FTC: megszerezték Lovrencsicset

Kecskés István
Kecskés István

A magyar válogatott Lovrencsics Gergő a lengyel Lech Poznantól a Ferencváros labdarúgócsapatához igazolt.

A 27 éves támadó középpályás hétfőn írta alá új szerződését, s kedden este az M4 Sport Fradi TV című műsorában jelentette be átigazolását. Lovrencsicsazt emelte ki, hogy négy év légióskodás után egy bajnok és kupagyőztes csapathoz tér haza, amelynek célja, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Fotó: fradi.hu

"Nekem is ez a célom, hiszen Európa Liga-csoportkörben már pályára léptem. A következő lépcsőfok a BL lenne, de ehhez nagyon sokat kell dolgoznom" - hangsúlyozta a futballista, hozzátéve, hogy számára mindig is a csapat volt a legfontosabb, hogy sikeres legyen, s ha az együttes jó teljesítményéhez gólokkal, gólpasszokkal tud hozzájárulni, akkor még boldogabb lesz.

Az eddigi 14 válogatott találkozóján egy gólos Lovrencsics a portugálok elleni csoportmérkőzésen (3-3) és a belgák elleni nyolcaddöntőn (0-4) lépett pályára a franciaországi Európa-bajnokságon.

"Nagyon jó emlékekkel jöttünk vissza, nagyon sok tapasztalattal. Nemzetközi topjátékosok ellen játszhattunk, úgyhogy tényleg nagyon sok pozitív emlékkel tért haza minden egyes játékos az Európa-bajnokságról" - hangsúlyozta Lovrencsics, aki azt is elmondta, hogy egy hét pihenője volt az Eb után, ám fizikálisan továbbra is jó állapotban van, s egészségügyi problémája sincs.

Az elsősorban a jobb szélen szereplő játékos a Lech Poznanban összesen 143 mérkőzésen szerepelt, ezeken 20 gólt lőtt és 34 gólpasszt adott, s tavaly bajnoki címet és szuperkupát nyert.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26775/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

NB I: hiába vezetett a Honvéd, az Újpest nyerte a derbit

2020.09.27. 20:15
A kispestieknek továbbra sem megy a bajnokságban, vasárnap este egygólos előnyt eltékozolva szenvedtek vereséget az Újpesttől az OTP Bank Liga 5. fordulójában.

Magyar foci

NB II: erős keret ide, edzőváltás oda, továbbra is szenved a Vasas

2020.09.27. 16:00
Egyelőre nem akar összeállni a feljutásra is esélyes angyalföldiek játéka a labdarúgó NB II-ben, ezúttal Gyirmóton szenvedtek vereséget.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Magyar foci

NB I: Könyves vezérletével verte a ZTE a Diósgyőrt

2020.09.26. 21:35
Zalaegerszeg hazai pályán 3-1-re nyert a szezonbeli első idegenbeli mérkőzésén pályára lépő Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

NB I: kiütötte a Paks az MTK-t

2020.09.26. 17:15
A Paks magabiztos 4-0-s győzelmet aratott az MTK ellen a magyar élvonal ötödik fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgás: Torghelle Sándor visszavonult - ezek voltak a legemlékezetesebb góljai

2020.09.26. 13:55
A mai napon bejelentette visszavonulását a XXI. század meghatározó magyar futballistája, a Budapest Honvéd, az MTK és a Videoton …

Amerika

Közvetítések: Forma-1-es időmérő Oroszországban, elődöntők a vízilabda MK-ban

2020.09.26. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombat, így biztos, hogy nem fogunk unatkozni, hiszen labdarúgást, autó- és motorsportot, …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: szoros mérkőzésen szerzett három pontot a Puskás Akadémia

2020.09.25. 21:50
A felcsúti együttes egyetlen góllal, de legyőzte a Mezőkövesdet a magyar élvonal ötödik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgó NB I : a Fehérvár kisvárdai mérkőzését is elhalasztották

2020.09.25. 14:10
A Ferencvárosé után a MOL Fehérvár hétvégi mérkőzését is elhalasztották a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.