Újpest: újabb költözés?

Kecskés István
Kecskés István

Kecskemétre költözhet az Újpest – a Magyar Nemzet információi szerint a lila-fehérek stadionja idén már nem készül el, ám az Illovszky-stadiont, ahol eddig játszotta a csapat a meccseit elkezdik bontani, így új ideiglenes otthont kell keresnie a Megyeri úti klubnak.

A helyzet azért érdekes, mert a Szusza Ferenc Stadionban – amit 2001-ben újítottak fel – a Ferencváros, az MTK, vagy a Vasas stadionjához képest csak ráncfelvarrás történik. Ugyanakkor már a beruházás kezdete is csúszott, az átadás meg végképp, mert nemhogy szeptemberre, vagy novemberre, de még decemberre sem készül el a létesítmény felújítása – írja a Magyar Nemzet.

Mivel a Vasas éppen búcsúztatni készül az Illovszky-stadiont ott már nem nagyon lehet mérkőzést rendezni, a Groupama Arénában furcsán mutatna az Újpest, az MTK meg nyilván nem arról álmodik, hogy az új pályáját azonnal kiadja, a Honvéd pedig párhuzamos sorsolással rendelkezik, vidéki helyszínt kell keresnie az Újpestnek. Lapértesülések szerint ez Kecskemét lehet, vagyis a lila-fehérek a színben hozzájuk passzoló, ám a fővárostól 100 kilométerre lévő Széktói stadionban költözhetnek.

Kecskemét lehet az új állomás / Fotó: magyarfutball.hu

Ez mondjuk nem éppen szurkoló-barát lépés, mindenesetre az erősen érdekes, hogy a legkisebb felújítási munkálatok fejeződnek be a leglassabban. Korábban híre ment annak is, hogy leállt a Szusza stadion felújítása, mert a B-lelátó megrepedt, ám ezt végül cáfolták.

Ágai Kis András, az Újpest kommunikációs igazgatója elmondta, hogy folynak a tárgyalások a stadion tulajdonosával a Nemzeti Sportközpontokkal, valamint az UTE-val, de egyelőre több konkrétum nincs.

Korábban Őze István az UTE igazgatója beszélt a stadion átadásáról, ám arról a kérdésről nem kívánt bővebben beszélni, hogy a felújítás után ki lehet a létesítmény bérlője. Gyanús, hogy hamarosan nem az Újpest FC, hanem az UTE lesz a főbérlő a Megyeri úton. Annyit érdemes tudni, hogy az egyesület saját forrásokat felhasználva újította fel korábban a létesítmény műfüves pályáját, emellett pedig óriási beruházásra készül a kerületben, amelynek keretében nemcsak pályák, hanem jég- és sportcsarnok is épül majd.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/28363/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Újpest

További cikkek

Magyar foci

NB I: Urbányi István sportigazgatóként tér vissza Kispestre

2020.04.02. 16:50
Urbányi István lesz a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd sportigazgatója.

Magyar foci

Labdarúgás: elhunyt Bodon Tibor egyszeres válogatott labdarúgó

2020.04.01. 22:25
Életének 89. évében elhunyt Bodon Tibor, a Salgótarjáni BTC és a magyar válogatott korábbi futballistája.

Magyar foci

Esport: a Benfica támadójával erősített a PMFC

2020.04.01. 21:25
A pécsiek FIFA Pro Clubs csapata szerződtette a Benfica támadóját, Csoboth Kevint.

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Külföldi foci

Válogatott: júniusban sem lesznek Eb-pótselejtezők

2020.04.01. 17:05
Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán döntött: tovább halasztja az eredetileg márciusra kiírt Európa-bajnoki pótselejtezőket.

Magyar foci

Válogatott: visszaválthatók a bolgár-magyar belépői

2020.04.01. 13:10
Aki viszont úgy gondolja, megtarthatja a tikettet, az ugyanis a mérkőzés új időpontjában is érvényes lesz.

Magyar foci

A leghíresebb magyar, a száguldó őrnagy, Öcsi bácsi - 93 éves lenne Puskás Ferenc

2020.04.01. 10:20
Nincs olyan futballrajongó a világon, aki ne ismerné a legendás Puskás Ferenc nevét. Járjon a világ bármely pontján a magyar …

Magyar foci

NB I: kirúgta hazaszökő román légiósait a Kisvárda

2020.04.01. 08:25
Egyik legjobb játékosától is kénytelen megválni a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda Master Good, Gheorge Grozav és Iasmin Latovlievici súlyosan megszegte a szabályokat.

Magyar foci

NB I: a DVTK-nál 30 százalékkal csökkennek a fizetések

2020.03.31. 23:45
Az NB I-es DVTK 30 százalékos bércsökkentésről számolt be, ezzel az élvonalbeli klubok közül az első, amely megállapodott a játékosokkal és a stábbal az intézkedésről.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: fizetéscsökkentésről tárgyal az MTK

2020.03.29. 15:50
A Nemzeti Sport értesülései szerint az ETO FC Győr után az MTK Budapestnél is fizetéscsökkentések léphetnek életbe a koronavírus-járvány által kialakult helyzet miatt.