Ecclestone szerint nem biztos, hogy visszatér a régi időmérő

Hajósi Miklós
Hajósi Miklós

"A csapatok tárgyalnak róla, de nincs egyetértés a visszalépéssel kapcsolatban - mondta a brit üzletember a Gazzetta dello Sport csütörtöki számában. - Ha a véleményemre kíváncsiak, szerintem minden úgy folytatódik majd, mint Ausztráliában."

A múlt heti melbourne-i idénynyitó után sok kritika érte az újfajta időmérőt, melyet maga Ecclestone is bírált.

A változtatás lényege, hogy a három részből álló kvalifikáció minden szakaszában - meghatározott idő elteltével - 90 másodpercenként kiesik egy-egy pilóta. A szabályalkotók és a Nemzetközi Automobil Szövetség illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán az időmérő alatt. Az előzetes várakozások viszont nem váltak valóra, Ausztráliában az időmérő szakaszainak utolsó perceiben alig, vagy egyáltalán nem köröztek az autók.

A kritikák nyomán felmerült, hogy az április első hétvégéjén sorra kerülő Bahreini Nagydíjon már más lehet az időmérő edzés lebonyolítása. Ecclestone azonban hangsúlyozta, hogy a következő versenyen még az új rendszer szerint határozzák meg a rajtsorrendet.

"Bahrein után majd megvizsgáljuk, hogy mit tehetünk" - mondta Ecclestone.

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25540/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: a Haas kirúgta Nyikita Mazepint és megvált az orosz főszponzortól

2022.03.05. 12:05
A Haas hivatalos közleményben jelentette be, hogy megvált orosz pilótájától Nyikita Mazepintől valamint főszponzorától az Uralkalitól.

Külföldi foci

Az orosz-ukrán háború hatásai a sportra: kizárt csapatok, hadba lépő sportolók

2022.02.28. 20:00
Ahogyan az várható volt, a múlt csütörtökön kezdődő orosz-ukrán háború a sportvilágra is alaposan rányomta a bélyegét. Az orosz …

Autó-motor

Forma-1: fontos szabályváltozások, három sprintfutam lesz idén

2022.02.15. 13:10
A Nemzetközi Automobil-szövetség F1-es szakbizottsága döntést hozott a sprintfutamokról illetve a rövidített futamokon bevezetett új pontozási rendszerről.

Egyéni sportok

Triplázó magyar sprinterkirály, F1-dráma - Ez történt 2021 negyedik negyedévében

2021.12.31. 12:25
A 2021-es esztendő utolsó negyedéve Szabó Szebasztián Európa-bajnoki győzelmeiről, Verstappen és Hamilton végletekig kiélezett …

Egyéni sportok

Csodálatos magyar nyár! - Ez történt 2021 harmadik negyedévében

2021.12.30. 12:20
A 2021-es esztendő harmadik negyedévében minden a labdarúgó-Eb végjátékáról és a tokiói olimpiáról szólt. A magyar sportolók számos emlékezetes pillanattal …

Külföldi foci

Forma-1: visszavonta az óvását a Mercedes, Verstappen hivatalosan is világbajnok

2021.12.16. 12:25
Nem fellebbez az Abu Dhabi Nagydíjon történtek miatt a Mercedes és így négy nappal a futamot követően Max Verstappen hivatalosan is a …

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen előzött az utolsó körben és ő a világbajnok!

2021.12.12. 15:35
Az utolsó körben történt előzéssel Max Verstappen nyerte az Abu Dhabi Nagydíjat és így ő a 2021-es világbajnok.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen indul az élről a "világbajnoki döntőn"

2021.12.11. 15:05
Max Verstappen nyerte az időmérő edzést a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A bajnoki éllovas mellől legnagyobb riválisa Lewis Hamilton kezdheti majd a mindent …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton győzött Szaúd-Arábiában, pontegyenlőség a zárófutam előtt!

2021.12.05. 20:45
Lewis Hamilton győzelmével zárult az első Szaúd-arábiai Nagydíj és így a címvédő és a másodikként végző Max Verstappen …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton indul az élről, Verstappen nagy lehetőséget szalasztott el

2021.12.04. 19:10
Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát Szaúd-Arábiában miután Max Verstappen az utolsó gyorskörén falnak csapta az autóját.