Forma-1: esménydús Rosberg-siker (videó)

Kecskés István
Kecskés István

A szezon első két futamán győztes Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.

A 30 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 17. futamgyőzelme, és - az elmúlt idényt is beleszámítva - sorozatban hatodik alkalommal intették le elsőként. Rosberg 2012 után másodszor nyert Kínában.

A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba, míg a harmadik Danyiil Kvjat, a Red Bull orosz versenyzője lett.

Nico Rosberg előnye már 36 pont az összetettben vb-címvédő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

A rajtnál a második helyről startoló Daniel Ricciardo (Red Bull) azonnal megelőzte Rosberget, közben a két Ferrari, Vettel és Kimi Räikkönen autója az első kanyarban összeért. Az ütközésben a finn pilóta autójának első szárnya megsérült. Ugyanígy járt a mezőny végéről rajtoló Hamilton is, így mindkettejüknek a boxba kellett hajtania az első kör végén.

A harmadik körben Rosberg az élre állt, miután Ricciardo defektet kapott. A pályára került törmelékek eltakarításának idejére a versenybírók beküldték a biztonsági autót, aminek nyomán jelentősen összekeveredett a mezőny.

Nico Rosberg biztosan őrizte a vezető pozíciót, így az első helyért nem, de a többi helyért végig nagy csata folyt. A vb két hét múlva, az oroszországi Szocsiban folytatódik.

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25798/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen győzelmével zárult a 2020-as szezon

2020.12.13. 16:40
Nem volt ellenszer a Red Bull ellen a Mercedesnek, így rajt-cél győzelmet aratott, ezzel tizedik futamgyőzelmének örülhet Max Verstappen.

Autó-motor

Közvetítések: zárul a Forma-1-es szezon, rangadót játszik a PSG

2020.12.13. 07:30
Már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj következik a Forma-1 idei szezonjában, míg a francia bajnokság címvédője, a PSG az Olympique Lyonnal játszik rangadót.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen meglepte a Mercedeseket az idei utolsó időmérőn

2020.12.12. 15:10
A Red Bull holland pilótája már a szabadedzéseken is nagyon gyors volt, az időmérőn pedig maga mögé utasította Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont Abu-Dzabiban.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Csapatsportok

Közvetítések: Szerbia ellen javíthat a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.06. 07:30
A Horvátország elleni meglepetés vereséget követően Szerbia ellen lép pályára a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.04. 07:30
Megkezdi szereplését a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a Sopron Basket Euroliga mérkőzését is a pénteki napon.

Autó-motor

Forma-1: Hamiltont a drámai Bahreini Nagydíjon sem lehetett legyőzni

2020.11.29. 18:35
Nem a hétszeres világbajnok futamgyőzelme miatt marad emlékezetes az idei első Bahreini Nagydíj, Roman Grosjean rémes balesetet szenvedett, de Lance Stroll is fejre …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Olaszországban, ismét pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.29. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a hét utolsó napján sem: a Napoli az AS Romát fogadja, a Tottenham a Chelseahez látogat, …