Diáksport: magyar mintát vesz át több európai állam

Kecskés István
Kecskés István

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Erasmus+ projektje által elnyert, közvetlen brüsszeli európai uniós támogatás eredményeként az idén az európai sporthét alkalmából 15-20 uniós tagállam rendezheti meg saját nemzeti diáksporteseményét, amelynek alapja a Magyar Diáksport Napja.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, hogy a legutóbbi magyarországi diáksport-napon 800 iskola vett részt, s egyszerre 200 ezer gyerek végzett testmozgást két órán keresztül, ezzel a hazai rendezvény a legnagyobb iskolai sporteseménye Európának.

Fotó: MDSZ / Facebook

"Büszkék vagyunk arra, hogy három Erasmus+ programban is elnyertük az EU támogatását. Külön öröm, hogy az egyikben a magyar testnevelési tantervet hasonlíthatjuk össze más uniós országokéival, s mi lehetünk a vezetői annak, hogy az európai sporthéten akár 20 tagállam is megrendezze a saját diáksport-napját" - mondta az MDSZ elnöke.

Balogh Gábor kiemelte, 2012 óta azért dolgoznak, hogy változtatni tudjanak azon a ma már világszerte meglévő tendencián, hogy a népegészségügyi mutatók folyamatosan romlanak. Az MDSZ által létrehozott diáksport-rendszernek és a hozzátartozó gyakorlatoknak ennek megállítása az elsődleges célja.

"Szintén nagyon fontos a Diákolimpia, amely elsősorban a sportági szakszövetségek számára lényeges. Itt a versenyengedéllyel rendelkező, A kategóriás sportolók és a versenyengedéllyel nem rendelkező, szabadidős jelleggel sportoló fiatalok vesznek részt, számunkra talán az utóbbiak a fontosabbak" - jelentette ki Balogh Gábor, aki hangsúlyozta, hogy az MDSZ-ben dolgozó szakemberek közül többen, így ő maga is tagja különböző nemzetközi szakértői testületeknek.

Az első alkalommal a 2014/15-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Tesztről (NETFIT) az MDSZ elnöke azt mondta, azért van nagy jelentősége, mert egy olyan problémát oldott meg, amelyről a szakemberek 20 éven keresztül nem tudtak megegyezni.

"Büszkék vagyunk arra, hogy ebben a kérdésben sikerült áttörést elérnünk még akkor is, ha ez nem volt minden szempontból fájdalommentes" - mondta Balogh Gábor, hozzátéve, hogy a Cooper Intézettel összefogásban létrehozott NETFIT kialakítását tudományos alapon közelítették meg, a közel 3000 véletlenszerűen kiválasztott gyermek bevonásával elvégzett, megalapozó kutatással együtt.

"Az volt a feladatunk, hogy megtaláljuk azt az értéket, amely az egészségorientált fittséghez minimálisan szükséges korra és nemre való tekintettel, s ebbe több szakmai szervezetet, köztük a Magyar Sporttudományi Társaságot, illetve felsősoktatásban dolgozó szakembereket, testnevelő tanárokat is bevontunk" - nyilatkozta az MDSZ elnöke, s hangsúlyozta: a NETFIT egyik legnagyobb erénye az egységessége, az, hogy az ötödiktől a tizenkettedik évfolyamig ezzel a rendszerrel mérik a diákok fittségi szintjét, s ehhez az MDSZ-nek sikerült 8000 eszközcsomagot, valamint a hozzájuk tartozó szoftvert is biztosítania.

"Az eredmények kiértékelése után mindenki kap egy úgynevezett egyéni visszajelentő lapot, amely azért nagyon fontos, mert az ezen szereplő adatokat a szülőkkel is ismertetni kell, ugyanis be kell őket is vonnunk a programba annak érdekében, hogy tisztában legyenek azzal, mit tudnak tenni saját gyermekük egészségi állapotának javítása, megőrzése érdekében" - jelentette ki Balogh Gábor.

Az MDSZ tájékoztatása szerint a NETFIT-ről legutóbb a British Journal of Sports Medicine című tudományos folyóirat is írt. A lap május 20-i számában megjelent publikációban - amely a 20 méteres ingafutás teszttel kapcsolatban áttekinti és összegzi a próba nemzetközi eredményeit - a szerzők felhasználták a NETFIT kutatás egyik tanulmányát is. Az írás kiemelte, hogy az ingafutás teszt világszerte intenzíven és kiválóan alkalmazható az iskoláskorú fiatalok állóképességi teljesítményének monitorozására.

Az MDSZ elnöke arról is beszélt, hogy a szervezet az idén nagy sikerrel, nemzetközi elismerést kivívva rendezte meg az iskolai mezeifutó-világbajnokságot, jövőre pedig a budapesti vizes vb "előzményeként" úszó vb-t rendez a középiskolás diákok számára. Az MDSZ pályázik a 2020-as Gymnasiade, vagyis a 17-18-19 évesek legnagyobb nemzetközi sporteseménye megrendezésére is, ennek odaítéléséről várhatóan jövő májusban születik döntés.

"Ezeknek az eseményeknek a megrendezésével az MDSZ hozzá tud járulni a 2024-es budapesti olimpia pályázatához, hiszen a kormányzat számára is fontos, hogy minden szinten meg tudjuk mutatni, Magyarország jó versenyszervező" - mondta Balogh Gábor, emlékeztetve arra, hogy amikor London 2007-ben elnyerte a 2012-es nyári olimpia rendezési jogát, nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek sportjára és az iskolai sportra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) ugyanis lényeges, hogy egy rendező ország hogyan tudja megvalósítani a különböző egészségmegőrző és sportprogramokat ezekben a korosztályokban - hangoztatta az MDSZ-elnök.

Címkék: atlétika
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26308/pics/lead_800x600.jpg
atlétika

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: hihetetlen verseny után görög olimpiai bajnok férfi távolugrásban

2021.08.02. 05:45
Miltiadesz Tentoglu első görögként szerzett aranyérmet férfi távolugrásban, míg a 100 méteres női gátfutásban a Puerto Rico-i Jasmine …

Egyéni sportok

Tokió 2020: felejthetetlen döntők, olasz olimpiai bajnok 100 méteren!

2021.08.01. 15:00
Fantasztikus döntőket hozott a vasárnap atlétikában: női hármasugrásban világcsúcs született, férfi magasugrásban holtverseny után két olimpiai bajnokot …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Elaine Thompson olimpiai rekorddal védett címet 100 méteren!

2021.07.31. 15:10
Hármas jamaicai győzelmet hozott a női 100 méteres síkfutás döntője, amelyet Elaine Thompson nyert meg olimpiai csúccsal.

Egyéni sportok

Tokió 2020 : eltaktikázta magát a világcsúcstartó, etióp arany az első atlétikadöntőben

2021.07.30. 14:10
Némi meglepetésre az etióp Selemon Barega győzelmével zárult az első atlétikai döntő, a férfi 10 000 méter …

Egyéni sportok

Atlétika: közel 30 éves világrekord dőlt meg (videó)

2021.07.02. 09:30
A norvég Karsten Warholm Osloban megdöntötte Kevin Young 1992 óta fennálló világcsúcsát 400 méteres gátfutásban.

Egyéni sportok

Olimpia: 19 magyar atléta indul Tokióban

2021.07.01. 18:30
Eldőlt, hogy összesen 19 magyar sportoló szerepel atlétikában az idei nyári olimpián.

Egyéni sportok

Közvetítések: döntőt játszik Fucsovics Márton a rotterdami ATP-tornán

2021.03.07. 07:30
Élete első ATP 500-as tornadöntőjére készül Fucsovics Márton, de láthatjuk a férfi röplabda Magyar Kupa fináléját is többek között a hét …

Magyar foci

Közvetítések: visszavághat a Puskás Akadémia az Újpestnek

2021.03.06. 07:30
A felcsúti együttes ismét a lila-fehéreket látja vendégül, akárcsak nemrég a kupában, de emellett számos érdekes eseményt kínál nekünk a szombat, például Fucsovics …

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: számtalan rangadóval vár ránk a szombati nap

2021.02.06. 07:30
Lesz itt minden: rangadó a labdarúgó NB I-ben, a női és a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, valamint a topligákban is rendeznek izgalmasnak ígérkező mérkőzéseket.