Autóbombák, korrupció és fogadási csalás - ilyen a futball Cipruson

Hajósi Miklós
Hajósi Miklós

Nem túl előnyös dolog játékvezetőnek lenni Cipruson. Az elmúlt pár évben hat bombatámadás is érte bírók kocsiját, az egyik bomba pedig egyenesen a Ciprusi Játékvezetők Szövetségének székhelyét célozta meg. Charalambos Skapoullis tisztán emlékszik a pillanatra.

"Amikor odaértem már be voltak törve az ablakok, szélvédők, összetört üveg volt mindenhol – emlékszik vissza. – Körbenéztem és azt gondoltam: ’ez már nem vicces’. A lényeg, hogy minden bizonnyal ez a világ legveszélyesebb helye egy játékvezető számára.”

Hetekkel, hónapokkal később több ilyen eset is volt. Leontios Trattos, Ciprus egyik legelismertebb sípmestere az egyik reggel arra a hírre kelt, hogy a lakása alatti pincébe parkoló kocsiját felrobbantották. És ez már a második ellene irányuló merénylet volt. Ezek az életüket féltő játékvezetők úgy döntöttek a sarkukra állnak és egy hétig mindannyian bojkottálják a belföldi mérkőzéseket és a futballpályákat.

 Leontios Trattos autója, miután felgyújtották

Senkit nem tartóztattak le a robbantásokért. Egy csoport, az "Armed Gate Niners Urban Guerillas” előállt felelősséget vállalni, és kijelentették a támadásokról, hogy ez "a kezdete egy fegyveres harcnak az erkölcstelen ciprusi futball ellen”.

Ciprus abszolút egy foci őrült országnak tekinthető, ahol szinte mindenki érintkezik az életében valamilyen szinten a futballpályával. És mégis a futball váltott ki egy háborút, egy olyan háborút, ami Skapoullis szerint jó ideig megoldatlan marad.

"Hány ilyen eset történt már és még mindig senkit nem büntettek érte – mondta Skapoullis. – Ha egy játékvezető vagy, egy elit játékvezető akkor megállás nélkül aggódnod kell, mert nem tudod mikor következel te.”

Adott a kérdés: hogy vált Ciprus gyönyörű focija az egyik legrosszabb hírnévvel rendelkező meccs fixáló focijává?

A vádaskodás elért Marios Panayi-ig, egy nemzetközi játékvezetőig. Panayi azonban összehívott egy sajtókonferenciát, amin leleplezte a belső működését a dolgoknak. Megnevezett embereket, átnyújtott dokumentumokat és terhelő bizonyítékként beszélgetések felvételeit, amik állítólag feltárták a zavaros korrupt rendszerét a ciprusi labdarúgó bajnokságnak. Panayi állította, hogy a meccsek manipulálása a Ciprusi labdarúgó Szövetség vezető tisztviselőinek parancsára történt.

"Megtettem remélve, hogy a hatóságok nem hunynak szemet felette – mondta Panayi, akit azóta kirúgtak a Szövetségtől és Nagy-Britanniába kényszerítettek. – A játékvezetők sok kis trükköt használhatnak a könyv szerint. Kevésbé és jobban befolyásoló döntést is hozhatnak, függően a mérkőzéstől, illetve a televíziós közvetítéstől. Ha nincsenek kamerák, nagy dolgokat lehet tenni.” Panayi úgy véli, a 300 ciprusi játékvezető körülbelül 10%-a teljesen tiszta.

Ezután sokan megvetették Panayit, de támogatásra is lelt váratlan felek által. A belga székhelyű anti-meccsfixáló szervezet, a Federbet dicsérte a bátorságát, ahogyan Nikos Kartakoullis is, a Ciprusi Sportszövetség egykori vezetője is.

„Örömmel olvastuk Mr. Panayi vádjait – mondta egy közleményben Francesco Baranca, a Federbet főtitkára. – Úgy gondoljuk a ciprusi az egyik legkorruptabb bajnokság a világon. Egy mérkőzés manipuláló ’iskola’ az a bajnokság és a sok játékos, aki eligazol onnan más ligába az terjeszti ezt.”

Spyros Neofitides, a Ciprusi Labdarúgók szövetségének elnöke teljesen egyetért ezzel a közleménnyel. Szerinte a bajnokság betegségének a gyökere a pénznél kezdődik. Ebben pedig a 2012-es ciprusi pénzügyi összeomlás sem segített. Sok támogató elvitte a pénzt ciprusi kluboktól és amíg egy nagyobb csapat 25 millió euróval gazdálkodott, ezután kb. 1.5 millió euróval, csőddel és adóságokkal kellett szembenéznie.

„A pénzügyi krízis után sokan a labdarúgásban, a fogadási csalásokban látták meg a pénzkeresési lehetőséget. Sok első és másodosztályú játékos csak a meccsek manipulálásával tudott pénzhez jutni” – mondta Neofitides.

Tavaly volt egy program, ahol játékosok névtelenül töltöttek ki egy 20 pontból álló kérdőívet. Ezek alapján az első osztályú játékosok 67%-a beismerte, hogy a meccsek el vannak csalva. 23% nyilatkozott úgy, hogy megkeresték fogadási csalással vagy egy klubbizottsági tag vagy a klubtulajdonos által.

Ez elmúlt hetekben a Labdarúgó Szövetség az igazságügyi minisztérium nyomására új szabályozásokat vezetett be. 10.000 euróig terjedő büntetés jár az UEFA által érzékelt meccsek manipulálásáért. Az intézkedések ettől a szezontól érvényesek, de sokak szerint ez még nem vet véget az illegális dolgoknak.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27767/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Csapatsportok

Labdarúgás: újra csúcson az Olympiakosz

2020.06.29. 11:10
A pireuszi csapat története negyvenötödik görög bajnoki címét zsebelte be az AEK Athén elleni rangadón aratott győzelemmel.

Külföldi foci

La Liga: már nyáron leülhet Xavi a Barcelona kispadjára?

2020.06.29. 10:20
Könnyen lehet, ugyanis a katalánok klubikonja edzői stábjával már arra készül, hogy ismét birtokba vegye a Camp Nou-t.

Külföldi foci

Közvetítések: terítéken a portugál bajnoki versenyfutás

2020.06.29. 07:30
A Porto és Benfica ádáz harcot vívnak a bajnoki címért, de zárul a magyar asztalitenisz Extraliga is hétfőn.

Külföldi foci

La Liga: nyert és kétpontos előnnyel vezet a Real Madrid (videó)

2020.06.29. 00:20
A Real Madrid 1-0-ra legyőzte az Espanyolt a spanyol bajnokság 32. fordulójában és így két ponttal vezeti a tabellát a Barcelona előtt.

Külföldi foci

Serie A: hátrányból fordítva nyert az Inter (videó)

2020.06.28. 23:50
Az Internazionale úgy győzött 2-1-re a Parma otthonában úgy, hogy mindkét gólját a mérkőzés hajrájában szerezte.

Külföldi foci

La Liga: nagy lépést tett a bennmaradás felé az Eibar

2020.06.28. 22:15
A Granada otthonában aratott 2-1-es győzelmet a kiesés ellen küzdő Eibar a spanyol élvonal 32. fordulójában.

Külföldi foci

Göröngyös úton jutott vissza a trónra a Liverpool

2020.06.28. 22:00
Harminc év után nyert ismét bajnoki címet a Liverpool. Az újabb fénykorát élő legendás angol klub történetét háromrészes cikksorozatban elevenítjük fel. Az harmadik részben az …

Külföldi foci

FA kupa: sima Manchester City siker a Newcastle ellen (videó)

2020.06.28. 21:25
A Manchester City könnyedén, 2–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet a labdarúgó angol FA-kupa negyeddöntőjében, ezzel negyedikként kvalifikálta magát az elődöntőbe.

Külföldi foci

Serie A: nagy lépést tett a biztos Bajnokok Ligája-indulás felé az Atalanta – videó

2020.06.28. 21:25
Szoros mérkőzésen, végül 3-2-re sikerült legyőznie idegenben az Atalantának az Udinését az olasz élvonal 28. fordulójában.

Külföldi foci

Labdarúgás: Mario Gomez minden bizonnyal visszavonul

2020.06.28. 20:10
Miután a VFB Stuttgart visszajutott a Bundesligába, a csapat veterán támadója Mario Gomez lényegében bejelentette visszavonulását.