Forma-1: Hamilton az élen

Kecskés István
Kecskés István

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 31 éves versenyzőnek az idén ez a harmadik, pályafutása során pedig már az 52. pole pozíciója.

A második rajtkockát Hamilton csapattársa, a vb-pontversenyben vezető német Nico Rosberg szerezte meg, míg a harmadik helyről Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája startol majd Barcelonában.

A Toro Rossótól átigazolt, a Red Bullban most debütáló holland tinédzser, Max Verstappen a negyedik helyen végzett, a két Ferrari viszont lemaradt, csak ötödik és hatodik lett Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel sorrendben.

Meglepetést jelent, hogy Felipe Massa (Williams) már az időmérő első szakaszában kiesett, s csak a 18. helyről indul. A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso viszont bejutott a McLarennel a kvalifikáció harmadik részébe, ami 24 futam után sikerült újra a brit istállónak, s először azóta, hogy Honda-motor dolgozik az autókban.

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)

2. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

3. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

4. sor:

Valtteri Bottas (finn, Williams)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)

5. sor:

Sergio Perez (mexikói, Force India)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

6. sor:

Nico Hülkenberg (német, Force India)
Jenson Button (brit, McLaren)

7. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Romain Grosjean (francia, Haas)

8. sor:

Kevin Magnussen (dán, Renault)
Esteban Gutierrez (mexikói, Haas)

9. sor:

Jolyon Palmer (brit, Renault)
Felipe Massa (brazil, Williams)

10. sor:

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)

11. sor:

Pascal Wehrlein (német, Manor)
Rio Haryanto (indonéz, Manor)

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26130/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: tükörsimán írt történelmet Hamilton Portugáliában

2020.10.25. 15:45
A hatszoros brit világbajnok pályafutása 92. futamgyőzelmét szerezte meg a Portugál Nagydíjon, ezzel immáron egyedüli rekorder a száguldó cirkuszban ebben a …

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton tönkretette Bottas tökéletes hétvégéjét Portimaóban

2020.10.24. 16:35
Hiába nyert meg minden szabadedzést a Mercedes finn pilótája, a legfontosabb pillanatban csapattársa gyorsabbnak bizonyult nála a Portugál Nagydíj …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Autó-motor

A Jégemberek is öregszenek

2020.10.17. 09:50
Kimi Raikkönen minden kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legkedveltebb, legkarakteresebb figurája. Soha nem szerette a nagy felhajtást, a vele készített interjúktól pedig alighanem minden újságíró retteg.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton a Nürburgringen érte be Schumachert

2020.10.11. 15:55
Lewis Hamilton nyerte a legendás Nünrburgringen rendezett Eifel Nagydíjat, ezzel pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg a brit, amivel beállította Michael Schumacher rekordját.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Autó-motor

Forma-1: ismét Mercedes uralom, harmadik helyen zárt Verstappen

2020.10.10. 16:40
Ismét a két Mercedes indulhat az első két helyről a vasárnapi Eifel Nagydíjon Németországban, miután Valtteri Bottas 256 ezredes előnnyel behúzta az időmérőt Lewis …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, Spanyolország és Németország is

2020.10.10. 07:30
A győri lányok a dán Odense ellen mérkőznek meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a spanyol és német labdarúgó-válogatott a …

Autó-motor

Koronavírus-riadó a Mercedesnél

2020.10.09. 08:40
Nem kezdődik jól a világbajnok címvédő istállónak a németországi hétvégéje, koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a csapatnál.