Világsztárok a Ferencvárosban!

MTI

Sztárjátékosokkal, köztük a magyar válogatott csapatkapitányával, Varga Dániellel erősítette meg keretét az FTC-PQS Waterpolo vízilabdacsapata.

A hétfői sajtótájékoztatón az olimpiai- és világbajnok mellett a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertet, a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok szerb Stefan Mitrovicot, valamint a spanyol válogatott Szirányi Balázst mutatta be a klub.

Előbbi három játékos a Bajnokok Ligája hétvégi hatos döntőjében bronzérmes, magyar bajnok Szolnoktól érkezett, míg Szirányi a spanyol CNA Barceloneta együttesétől tért vissza nevelőegyesületéhez.

Varga Dániel három, Madaras Norbert egy, Szirányi Balázs, illetve Stefan Mitrovic pedig két-két évre szóló szerződést írt alá.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója elmondta, a cél, hogy egy sorozatban, azaz a bajnokságban, a Magyar Kupában vagy a LEN Kupában döntőt játsszon az együttes.

Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője hangsúlyozta, ő, illetve Gerendás György szakmai igazgató is csak akkor lehet maximálisan elégedett, ha mindenhol az első helyen végeznek, így számukra ez a cél, ha az elvárás még nem is ez. Hozzátette, ehhez minden segítséget megad a klub, hiszen olyan háttércsapat - masszőrrel, dietetikussal, sportpszichológussal - működését tette lehetővé, amelynek köszönhetően igazán profi körülmények között készülhetnek nap mint nap a játékosok.

Gerendás György elmondta, azzal, hogy a klub ilyen játékosokat tudott szerződtetni, a jövőben már nem a Ferencvárosnak kell hívni a vízilabdázókat, hanem ők akarnak majd ide jönni.

Hozzátette, ezek a klasszis játékosok átadhatják a tudásukat a fiataloknak is, s mivel nagyon jól működik a klub utánpótlása, több tehetség is lehetőséget kaphat majd a következő szezonban.

"Olyan csapat formálódik, amelyek előtt sikerek vannak, ezeknek pedig a részese akarok lenni. Pár hónappal ezelőtt szakmai kérdésekkel fordultam Gerendás Györgyhöz és Varga Zsolthoz, s ezekre olyan válaszokat kaptam, amelyek által a tudásom maximumát tudom majd nyújtani a Ferencvárosban" - nyilatkozta Varga Dániel.

Madaras Norbert megjegyezte, a szakmai okok mellett személyes döntése is volt, hogy a Ferencvároshoz igazolt, ugyanis egyrészt hiányzott már neki a főváros, másrészt szerette volna, ha gyermeke Budapesten kezdhet iskolába járni.

Szirányi Balázs kiemelte, hosszas légiósélet után első sorban a stabilitás miatt tért vissza nevelőegyesületéhez.

A szerb Stefan Mitrovic válogatottbeli elfoglaltságai miatt nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, de videóüzenetében hangsúlyozta, a Ferencváros Magyarország legnagyobb klubja, amely most komoly csapatot épít. Ex-szolnoki csapattársaival együtt mindenhol a győzelem lesz a célja.

A Ferencváros az elmúlt szezonban a negyedik helyen zárt az ob I-ben.

Címkék: Vízilabda, Rio 2016
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26390/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Rio 2016

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: angol bajnoki véghajrá és MotoGP a programban

2020.07.26. 07:30
A vasárnapi közvetítések gerincét motorverseny, angol és olasz labdarúgás, vízilabda, valamint strandfoci adja.

Csapatsportok

Vízilabda Magyar Kupa: győzött a Vasas

2020.07.25. 20:35
Az A-Híd-VasasPlaket 9-6-ra győzött a Budapest Honvéd ellen a férfi vízilabda Magyar Kupa első játéknapjának fővárosi rangadóján.

Csapatsportok

Vízilabda: új címerrel tiszteleg Benedek Tibor előtt klubja

2020.07.25. 08:30
Az UVSE vízilabdacsapata megváltoztatja címerét. A "korrekció" nem látványos, mégis óriási: Benedek Tibor monogramja, és nyolcas sapkaszáma is megjelenik az új …

Csapatsportok

Közvetítések: visszatér a magyar vízilabda a képernyőkre

2020.07.25. 07:30
A Napoli és az Internazionale is a pályán, de visszatér a képernyőkre a magyar vízilabda is a hétvége első napján.

Csapatsportok

Vízilabda: Molnár Endre minden idők egyik legjobb kapusaként került be a sporttörténelembe

2020.07.24. 08:10
Tegnap ünnepelte 75. születésnapját Molnár Endre, minden idők egyik legsikeresebb magyar vízilabdázója. Cikkünkben …

Csapatsportok

Vízilabda: továbbra is Vári Attila a magyar szövetség elnöke

2020.07.22. 14:10
További négy évre Vári Attilát választották meg a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének.

Csapatsportok

Nemzet Sportolója: Faragó Tamást javasolták a címre

2020.07.22. 11:10
A pályafutása során valamennyi jelentős sorozatban aranyérmet szerző vízilabdázót, Faragó Tamást javasolták a Nemzet Sportolói új tagnak.

Csapatsportok

Vízilabda: családi körben búcsúztatták el Benedek Tibort

2020.07.03. 15:00
Benedek Tibor családja jelezte, hogy a hosszú betegség után június 18-án elhunyt legendától a kívánsága szerint szűk családi körben búcsúztak el.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Csapatsportok

Vízilabda: elhunyt Alekszandr Kabanov a sportág orosz legendája

2020.07.01. 16:10
Hetvenkét éves korában elhunyt Alekszandr Kabanov minden idők egyik legjobb orosz vízilabdázója.