Márton Anita, a mosolygós sikerember

Aki nem foglalkozik a sporttal és azon belül az atlétikával, sőt tovább megyek, a női súlylökéssel, az elképzelhető, hogy nem ismeri Márton Anitát (28). Pedig Anita egy fantasztikus (sport)ember, aki sok dicsőséget hozott az országunknak. Igazán érdemes megismernünk őt.

Fotó: atletika.hu

Emlékeznek még kik nyertek érmet a riói olimpián? Köztük volt Márton Anita is, aki történelmet írt akkor, ugyanis soha korábban nem nyert Magyarország olimpiai érmet női súlylökésben.  

Persze nem ez volt a sportolónő első érme. A békéscsabai színekben versenyző – ez is megér egy misét, hiszen azért nem szülővárosa, Szeged színeiben, mert a megyeszékhelyek közül egyedül(!) Szegednek nincs atlétikai klubja, pályája… – dobóatléta az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs), tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), most márciusban pedig újra fedettpályás Európa bajnok lett.

Márton Anita ráadásul ezzel a fedettpályás Eb-k történetének legeredményesebb magyar női versenyzőjévé lépett elő, megelőzve a magasugró Mátay Andreát, aki egy-egy arany- és ezüstérmet nyert.

A mosolygós súlylökőnek itthon régóta nincs ellenfele, nem jelent neki igazi kihívást, hogy hazai versenyeken induljon.

„Szükségem van a külföldi versenyekre, mivel itthon sem a felkészülés körülményei, sem pedig az ellenfeleim nem világszintűek, így nincs más esélyem a fejlődésre.”

Ám nem csak ez az elképesztő, hanem az is, hogy, egyáltalán nem csak súlylökésben eredményes. Tavaly – nem először – megnyerte az országos bajnokságot diszkoszvetésben, de egy másik sportágban, súlyemelésben is ő Magyarország legjobbjaSúlyemelőként a Szegedi EAC színeiben versenyzik a +75 kg-os súlycsoportban.

Arra már nem is gondolnánk, hogy a heti 12 edzés, az edzőtáborok és versenyek mellett, még civil foglalkozása is van. Anita egy ragyogó és intelligens gyógypedagógus, aki nem csak a pályán, de a pályán kívül is megállja a helyét.

Így nem lep meg szerintem senkit, hogy ezt nyilatkozta magáról:

Sohasem szerettem tétlenkedni, mindig is mozgékony gyerek voltam. Szeretem a kihívásokat a versenyszámomban és azt, hogy nagyon változatosak az edzések. Nálunk a technikai kivitelezés nagy odafigyelést igényel.”

Márton Anita 1989. január 15.-én született Szegeden. Az utóbbi tíz évben minden korosztályos hazai bajnokságot megnyerő, a válogatott viadalokon és a legjelentősebb nemzetközi versenyeken is eredményesen szereplő dobóatléta. 2010-2011-ben az év utánpótlás atlétika versenyzője cím birtokosa lett.
Korosztályában, az európai ranglistán súlylökésben az 1. helyen áll. Fő számában a világranglista 2. helyén áll. 2012-ben részt vett a Londoni Olimpiai Játékokon. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is elnyerte a felnőtt női legeredményesebb atléta díjat a Magyar Atlétikai Szövetségtől. 2016-ban Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki.

Köszönjük Anita, hogy nem csak magadért, hanem értünk is versenyzel!

Forrás: hetijoarc.blogstar.hu

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/31000/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,Rio 2016,Márton Anita

További cikkek

Egyéni sportok

Közvetítések: döntőt játszik Fucsovics Márton a rotterdami ATP-tornán

2021.03.07. 07:30
Élete első ATP 500-as tornadöntőjére készül Fucsovics Márton, de láthatjuk a férfi röplabda Magyar Kupa fináléját is többek között a hét …

Magyar foci

Közvetítések: visszavághat a Puskás Akadémia az Újpestnek

2021.03.06. 07:30
A felcsúti együttes ismét a lila-fehéreket látja vendégül, akárcsak nemrég a kupában, de emellett számos érdekes eseményt kínál nekünk a szombat, például Fucsovics …

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: számtalan rangadóval vár ránk a szombati nap

2021.02.06. 07:30
Lesz itt minden: rangadó a labdarúgó NB I-ben, a női és a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, valamint a topligákban is rendeznek izgalmasnak ígérkező mérkőzéseket.

Csapatsportok

Közvetítések: Szerbia ellen javíthat a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.06. 07:30
A Horvátország elleni meglepetés vereséget követően Szerbia ellen lép pályára a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

Csapatsportok

Szokásos hétvégi sportparádé a képernyő előtt

2020.10.03. 07:30
Újra pályán Fucsovics Márton és Babos Timiék a Garroson, rengeteg labdarúgás itthonról és a topligákból, indul a Giro, az éjjel pedig a küzdősportoké.

Egyéni sportok

Atlétika: megdőlt Szergej Bubka kultikus szabadtéri csúcsa (videó)

2020.09.17. 21:45
Armand Duplantis 615 centiméteres, szabadtéri világrekorddal győzött a római Gyémánt Liga-versenyen. A svéd klasszis Szergej Bubka rekordját adta át a múltnak.

Egyéni sportok

Két év börtönre ítélték a Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt elnökét

2020.09.16. 15:15
Két év börtönbüntetésre és félmillió eurós pénzbírság megfizetésére ítélték Lamine Diackot, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség …

Egyéni sportok

Atlétika: Csere Gáspár nyerte a 35. Wizz Air Budapest Félmaratont

2020.09.06. 12:35
Csere Gáspár, a BEAC sportolója nyerte vasárnap a 35. Wizz Air Budapest Félmaratont, amely egyben az országos bajnokság is volt.

Egyéni sportok

Atlétika csapat ob: Madarász Viktória országos csúcsot gyalogolt

2020.09.05. 22:10
Madarász Viktória országos csúcsot ért el 5000 méteres gyaloglásban az 50 millió forint összdíjazású atlétikai csapatbajnokság döntőjének első napján.