Rio 2016: megvan az első győzelem

Megszerezte első győzelmét a férfi válogatott a vízilabda-tornán. Csapatunk a pont nélküli japánok ellen szállt vízbe és fölényesen nyert.

Magyarország - Japán  17-7 (5-1, 6-2, 2-2, 4-2)  

g: Kis 5, Manhercz 4, Varga Dé. 3, Szivós, Decker Á., Varga Dá., Vámos, Hosnyánszky 1-1, illetve Takej 3, Okava, Kadono, Simizu, Araj 1-1
emberelőny/gól: 3/2, illetve 9/3
 

A találkozó egyetlen percig sem volt szoros, az ázsiaiaknak nem volt esélyük a pontszerzésre.

foto: mti

- Komolyan vettük ezt a mérkőzést, így belőttük a helyzeteinket. Persze ezeket ugyanúgy ki lehet hagyni, mint ahogyan kihagyták a görögök, vagy az ausztrálok, és ezért sokkal szorosabb meccset játszottak. Ezen kívül taktikailag annyival könnyebb helyzetben voltunk, hogy Japán nem változtatott a stratégiáján, így mi eléggé fel tudtunk ebből készülni" - nyilatkozta Benedek Tibor. A szakember hangsúlyozta, a csoportkör zárómérkőzésén a brazilok elleni egy gyilkos meccs lesz. "Hiába vagyunk jobbak papíron, de az az agresszió, amit ők beletesznek, az kompenzálja a tehetségbeli tudást, ami a javunkra szól - tette hozzé.

A magyar válogatott - amely a szerbek, majd az ausztrálok és a görögök ellen is döntetlent játszott - két nap múlva a zárófordulóban a házigazda brazilokkal játszik, itt harcolhatja ki a továbbjutást a csoportból. Ugyanakkor ha az egyelőre bombameglepetésre még nyeretlen, világ- és Európa-bajnok szerbek kikapnak az ausztráloktól, a görögök pedig pontot szereznek a brazilok ellen, akkor a japánok mellett a szerbek búcsúznak.

Címkék: Rio 2016, Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27303/pics/lead_800x600.jpg
Rio 2016,Vízilabda

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések:holland-spanyol rangadó, pályán Németország is

2020.11.11. 07:30
Elkezdődnek a válogatott mérkőzések: többek közt láthatjuk a német-cseh és a holland-spanyol összecsapást is, de kézilabda és vízilabda is a szerdai sportműsorban.

Külföldi foci

Közvetítések: Dortmund-Bayern München a slágermérkőzés, pályán a kézilabda-válogatott

2020.11.07. 07:30
A szombati napon rendezik meg a német szuper rangadót.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, Spanyolország és Németország is

2020.10.10. 07:30
A győri lányok a dán Odense ellen mérkőznek meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a spanyol és német labdarúgó-válogatott a …

Magyar foci

Közvetítések: egy meccs mindenek fölött

2020.10.08. 07:30
Sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Bulgáriában a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön, de tartogat egy-két csemegét még a mai tévéműsor.

Csapatsportok

Vízilabda: drámai ötméteres párbajban kupagyőztes a Ferencváros

2020.09.27. 21:40
A címvédő zöld-fehérek 13-13-as rendes játékidő után ötméteres párbajban győzték le a Szolnokot a Magyar Kupa döntőjében vasárnap este.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Amerika

Közvetítések: Forma-1-es időmérő Oroszországban, elődöntők a vízilabda MK-ban

2020.09.26. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombat, így biztos, hogy nem fogunk unatkozni, hiszen labdarúgást, autó- és motorsportot, …

Csapatsportok

Vízilabda: az OSC nem tud kiállni a Magyar Kupa négyes döntőjére

2020.09.24. 15:15
Az OSC a koronavírus-járvány miatt nem tudja vállalni a szereplést a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa hétvégi négyes döntőben, ezért helyét így a BVSC-Zugló …

Csapatsportok

Vízilabda: buborékban rendezik a BL csoportkört, Budapest is helyszín lehet

2020.09.22. 18:30
A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elkészítette a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2020/21-es idényének menetrendjét, a …

Csapatsportok

Férfi vízilabda ob I: elhalasztják a Miskolc-Eger mérkőzést

2020.09.12. 12:35
Hivatalos pozitív teszteredmény nincs, de gyanús miskolci esetek miatt elhalasztják a 19.30 órára kiírt Miskolc-Eger mérkőzést a férfi vízilabda ob I-ben - értesült a …