Autóbombák, korrupció és fogadási csalás - ilyen a futball Cipruson

Hajósi Miklós
Hajósi Miklós

Nem túl előnyös dolog játékvezetőnek lenni Cipruson. Az elmúlt pár évben hat bombatámadás is érte bírók kocsiját, az egyik bomba pedig egyenesen a Ciprusi Játékvezetők Szövetségének székhelyét célozta meg. Charalambos Skapoullis tisztán emlékszik a pillanatra.

"Amikor odaértem már be voltak törve az ablakok, szélvédők, összetört üveg volt mindenhol – emlékszik vissza. – Körbenéztem és azt gondoltam: ’ez már nem vicces’. A lényeg, hogy minden bizonnyal ez a világ legveszélyesebb helye egy játékvezető számára.”

Hetekkel, hónapokkal később több ilyen eset is volt. Leontios Trattos, Ciprus egyik legelismertebb sípmestere az egyik reggel arra a hírre kelt, hogy a lakása alatti pincébe parkoló kocsiját felrobbantották. És ez már a második ellene irányuló merénylet volt. Ezek az életüket féltő játékvezetők úgy döntöttek a sarkukra állnak és egy hétig mindannyian bojkottálják a belföldi mérkőzéseket és a futballpályákat.

 Leontios Trattos autója, miután felgyújtották

Senkit nem tartóztattak le a robbantásokért. Egy csoport, az "Armed Gate Niners Urban Guerillas” előállt felelősséget vállalni, és kijelentették a támadásokról, hogy ez "a kezdete egy fegyveres harcnak az erkölcstelen ciprusi futball ellen”.

Ciprus abszolút egy foci őrült országnak tekinthető, ahol szinte mindenki érintkezik az életében valamilyen szinten a futballpályával. És mégis a futball váltott ki egy háborút, egy olyan háborút, ami Skapoullis szerint jó ideig megoldatlan marad.

"Hány ilyen eset történt már és még mindig senkit nem büntettek érte – mondta Skapoullis. – Ha egy játékvezető vagy, egy elit játékvezető akkor megállás nélkül aggódnod kell, mert nem tudod mikor következel te.”

Adott a kérdés: hogy vált Ciprus gyönyörű focija az egyik legrosszabb hírnévvel rendelkező meccs fixáló focijává?

A vádaskodás elért Marios Panayi-ig, egy nemzetközi játékvezetőig. Panayi azonban összehívott egy sajtókonferenciát, amin leleplezte a belső működését a dolgoknak. Megnevezett embereket, átnyújtott dokumentumokat és terhelő bizonyítékként beszélgetések felvételeit, amik állítólag feltárták a zavaros korrupt rendszerét a ciprusi labdarúgó bajnokságnak. Panayi állította, hogy a meccsek manipulálása a Ciprusi labdarúgó Szövetség vezető tisztviselőinek parancsára történt.

"Megtettem remélve, hogy a hatóságok nem hunynak szemet felette – mondta Panayi, akit azóta kirúgtak a Szövetségtől és Nagy-Britanniába kényszerítettek. – A játékvezetők sok kis trükköt használhatnak a könyv szerint. Kevésbé és jobban befolyásoló döntést is hozhatnak, függően a mérkőzéstől, illetve a televíziós közvetítéstől. Ha nincsenek kamerák, nagy dolgokat lehet tenni.” Panayi úgy véli, a 300 ciprusi játékvezető körülbelül 10%-a teljesen tiszta.

Ezután sokan megvetették Panayit, de támogatásra is lelt váratlan felek által. A belga székhelyű anti-meccsfixáló szervezet, a Federbet dicsérte a bátorságát, ahogyan Nikos Kartakoullis is, a Ciprusi Sportszövetség egykori vezetője is.

„Örömmel olvastuk Mr. Panayi vádjait – mondta egy közleményben Francesco Baranca, a Federbet főtitkára. – Úgy gondoljuk a ciprusi az egyik legkorruptabb bajnokság a világon. Egy mérkőzés manipuláló ’iskola’ az a bajnokság és a sok játékos, aki eligazol onnan más ligába az terjeszti ezt.”

Spyros Neofitides, a Ciprusi Labdarúgók szövetségének elnöke teljesen egyetért ezzel a közleménnyel. Szerinte a bajnokság betegségének a gyökere a pénznél kezdődik. Ebben pedig a 2012-es ciprusi pénzügyi összeomlás sem segített. Sok támogató elvitte a pénzt ciprusi kluboktól és amíg egy nagyobb csapat 25 millió euróval gazdálkodott, ezután kb. 1.5 millió euróval, csőddel és adóságokkal kellett szembenéznie.

„A pénzügyi krízis után sokan a labdarúgásban, a fogadási csalásokban látták meg a pénzkeresési lehetőséget. Sok első és másodosztályú játékos csak a meccsek manipulálásával tudott pénzhez jutni” – mondta Neofitides.

Tavaly volt egy program, ahol játékosok névtelenül töltöttek ki egy 20 pontból álló kérdőívet. Ezek alapján az első osztályú játékosok 67%-a beismerte, hogy a meccsek el vannak csalva. 23% nyilatkozott úgy, hogy megkeresték fogadási csalással vagy egy klubbizottsági tag vagy a klubtulajdonos által.

Ez elmúlt hetekben a Labdarúgó Szövetség az igazságügyi minisztérium nyomására új szabályozásokat vezetett be. 10.000 euróig terjedő büntetés jár az UEFA által érzékelt meccsek manipulálásáért. Az intézkedések ettől a szezontól érvényesek, de sokak szerint ez még nem vet véget az illegális dolgoknak.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27767/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: 19 év után távozik az elnök

2020.06.30. 18:05
Kedden 19 év után távozott posztjáról Clemens Tönnies, a Schalke 04 labdarúgóklub elnöke.

Külföldi foci

Több mint 2000 szurkoló a 2018-as oroszországi labdarúgó vb helyszínén maradt

2020.06.30. 17:45
A rendvédelmi szervek szerint több mint kétezer külföldi, aki a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra érkezett Oroszországba, még mindig …

Külföldi foci

2022-re halasztották az Afrikai Nemzetek Kupáját

2020.06.30. 15:50
A jövő januárra tervezett Afrikai Nemzetek Kupáját 2022-re halasztotta a kontinentális labdarúgó-szövetség (CAF) a koronavírus-járvány miatt.

Külföldi foci

Championship: kórházba került a Derby County megkéselt játékosa

2020.06.30. 09:35
Kórházban kezelik Andre Wisdomot, az angol másodosztályú Derby County labdarúgóját, miután Liverpoolban megkéselték és kirabolták.

Külföldi foci

Spanyol rangadó a nap fénypontja

2020.06.30. 07:30
A Barcelona és az Atlético rangadója zárja a napot, de előtte kapunk angol- és olasz bajnokit is.

Külföldi foci

La Liga: komoly gödörben a Sociedad, közelít az első négyhez a Getafe

2020.06.29. 23:55
A madridiak Jaime Mata duplájával legyőzték a zsinórban negyedik vereségüket szenvedő baszkokat és két pontra megközelítették a tabellán a negyedik …

Külföldi foci

Premier League: negatív szériának vetett véget a Burnley

2020.06.29. 22:50
A Crystal Palace legutóbbi négy Burnley elleni mérkőzését megnyerte a Premier League-ben, ezúttal viszont megszakadt a londoniak sorozata.

Külföldi foci

La Liga: hivatalossá vált a nyár legfurcsább csereüzlete

2020.06.29. 19:05
A Barcelona és a Juventus megegyezett Arthur Melo és Miralem Pjanic elcseréléséről. Az üzletből finoman fogalmazva sem a katalánok jönnek ki jobban.

Külföldi foci

Serie A: az olasz lapok már Milánóban látják Szoboszlait

2020.06.29. 15:45
A calciomercato.com arról számolt be hétfőn, hogy az osztrák Red Bull Salzburgban futballozó Szoboszlai Dominik és az AC Milan egyre közelebb kerül egymáshoz.

Külföldi foci

Légiósok: Nagy Dominik marad a Panathinaikosznál

2020.06.29. 13:45
A szezon végéig biztosan marad a görög bajnokságban Nagy Dominik, ugyanis klubja meghosszabbította kölcsönszerződését az idény befejezéséig.