Horváth Ferenc elhagyja a Videotont

Kecskés István
Kecskés István

Távozik a Videoton kispadjáró Horváth Ferenc – jelentette be a székesfehérvári klub hétfőn délután.

Nagy megdöbbenést nem keltett a szakember távozása, mert amikor szerződést kötött vele a Videoton, akkor bejelentették, hogy csak a bajnokság végéig láthatja el a feladatot. Horváth Ferenc irányításával a Videoton a hetedik helyről a másodikra lépett előre, így indulhat az Európa-ligában. 

Fotó: vidi.hu

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban a klub és a csapat sikeréért dolgozott, örülök annak, hogy összejött az ezüstérem – ez a szurkolóinknak különösen kijárt így, a szezon végére. Nehéz hét hónapra edzőt találni manapság, de úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom a Vidinek, így nem gondolkodtam, hogy vállalom-e a feladatot. Úgy gondolom, hogy a második hellyel sikerült törlesztenem a tartozásom, talán mondhatom, hogy kvittek vagyunk“ – idézte a vidi.hu Horváth Ferencet. 

A szakember segítője Szamosi Tamás és a kapusedző Bíró Imre is elhagyja a klubot. Az utódlással kapcsolatban hamarosan bejelentést tesz a Videoton. Az nso.hu információi szerint Henning Berg lesz a fehérvári vezetőedző. A norvég szakember legutóbb a lengyel Legia kispadján ült. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26007/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Videoton

További cikkek

Magyar foci

NB I: Rebrov szerződését meghosszabbították

2019.07.22. 20:20
A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Szerhij Rebrov szerződését.

Magyar foci

Labdarúgás: 40 éve hunyt el Kocsis Sándor, minden idők egyik legjobb magyar játékosa

2019.07.22. 19:00
1979-ben ezen a napon hunyt el Kocsis Sándor, a Ferencváros, a Budapest Honvéd, a Barcelona és a magyar válogatott csatára. …

Egyéni sportok

Európa-liga: Magyarországra érkezhet a Frankfurt és az AEK

2019.07.22. 16:00
Továbbjutása esetén a Budapest Honvéd ellenfele a görög AEK Athén lesz a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: grúz vagy horvát ellenfele lehet a Ferencvárosnak

2019.07.22. 13:00
A Ferencváros továbbjutása esetén a grúz FK Saburtalo vagy a horvát Dinamo Zagreb együttesével találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik …

Magyar foci

El-selejtező: a Honvéd Győrben, a Fehérvár Felcsúton játssza hazai meccsét

2019.07.19. 18:35
A győri ETO Parkban fogadja a román Universitatea Craiova csapatát jövő csütörtökön a Budapest Honvéd a labdarúgó Európa-liga …

Magyar foci

Európa-liga: a Debrecennek is elég volt a döntetlen

2019.07.18. 22:20
A Debrecen 1-1-es döntetlent játszott Albámiában az FK Kukesivel és így 4-1-es összesítéssel jutott tovább az Európa-liga második selejtezőkörébe.

Magyar foci

Európa-liga selejtező: döntetlennel jutott tovább a MOL Fehérvár FC

2019.07.18. 21:55
Idegenbeli győzelme után 0-0-ás döntetlent játszott az FK Zetával a MOL Fehérvár FC, így összesítésben 5-1-es eredménnyel jutott az …

Magyar foci

Európa-liga: idegenbeli döntetlennel ment tovább a Budapest Honvéd

2019.07.18. 21:15
A Budapest Honvéd továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójából, miután hazai 3-1-es sikerét követően csütörtökön 1-1-es döntetlent …

Magyar foci

ÉLŐ: MOL Fehérvár FC–FK Zeta Golubovci – Európa-liga selejtező első kör

2019.07.18. 19:45
Az idegenben aratott 5-1-es győzelem után Felcsúton lép pályára az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján. Élő, szöveges …

Egyéni sportok

Közvetítések: fókuszban a vizes sportok, a vívó-vb és a magyarok El-selejtezői

2019.07.18. 07:30
A mai közvetítések listájából a vizes vb, a vívó vb, valamint a magyar csapatok selejtezőmérkőzései emelkednek ki.