Rio2016: botrány Romániában

Romániában botrány, botrányt követett a riói olimpia két hetében. A sort a kajak-kenusok ügye indította. Az ország sportvezetése visszaléptette a teljes csapatot, miután kiderült, hogy többségük doppingolt.

Ezt követte a rendőrségi vizsgálatot is kivívó sportfelszerelés-ügy. A román sportolók hamisított és nagyon rossz minőségű felszereléseket kaptak, a panaszok hatására pedig hivatalos vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy minden silány minőségű hamisítvány. Az ügy miatt lemondott az ország elsőszámú sportvezetője, Alin Petrache. Időközben kiderült, hogy a történet mögött egy olyan cég áll, amelyet röviddel az olimpia előtt hozott létre Octavian Morariu, a 2014-ben lemondott román olimpiai- és sportbizottság elnöke, valamint a vele együtt akkor szintén távozó főtitkár. 

Mindezt tetézte a román sportolók rendkívül gyenge szereplése. Az éremtáblázaton mindössze a 45. helyen állnak, egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel. Ilyen gyengén pedig a románok utoljára 1952-ben, Helsinkiben szerepeltek. És a közvéleményt igazából az sem vidította fel, hogy az egyetlen román arany, a női párbajtőrözők diadala egy szatmárnémetiből származó lány, Simona Pop közreműködésével vált valóra, s a sportolónő közösségi oldalán magyarul is megköszönte a városnak az ebben nyújtott segítségét.

forrás: facebook

Nem egyszeri kisiklásról van szó, Románia teljesítménye 2000 után folyamatosan esett vissza. Sydneyben még tizenegy aranyérmet nyertek a román sportolók, négy évvel később Athénban nyolcat, Pekingben négyet. A londoni olimpián már csak két arany volt a termés. Szakértők szerint pedig könnyen előfordulhat, hogy Tokióban már nem is nyernek egyet sem a legfényesebb medálból. Mindez annak köszönhető, hogy az utóbbi évtizedekben szinte semmi nem történt a román sportban. Professzionális építkezésnek, reformoknak nyoma sincs, botrányokból, korrupciós ügyekből viszont annál több.

Címkék: Rio 2016
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27475/pics/lead_800x600.jpg
Rio 2016

További cikkek

Egyéni sportok

Hosszú Katinka és Shane Tusup csendben elváltak

2019.03.01. 18:10
Lapértesülések szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és volt edzője Shane Tusup már hivatalosan sem házaspár.

Egyéni sportok

Súlyemelő-vb: két magyar az USA-ban

2017.11.29. 11:15
A doppingesetek miatt eltiltott kilenc ország, továbbá a távolmaradást választó Koreai NDK versenyzői nélkül kezdődött meg kedden az egyesült államokbeli Anaheimben az idei súlyemelő-világbajnokság.

Egyéni sportok

A birkózás, az ökölvívás és a súlyemelés rossz doppingbizonyítványa

2017.10.27. 11:20
Arányaiban a birkózás, az ökölvívás és a súlyemelés produkálta a legtöbb pozitív doppingmintát tavaly a riói nyári olimpián szerepelt …

Egyéni sportok

Gyurta Dániel kihagyja az országos bajnokságot, de nem adja fel

2017.10.17. 09:20
Az olimpiai bajnok, háromszoros világelső Gyurta Dániel már nemcsak úszó, hanem diplomata is. Mindkettő marad is.

Egyéni sportok

Rio 2016: lemondott tisztségeiről Carlos Arthur Nuzman

2017.10.09. 12:15
Lemondott a Brazil Olimpiai Bizottság (COB), illetve a riói játékok szervezőbizottságának elnöki posztjáról Carlos Arthur Nuzman.

Egyéni sportok

Atlétika: újabb olimpiai bajnok jön a Gyulai-memorialra

2017.07.01. 14:35
A női 400 méteres gátfutó Dalilah Muhammad személyében újabb riói olimpiai bajnok érkezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet kedden rendeznek …

Egyéni sportok

Torna: Kovács Zsófia három szeren nyert – kialakult az EB-keret

2017.04.09. 18:05
Kovács Zsófia három szeren győzött vasárnap a tornászok nemzetközi Matolay-emlékversenyén.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Magyarország egy külön világ

2017.03.29. 11:35
Magyarország egy külön világ a kajak-kenu sportban - véli a szlovákiai Szabó Attila, világbajnok kajakos.

Egyéni sportok

Márton Anita, a mosolygós sikerember

2017.03.26. 17:05
Aki nem foglalkozik a sporttal és azon belül az atlétikával, sőt tovább megyek, a női súlylökéssel, az elképzelhető, hogy nem ismeri Márton Anitát (28). Pedig Anita egy fantasztikus (sport)ember, aki sok dicsőséget …

Egyéni sportok

Mi bennük a közös?

2017.03.26. 12:20
Két nagyszerű sportoló, akik igazi példaképek lehetnek a fiatalok előtt. Mindketten sikeresek, de van még bennük közös. Hamarosan kiderül, hogy mi az.