni kell. "

Lewis Hamilton: "Jó futam volt, tetszett, hogy hátulról kellett előrejönnöm. Nagy munkát végzett a csapat. Annak örülök, hogy nem esett senkinek baja a balesetnél. Voltam már rosszabb is nyitó futamon, ez nagy dolog, hogy a hetedikről feljöttem a második helyre."

Sebastian Vettel: "Megpróbáltam mindent, hihetetlen volt a rajt, olyan mint tavaly a Hungaroringen. Jó volt vezetni, a piros zászló nem segített. Volt esélyünk, legközelebb remélem sikerül."

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye

Versenyző

Csapat

Idő

1. Nico Rosberg

Mercedes

2. Lewis Hamilton

Mercedes

+8,0 mp

3. Sebastian Vettel

Ferrari

+9,6 mp

4. Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

+24,3 mp

5. Felipe Massa

Williams-Mercedes

+59,0 mp

6. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

+1 p 12,8 mp

7. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

+1 p 14,2 mp

8. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

+1 p 15,2 mp

9. Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

+1 p 15,7 mp

10. Max Verstappen

Toro Rosso-Ferrari

+1 p 16,8 mp

11. Jolyon Palmer

Renault

+1 p 23,4 mp

12. Kevin Magnussen

Renault

+1 p 25,6 mp

13. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

+1 p 31,7 mp

14. Jenson Button

McLaren-Honda

+1 kör

15. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

+1 kör

16. Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

+1 kör

17. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

kiesett

18. Kimi Räikkönen

Ferrari

kiesett

19. Rio Haryanto

Manor-Mercedes

kiesett

20. Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

kiesett

21. Fernando Alonso

McLaren-Honda

kiesett

22. Danyiil Kvjat

Red Bull-TAG Heuer

nem indult

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25505/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Csapatsportok

Babos Tímeáék elődöntőznek a Garroson és indul a technikai sportos hétvége

2020.10.09. 07:30
Babos Tímea és Kristina Mladenovic délelőtti elődöntője mellett a Forma-1 és a gyorsasági motorosok is versenyeznek a hétvégén, de lesz …

Autó-motor

Forma-1: a Honda 2021 végén elhagyja a sorozatot

2020.10.02. 10:55
A 2021-es szezon végén kiszáll a Forma-1-ből a Honda – jelentette be a japán gyártó pénteken. Partnercsapataik, a Red Bull és az AlphaTauri megdöbbent, de kénytelen tudomásul venni a döntést.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton büntetése után sima Bottas-siker Szocsiban

2020.09.27. 14:50
A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas nyerte meg az Orosz Nagydíjat Szocsiban, miután a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton két buta hibát is elkövetett a kivezető körben.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton először szenvedett majd megszerezte az oroszországi pole-t

2020.09.26. 15:15
Lewis Hamilton sikerét hozta az Orosz Nagydíj időmérő edzése. A Mercedes címvédője mögött Max Verstappen és Valtteri Bottas végeztek.

Autó-motor

Forma-1: megdöntené Lewis Hamilton csúcsát Mick Schumacher

2020.09.26. 12:30
Michael Schumacher fia célul tűzte ki azt, hogy szeretné megdönteni a legtöbb futamgyőzelem rekordját, amit még a brit pilótának sem sikerült, igaz ez már most hétvégén …

Autó-motor

Forma-1: Bottas eddig verhetetlen Szocsiban

2020.09.25. 16:05
A délelőttihez hasonlóan a délutáni szabadedzést is megnyerte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki napján.

Autó-motor

Stefano Domenicali lesz a Forma-1 új vezére

2020.09.25. 15:30
2021-től a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali lesz a Forma-1 elnök-vezérigazgatója – jelentette be a Liberty Media pénteken, hivatalos közleményben.

Autó-motor

Forma-1: Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, Hamilton csak 19.

2020.09.25. 12:20
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője volt a leggyorsabb a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.