Rio2016: vereség vízilabdában

MTI

A magyar női vízilabda-válogatott 11-6-ra kikapott a címvédő és világbajnok amerikai csapattól a riói olimpia csoportküzdelmeinek szombati zárófordulójában.

Bíró Attila Európa-bajnok együttese - amely korábban a kínaiakat legyőzte, a spanyoloktól pedig vereséget szenvedett - a négyes harmadik helyén végzett, ami azt jelenti, hogy a folytatásban az olimpiai bronzérmes ausztrálokkal játszik majd a negyeddöntőben.

Négy évvel ezelőtt, Londonban a bronzmérkőzésen találkozott egymással a két csapat, akkor hosszabbítás után 13-11-es ausztrál siker született. 2008-ban, Pekingben ugyancsak a harmadik helyért csatázott egymással a két válogatott, a kínai metropoliszban 9-9-es döntetlen után büntetőkkel győztek az ausztrálok.

Az olimpiai felkészülés során többször is megmérkőzött egymással a két gárda, a margitszigeti BENU Kupán egy rendkívül kemény összecsapáson 5-3-ra nyertek az ausztrálok, később Cegléden pedig 7-7-es döntetlen született.

Amerikai góllal indult a találkozó, de gyorsan jött a magyar egyenlítés, Szűcs Gabriella lövése az amerikaiak világklasszis kapusának, Asleigh Johnsonnak a hóna alatt talált utat a hálóba. Nem sokat kellett várni a rivális újabb találatára, Kasó Orsolyát könnyedén ejtette át Maggie Steffens, az amerikaiak kapitánya. A magyarok tapadtak ellenfelükre, Bujka Barbara centerben verte meg emberét és húzta a labdát a kapuba (2-2). Az amerikaiak erejét jól mutatta, hogy Adam Krikorian szövetségi kapitány szinte teljes sort is cserélhetett.

Fotó: MTI / Illyés Tibor

A második negyedben ismét az amerikaiak szereztek vezetést, de Czigány Dóra egy szép pattintott lövéssel válaszolt. A világbajnok - amely talán kissé a bírók támogatását is élvezte - két emberelőnyt váltott gyorsan gólra, majd Kaleigh Gilchrist "pókhálózta ki" a jobb felsőt (6-3). A hetedik amerikai találatot követően Bíró Attila időt kért, hogy kissé rendet tegyen a fejekben.

A harmadik felvonás Antal Dóra szép szélről bepattintott találatával indult, majd mindkét oldalon számos helyzet maradt ki, végül Steffens a játékrész végén emberelőnyből volt eredményes (8-4). 

A negyedik negyed elején Keszthelyi Rita szerzett gólt egy megúszás végén, majd Szűcs Gabriella talált be kiszorított helyzetből, kettőre csökkentve ezzel a különbséget (8-6). Az amerikaiak azonban egy pillanat alatt "kapcsoltak" és egy remek húzásgóllal ismét elléptek, sőt, ötméteresből újra "lőtávolon" kívülre kerültek (10-6). A tengerentúliak lendülete nem tört meg, Courtney Mathewson fórból lőtte ki a jobb felső (11-6), beállítva ezzel a végeredményt.

"A lebonyolítás miatt a spanyol meccs után gyakorlatilag biztos volt, hogy bármit is csinálunk, harmadikok leszünk a csoportban, de úgy gondolom, mivel az amerikai és az ausztrál csapat hasonló játékstílust képvisel, bizakodva nézhetünk a hétfői mérkőzés elé" - utalt a negyeddöntőre Bíró Attila, aki azonban  hangsúlyozta, szerette volna, ha szorosabb mérkőzést játszanak a címvédővel. 

"Nem úgy játszottunk, mintha ez egy edzőmeccs lenne, ez egy olimpia. Persze próbáltunk olyan dolgokat, amiket játszani fogunk majd, de jó néhányat nem. Több kiemelkedő egyéni teljesítményre lesz szükségünk a negyeddöntőben. Nem szabad a régebbi meccsekből kiindulni, de nem fognak meglepni minket" - tette hozzá a szakember.

Egyesült Államok-Magyarország 11-6 (2-2, 5-1, 1-1, 3-2)

Maria Lenk Uszoda, 500 néző, v.: Deslieres (kanadai), Dutilh-Dumas (holland)
Egyesült Államok: Johnson - Seidemann, Fattal, Steffens, Mathewson, Neushul, Clark - cserék: Musselman, Fischer A., Gilchrist, Fischer M., Craig
Magyarország: Kasó - Antal, Kisteleki H., Szűcs, Keszthelyi, Bujka, Garda - cserék: Czigány, Takács, Illés, Tóth I., Csabai, Gangl
Gólszerzők: Steffens 4, Musselman 3, Mathewson 2, Neushul, Gilchrist 1-1, illetve Szűcs 2, Bujka, Czigány, Antal D., Keszthelyi 1-1
Emberelőny/gól: 9/5, illetve 4/0

Spanyolország-Kína 12-8 (3-2,, 4-4, 2-1, 3-1)
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Magyarország 2, 4. Kína 0

A csoport:
Olaszország-Oroszország 10-5
Ausztrália-Brazília 10-3 (1-1, 4-1, 2-0, 3-1)
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 6 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Oroszország 2, 4. Brazília 0

    A negyeddöntő párosítása:
MAGYARORSZÁG-Ausztrália
Olaszország-Kína
Spanyolország-Oroszország
Egyesült Államok-Brazília

Címkék: Rio 2016, Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27326/pics/lead_800x600.jpg
Rio 2016,Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …

Magyar foci

Közvetítések: visszavághat a Puskás Akadémia az Újpestnek

2021.03.06. 07:30
A felcsúti együttes ismét a lila-fehéreket látja vendégül, akárcsak nemrég a kupában, de emellett számos érdekes eseményt kínál nekünk a szombat, például Fucsovics …

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisz, labdarúgás és téli sport is a képernyőn

2021.03.04. 07:30
Folytatódik a Lyon-i és a dohai tenisztorna is, de láthatunk többek között angol labdarúgást, északisít és sznúkert is a csütörtöki napon.

Külföldi foci

Közvetítések: kupák minden mennyiségben

2021.03.03. 06:30
Gulácsi Péterék a Német Kupa elődöntőjéért, a Barcelona a spanyol Király Kupa fináléjáért játszik.

Magyar foci

Közvetítések: ismét Ferencvárosban okozhat meglepetést a Diósgyőr

2021.03.02. 07:30
A kiesés ellen küzdő miskolciak a címvédőhöz látogatnak az NB I-ben, de láthatunk vízilabdát, rengeteg teniszt és még sok minden mást március második …

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: fontos lépést tehet a bennmaradás felé a Diósgyőr

2021.02.26. 07:30
A miskolci együttes a Mezőkövesdet látja vendégül az NB I 23. fordulójában, egy győzelemmel pedig nagy lépést tehetne a bennmaradás felé a gárda.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódnak a BL-nyolcaddöntők, képernyőn a Telekom Veszprém

2021.02.17. 07:30
A magyar bajnok a Motor Zaporizzsját fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, de az estét ismét a futball uralja.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Telekom-Veszprém, rangadó a Premier Leagueben

2021.02.04. 07:30
A Barcelona ellen játszik rangadót a Telekom-Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájába, míg a Chelsea a Tottenhemhez látogat az angol labdarúgó élvonalban.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben és a Premier Leagueben

2021.01.30. 07:30
A bajnoki címre hajtó MOL Fehérvár FC a Budapest Honvédot fogadja az NB I-ben, míg a Manchester United az Arsenalhoz látogat a Premier Leagueben a szombati napon.