Úszás/vízilabda: újabb nagy verseny Budapesten

Kecskés István
Kecskés István

Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség (LEN) elnökének szombati bejelentése szerint.

A magyar szövetség (MÚSZ) arról adott tájékoztatást az MTI-nek, hogy az eseményeket nem egyszerre rendezik, mint a világbajnokságok esetében, hanem a vízilabdatornát januárban, az úszás, a műugrás és a műúszás Eb-jét májusban Budapesten, míg a nyíltvízi úszókét júniusban Balatonfüreden tartják.

"Van egy opció arra, hogy a LEN történetében először az óriástorony-ugróknak is rendezzünk Eb-t, mégpedig augusztus 20-án, ugyanazt az ideiglenes létesítményt használva, amit a jövő évi világbajnokságon" - jelezte a MÚSZ közleményében, amelyben azt is megemlíti, hogy a 2017-es vb-re elkészülő új Dagály-komplexum lehető legjobb kihasználásának érdekében nyújtotta be pályázatát a 2020-as kontinensviadalokra.

"Budapest sportszerető város, Magyarország sportszerető ország, s ezt számos kiváló esemény megrendezésével bizonyították. Magas szintű és folyamatos az együttműködésünk a magyar szövetséggel, ennek példája a jelenleg Hódmezővásárhelyen zajló junior úszó Európa-bajnokság" - vezette fel a LEN vezetőtestületének, a Bürónak a döntését az olasz Paolo Barelli, aki ezt követően nyitotta ki a rendező ország nevét tartalmazó borítékot a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón. 

"A 2020-as Eb sikere szinte garantált, hiszen 2017-ben ugyanúgy minden szakágban vb-t rendez Magyarország" - tette hozzá Paolo Barelli.

David Sparkes, a LEN főtitkára arról beszélt, hogy a sport olyan erőket tud mozgósítani, mint semmi más, ezért is példamutató a magyar kormány hozzáállása. Kiemelte, hogy komoly gazdasági hatásai lehetnek ilyen nagy események megrendezésének. Szintén megemlítette, hogy fantasztikus létesítmény épül a jövő évi vb-re, amely jobb lesz, mint az idei Eb-nek otthont adott londoni.

"Az a tudás, amit szervezőként felhalmoz az ország, az 2024-ben is hasznosítható lesz, ha Budapest megkapja a nyári olimpia rendezési jogát" - jelentette ki Sparkes, aki megjegyezte, hogy rendkívül erős a magyar úszócsapat, így nehéz lesz 2020-ban más nemzeteknek is érvényesülniük.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a kormány néhány éve hozott egy döntést, hogy minél több nagy sporteseményt igyekszik Magyarországra hozni, ezáltal olyan nagy tapasztalatra tett szert az ország, amilyennel kevés másik rendelkezik. Kijelentette, hogy kormánygaranciával támogatják az eseményeket.

Gyárfás Tamás és Kemény Dénes, az úszók és a vízilabdázók szövetségi elnökei egyaránt megköszönték a bizalmat és jelezték, mindent megtesznek, hogy saját standardjuknak megfelelő eseményeket rendezzenek.

Címkék: Vízilabda, Úszás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26823/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Úszás

További cikkek

Amerika

Közvetítések: Forma-1-es időmérő Oroszországban, elődöntők a vízilabda MK-ban

2020.09.26. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombat, így biztos, hogy nem fogunk unatkozni, hiszen labdarúgást, autó- és motorsportot, …

Csapatsportok

Vízilabda: az OSC nem tud kiállni a Magyar Kupa négyes döntőjére

2020.09.24. 15:15
Az OSC a koronavírus-járvány miatt nem tudja vállalni a szereplést a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa hétvégi négyes döntőben, ezért helyét így a BVSC-Zugló …

Csapatsportok

Vízilabda: buborékban rendezik a BL csoportkört, Budapest is helyszín lehet

2020.09.22. 18:30
A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elkészítette a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2020/21-es idényének menetrendjét, a …

Csapatsportok

Férfi vízilabda ob I: elhalasztják a Miskolc-Eger mérkőzést

2020.09.12. 12:35
Hivatalos pozitív teszteredmény nincs, de gyanús miskolci esetek miatt elhalasztják a 19.30 órára kiírt Miskolc-Eger mérkőzést a férfi vízilabda ob I-ben - értesült a …

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn az FTC-Vasas vízilabdarangadó

2020.09.09. 07:30
A mai nap közvetítéseiben a csapatsportágak és a motokrossz játssza a főszerepet.

Csapatsportok

Női vízilabda MK: háromgólos hátrányból fordítva címet védett a Dunaújváros

2020.09.08. 20:50
A címvédő háromgólos hátrányban is volt, de végül fordított és 7-6-ra behúzta a finálét az UVSE ellen, így megvédte címét a …

Csapatsportok

Női vízilabda és Nemzetek Ligája meccsek csalogatnak minket a képernyő elé

2020.09.08. 07:30
A női vízilabda Magyar Kupa helyosztói mellett ma még kapunk négy Nemzetek Ligája találkozót, de lesz Tour de France és US Open is.

Csapatsportok

Vízilabda: UVSE-Dunaújváros finálét rendeznek a kupában

2020.09.07. 21:45
A címvédő Dunaújváros és az UVSE vívja a női vízilabda Magyar Kupa döntőjét.

Magyar foci

Közvetítések: pályán és képernyőn az U21-es válogatott

2020.09.07. 07:30
Folytatódnak a Nemzetek Ligája küzdelmei, elődöntőket rendeznek a női vízilabda Magyar Kupában, de pattog tovább a labda a US Openen is.

Csapatsportok

Tíz koronavírusos az OSC vízilabdázóinál

2020.09.03. 10:05
Az OSC férfi vízilabdacsapatánál tíz személy koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott.