UEFA Szuperkupa előzetes: Real Madrid - Sevilla

Hajósi Miklós
Hajósi Miklós

Nem először lesz Real Madrid-Sevilla összecsapás az Európai Szuperkupán. Két évvel ezelőtt szintén ez a két csapat volt a résztvevő. Akkor a királyi gárda tudott győzedelmeskedni 2-0-ra, Ronaldo duplájának köszönhetően.

Most azonban nem lesz Ronaldo térdsérülés miatt és nem csak ő, hanem Bale, Pepe, Kroos és Keylor Navas is kihagyja a mérkőzést, előbbi három pihentetés miatt, míg a kapus achilles sérülés miatt.

"Van itt egy kupadöntőnk két csapattal, akik képesek a győzelemre" - mondta Zinadine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. - "Az egyetlen dolog ami miatt aggódtam, hogy készen állunk e, de készen állunk. A felkészülés elég jól sikerült. Azt meglátjuk még mi lesz Benzemával holnap (hátsérüléssel bajlódik - a szerk.), de a legfontosabb dolog, hogy itt van velünk. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, az első perctől kezdve oda kell tenni magunkat és végig koncentrálni. A futballban soha nem tudhatod mi történhet, így 50-50 az esély a győzelemre."

A Sevillának alaposan kicserélődött a kerete az előző szezonhoz képest. Távozott a csapattól többek között Krychowiak, Gamiero, Banega, Reyes, Llorente, Coke és Beto is. Viszont közel sem tudták olyan nagy nevű játékosokkal pótolni őket, az érkezők között van Vázquez (Palermo), Ganso (Sao Paolo), Vietto, Kranevitter (mindkettő Atletico Madrid), Correa (Sampdoria) és Ben Yedder (Toulouse).

De a legnagyobb változás talán edzőposzton van, ugyanis a PSG kedvéért elhagyta a klubot Unai Emery, aki sikerre tudta vinni a Sevillát. A helyére pedig az argentin Jorge Sampaoli érkezett, aki soha nem dolgozott még Európában, legutóbb Chile szövetségi kapitánya volt.

"Nagyon örülök, hogy itt lehetek és részese lehetek ennek a kupadöntőnek" - kezdte Jorge Sampaoli, a Sevilla új vezetőedzője. - "Az új stílusunknak kell egy kis idő, míg megér, de a legfontosabb dolog, hogy a játékosok higyjenek benne. A Madrid játszott már pár jó felkészülési mérkőzést, és a tény, hogy néhány kulcsjátékosuk hiányzik, semmilyen módon sem kisebbíti a klasszisukat."

A mérkőzést ma 20.45-kor rendezik Norvégiában, Trondheimben, a Lerkendal Stadionban.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27236/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Real Madrid

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: nagy különbséggel nyert és bajnok lett a Crvena Zvezda (videó)

2020.05.29. 23:05
A Crvena Zvezda 5-0-ra győzött a Rad otthonában a ma újrainduló szerb bajnokság 27. fordulójában és így behozhatatlan előnyre tettek szert és …

Külföldi foci

Osztrák Kupa: fölényes salzburgi diadal a döntőben, Szoboszlai Dominik gólt lőtt (videó)

2020.05.29. 22:35
A Red Bull Salzburg nyertek az osztrák kupasorozatot, miután a fináléban 5-0-ra legyőzte az Austria Lustenaut. A döntő …

Külföldi foci

Bundesliga: Sallaiék ellen javított a Leverkusen (videó)

2020.05.29. 22:25
A Bayer Leverkusen 1-0-ra győzött Freiburgban a német bajnokság 29. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

La Liga: börtönt kértek Diego Costára

2020.05.29. 20:15
A spanyol ügyészek adócsalás miatt hat hónapos börtönbüntetést és félmillió eurós bírságot kértek az Atlético Madrid és a spanyol válogatott csatárára.

Külföldi foci

La Liga: szeptember 12-én indulhat a következő idény

2020.05.29. 17:45
A tervek szerint szeptember 12-én indulna a spanyol labdarúgó-bajnokság 2020–2021-es idénye.

Külföldi foci

Labdarúgás: a Heysel-tragédia óta már semmi nem ugyanaz mint korábban

2020.05.29. 15:30
1985-ben ezen a napon rendezték meg a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét, a Liverpool és a Juventus részvételével. A brüsszeli stadionban azonban …

Külföldi foci

Labdarúgás: Balogh Norbert már nem a Hull City játékosa

2020.05.29. 13:55
A Hull City hivatalos közleményben jelentette be, hogy szerződést bontott a gárda magyar játékosával Balogh Norberttel.

Külföldi foci

FA-kupa: augusztusban lesz a döntő

2020.05.29. 11:50
Az FA-kupa szervezői bejelentették, hogy a világ legrégebbi kupasorozata június 27-én folytatódik és a döntőre augusztusban kerül majd sor.

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben

2020.05.29. 07:30
A mai nap során láthatunk mérkőzést az NB I-ből, a Bundesligából is, de az online dartsbajnokság is folytatódik.

Külföldi foci

Serie A: újra foci Olaszországban, június 20-án folytatódik a bajnokság

2020.05.28. 20:45
Hivatalosan is bejelentették, hogy június 13-án előbb az Olasz Kupa elődöntőivel tér vissza a labdarúgás Olaszországba, majd június 20-án már a …