Rio2016: csak az érem hiányzik

MTI

Csalódott, ennek ellenére Bíró Attila szövetségi kapitányban egyedül az okozott hiányérzetet, hogy érem nélkül tér haza a riói olimpiáról a női vízilabda-válogatott.

"Emelt fővel távozhatunk, ugyanakkor vannak javítani való dolgok, amiket meg kell oldanunk, hiszen nem lehet egy másodperccel a vége előtt így kikapni" - mondta a szakember a vegyes zónában az oroszokkal szemben ötméteresekkel elveszített bronzcsatát követően.

A szakvezető úgy vélte, a mérkőzés egyik kulcsa az volt, hogy emberhátrányos védekezésben a "rosszkéz oldalon" az egyik játékosukat, Glizinát, akire külön készültek, nem tudták semlegesíteni. Szerinte ezen ment el a meccs, mivel a másik oldalon a csapatkapitány Prokofjevát kivették a játékból.

"Nem az utolsó egy másodpercen múlott, persze nagyon rossz így gólt kapni" - nyilatkozta Bíró Attila, aki hozzátette, az egyetlen dolog, amit talán másképpen csinált volna az elmúlt időszakban, az a mostani mérkőzés utolsó magyar támadása. "Még jobban elmagyarázhattam volna, mit kellene csinálni, de elvileg ők ezt tudják, nem kezdők már".

A tréner megjegyezte, Czigány Dóra az utolsó támadásban ahelyett, hogy a sarokba passzolt volna, bejátszotta középre a labdát, ami rossznak bizonyult, mert az oroszok így gyorsabban úszhattak fel. Hangsúlyozta, nem akarja egri játékosára fogni a vereséget, mivel "túl fiatal még és keveset játszott hasonló légkörű mérkőzést".

Az idei Európa-bajnokságon győztes csapat vezetője kiemelte, nagy dolog, hogy az együttes az olimpián a legjobb négy közé került, persze kicsit keserűnek érzi szőlőt, mivel nagyon közel voltak az éremszerzéshez.

"Nagy és fájó tanulság ez nekünk, sajnálom a lányokat, mert sokat tettünk azért, hogy idáig eljussunk, a mérkőzésen belül is, különösképpen a második félidőben komoly erőket mozgósítva, helyenként jó játékkal megfordítottuk az eredményt" - mondta Bíró Attila.

A szövetségi kapitány az ötméteresekre Gangl Edinát küldte be, majd a végén Kasó Orsolyával is próbálkozott, de egyikünknek sem sikerült hárítania orosz büntetőt:

"Bíztam a lövőimben, végül hatot értékesítettek, azt gondolom, két nagyon jó kapusunk van, akiknek ennyi lövésből legalább egyet illett volna megfogni, de sajnos ma ők sem álltak a helyzet magaslatán."

Bíró Attila kiemelte, a folytatásban a hibák kijavításán fognak dolgozni annak érdekében, hogy a jövő évi budapesti világbajnokságon biztosan érmet tudjon szerezni a válogatott és "ne egy hajszálon múljon".

"Ha lett volna bármi, amit nem tettünk volna meg, akkor lenne hiányérzetem, ami persze az érem elmaradása miatt azért mégis van" - mondta Bíró Attila.

Az Olimpiai Uszodában a többségében zokogó magyar játékosok közül Szücs Gabriella nyilatkozott röviden a sajtó képviselőinek, mint azt elmondta, olyan gólokat kaptak, melyek kivédekezését többször is gyakorolták, emellett azzal, hogy az oroszok az utolsó másodpercben egyenlítettek, hozzájuk került a lélektani előny.

Ezzel a vereséggel továbbra is várni kell az első magyar női vízilabdaéremre az olimpiák történetében, nyolc évvel ezelőtt Pekingben, valamint a legutóbbi, londoni játékokon is negyedik helyen zárt a válogatott.

Címkék: Rio 2016, Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27435/pics/lead_800x600.jpg
Rio 2016,Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: az olimpiai indulásért harcol a magyar női vízilabda-válogatott

2021.01.19. 07:30
Kezdetét veszi a női olimpiai kvalifikációs vízilabda-torna, ahol Magyarország elsőként Izrael ellen ugrik a medencébe, de emellett …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, rangadó az NBA-ben

2021.01.10. 07:30
A Győri Audi ETO KC a Valceához látogat a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, míg a Chicago Bulls a Los Angeles Clipperst fogadja az NBA-ben.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Külföldi foci

Közvetítések: egy kis labdarúgás, darts, sznúker és lósport a hét első napján

2020.11.23. 07:30
Spanyol és angol bajnokit is láthatunk a hét első napján, de a Grand Slam of Darts elődöntői, valamint az FTC-Telekom …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: sorsdöntő mérkőzést játszik Magyarország a Nemzetek Ligájában

2020.11.18. 07:30
A csoport elsőségért lép pályára Törökország ellen Magyarország a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában a szerdai napon.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája, pályán a Ferencváros

2020.11.14. 07:30
Összecsap Magyarország két Európa-bajnoki csoportkörös ellenfele, emellett pótlásra kerül a Ferencváros elmaradt Magyar Kupa mérkőzése, valamint a sorozat …

Magyar foci

Közvetítések: pályán az U21-es magyar labdarúgó-válogatott

2020.11.13. 07:30
Oroszország ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, de Forma-1-et, teniszt és vízilabdát is láthatunk a pénteki napon a …

Magyar foci

Közvetítések: az Európa-bajnokság a tét a magyar válogatott számára

2020.11.12. 07:30
Sorsdöntő mérkőzést játszik Izland ellen a magyar válogatott, de emellett kézilabdát, lóversenyt és vízilabdát is láthatunk a csütörtöki napon.