NBA: ismét a Lakers kötelékében a legenda

MTI

A tulajdonos Jeanie Buss tanácsadójaként tér vissza a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatához Magic Johnson, a csapat korábbi sztárjátékosa.

A Lakersszel öt bajnoki címet nyert legendás irányító a klub csütörtök esti közleménye szerint a kosárlabdával és az üzlettel kapcsolatos minden területen segíti majd Jeanie Busst.

A tulajdonos négy éve, apja halála óta vezeti az együttest, ám eddig egyáltalán nem foglalkozott a sporttal kapcsolatos kérdésekkel, így a szakírók arra következtetnek, hogy komoly változások lesznek a Lakers vezetésében, melyben a kosárlabdával kapcsolatos teendőkért Jeanie testvére, Jim Buss a felelős, a gárda főigazgatója pedig Mitch Kupchak.

A Los Angeles Lakers a liga történetének meghatározó csapata, 31-szer játszott döntőt, amivel toronymagasan csúcstartó, 16 bajnoki címénél pedig csak a Boston Celtics nyert többször, 17 alkalommal.

Az elmúlt években ugyanakkor nagyon gyengén teljesít a csapat, a mostani lehet sorozatban a negyedik év, amikor lemarad a rájátszásról, márpedig a Lakersnél a 2012/13-as szezont követő mélyrepülést megelőzően csak egyszer fordult elő, hogy egymás után kétszer nem került a playoffba.

Címkék: NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/30033/pics/lead_800x600.jpg
NBA

További cikkek

Amerika

NBA: Devin Booker remeklésével győzött megint a Suns

2022.12.01. 08:35
Devin Booker parádés játékkal segítette sorozatban hatodik győzelméhez a Phoenix Suns csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Amerika

NBA: Doncic beállította a klubrekordot

2022.11.30. 08:30
A Dallas Mavericks Luka Doncic szenzációs játékával nyert otthon a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: Ivica Zubac remeklésével nyert a Clippers

2022.11.28. 08:55
A horvát Ivica Zubac 31 ponttal és 29 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát, a legjobbjait nélkülöző Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi …

Amerika

NBA: megszakadt a Minnesota és a Cleveland sikersorozata

2022.11.26. 08:40
A Minnesota Timberwolves öt, a Cleveland Cavaliers pedig négy győzelem után szenvedett ismét vereségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Amerika

NBA: sorozatban hetedszer nyert a Sacramento

2022.11.23. 08:20
Sorozatban hetedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) a Sacramento Kings.

Amerika

NBA: az egész szezonra eltiltották a Boston Celtics vezetőedzőjét

2022.09.23. 09:20
Az egész szezonra szóló eltiltást kapott Ime Udoka, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nagydöntős Boston Celtics vezetőedzője.

Amerika

NBA: eltiltás várhat a Boston Celtics vezetőedzőjére

2022.09.22. 19:30
Akár az egész szezonra szóló eltiltást is kaphat Ime Udoka, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nagydöntős Boston Celtics vezetőedzője.

Amerika

NBA: a parketten is Bill Russellre emlékezik a Boston Celtics

2022.09.20. 23:50
Otthonában, a TD Gardenben is az augusztusban elhunyt legendájára, Bill Russellre emlékezik az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Boston Celtics a következő …

Amerika

NBA: Schröder visszatér a Los Angeles Lakershez

2022.09.17. 13:30
Ismét a Los Angeles Lakers kosárlabdázója lesz a német Dennis Schröder.

Amerika

NBA: rekordáron kelt el Michael Jordan 1998-as chicagói meze

2022.09.15. 21:40
Rekordáron kelt el minden idők egyik legjobb kosárlabdázójának, Michael Jordannek a chicagói meze.