La Liga: Kiesett az Atletico a bajnoki címért folytatott hajszából

Hajósi Miklós
Hajósi Miklós

Minden mérkőzést egyszerre rendeztek a spanyol élvonal utolsó előtti fordulójában. A Barcelona és a Real Madrid is hazai pályán bizonyíthatott, míg az Atletico Madrid a Levante otthonába utazott.

A Barcelona az Espanyolt fogadta a szezon utolsó hazai mérkőzésén. A katalánok nagyon odatették magukat, bár az első félidőben még csak egy gólos volt az előnyük, a másodikban már gálát rendeztek és négyszer is betaláltak. Eredményes volt Messi, Suarez és Neymar is, de Rafinha is kivette a részét a gólszerzésből.

A Real Madridhoz a Valencia látogatott. Zidane csapata meghúzta az első játékrészt, több helyzetet is sikerült kialakítani és kétszer is eredményes volt. Bale hiányában Ronaldo és Benzema voltak a gólszerzők. A második 45 percben már jobban odatette magát a vendég Valencia, volt egy pár lehetősége is a csapatnak, sőt Moreno és Gomes révén kétszer is eredményes volt, de közben Ronaldo mégegyszer betalált, így be tudta húzni a meccset a Real Madrid.

Az Atletico Madrid az utolsó helyen álló Levante csapatához látogatott. Az Atleti szokásához híven nagyon rákezdett az első pár percben és Torres már rögtön a mérkőzés elején megszerezte a vezetést. Aztán úgy tűnt kicsit ráült az eredményre Simeone csapata, így jött is az egyenlítés Levante részről. A második félidőben az Atletico mindent megtett, hogy megnyerje a találkozót, de a legvégén Giuseppe Rossi talált be, amivel hozta a győzelmet a Levantének.

Az Atletico Madrid így kiesett az első helyért folytatott küzdelemből, így már csak a Real Madrid és a Barcelona között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.

A 37. forduló eredményei:

Getafe - Gijon 1-1 (Scepovic 80., ill. Alvarez 50.)
Celta Vigo - Malaga 1-0 (Nolito 31.)
Eibar - Betis 1-1 (Enrich 73., ill. Castro 37.)
Sevilla - Granada 1-4 (Gonzalez 73., ill. Cuenca 45+1., 88., Babin 79., El Arabi 86.)
Real Madrid - Valencia 3-2 (Ronaldo 26., 58., Benzema 42., ill. Moreno 55., Gomes 81.)
Levante - Atletico Madrid 2-1 (Casadesus 30., Rossi 90., ill. Torres 2.)
Villarreal - Deportivo 0-2 (Fajr 32., Perez 57.)
Real Sociedad - Vallecano 2-1 (Oyarzabal 12., Orgilles 50., ill. Guerra 69.)
Las Palmas - Bilbao 0-0 
Barcelona - Espanyol 5-0 (Messi 8., Suarez 52., 61., Rafinha 74., Neymar 83.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26076/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga

További cikkek

Csapatsportok

Európa-liga negyeddöntőkkel indul a hét

2020.08.10. 07:30
A két Európa-liga találkozó mellett a sznúker világbajnokság és tenisz szerepel a programban.

Külföldi foci

Fortuna Liga: Kalmár-góllal és könnyed DAC-győzelemmel indult a szezon

2020.08.09. 21:50
A Dunaszerdahely 6-0-ra győzött a Sered ellen a szlovák bajnokság új idényének nyitófordulójában.

Külföldi foci

Labdarúgás: átmenetileg Magyarországra költözhetnek a szerbek

2020.08.09. 18:30
A koronavírus-járvány miatt augusztusban és szeptemberben Magyarországon játszhatja hazai mérkőzéseit a szerb labdarúgó-válogatott.

Külföldi foci

Premier League: Willian elhagyja a Chelsea-t - hivatalos

2020.08.09. 17:35
A Chelsea brazil légiósa nyílt levélben búcsúzott el korábbi klubjától, ahol hét évet játszott.

Külföldi foci

Ligue 1: Manchesterből igazol a Lille

2020.08.09. 15:45
A Lille hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Angel Gomest a Manchester Unitedből, akit rögtön kölcsön is adott Portugáliába.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a svéd bajnokkal mérkőzik az FTC

2020.08.09. 12:10
Kisorsolták a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének párosítását. A magyar bajnok Ferencváros a svéd Djurgarden lesz.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: akik számára elkezdődött a következő idény

2020.08.09. 08:20
A Bayern München-Chelsea és a Barcelona-Napoli mérkőzések árnyékában két további BL-mérkőzést rendeztek a tegnapi során, amelyeknek az a tétje, hogy melyik csapat …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: simán a nyolc között a Barcelona (videó)

2020.08.08. 23:00
Nem rossz első, majd egy unalomba fulladt második félidőt követően a Barcelona jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: kettős győzelemmel ment tovább a Bayern München (videó)

2020.08.08. 22:50
A Bayern München 4-1-re legyőzte a Chelsea-t és így két magabiztos győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Külföldi foci

Serie A: Andrea Pirlo a Juventus új vezetőedzője

2020.08.08. 20:45
Pirlo alig tíz nappal ezelőtt foglalta el helyét a Juventus második csapatának kispadján, így mindössze tíz nap után máris előléptették, hiszen szombat este kinevezték a torinói gárda új …