Bundesliga: fordítás a magyarok találkozóján – videó

Kecskés István
Kecskés István

Vezetett a Hertha, de végül pontot sem szerzett a Hoffenheim elleni találkozón a Bundesliga fordulójának nyitányán.

A Hoffenheimben Szalai Ádám a kispadon kezdte a Hertha elleni találkozót, de csapata aktívabban indította a mérkőzést, hiszen a hazai Mittelstädtnak már a 9. percben a gólvonalról kellett mentenie Wagner fejese után. 

Aztán a 18. percben már Hertha helyzetet láthatott a berlini padról Dárdai Pál vezetőedző, de Kalou lövését Baumann nagy bravúrral védte. Sőt a 32. percben már meg is volt a hazai előny. Kalou bal oldali beadása Essweint találta meg, a berlini lőni akart, ám inkább passz lett belőle, amit követően Pekarík elé került a labda, ő pedig 12 méterről a kapuba vágta a labdát – igaz a kapufa is benne volt. 

Aztán hat perc múlva elkezdődött Mittelstädt rettenetes szériája. Először is a tizenhatoson belül a kezére pattant a labda – sárga lap, 11-es. A labda mögé Kramaric állt és a hlóba lőtte. 

A fordulás után beteljesedett Mittelstädt kálváriája: az 58. percben belerúgott egyet Amiribe, amiért megkapta a második sárgáját, így kiállt. 

Emberelőnyben óriási fölénybe került a Hoffenheim. A 67. percben kétszer, a 68-ban egyszer találták el a vendégek a kapufát, viszont a 76. percben Süle – nyártól már a Bayern-játékosa lesz a magyar felmenőkkel is rendelkező védő – lőtt nagy gólt messziről. 

A 87. percben aztán a kegyelemdöfés is megérkezett: Wagner lépett ki a jobb oldalon, majd a középre adott labdára jól érkezett Kramaric, aki értékesítette is a ziccert. 

A gól után a duplázó Kramaric helyére Szalai Ádám is beállt, vagyis részese lehetett a sikernek. 

Hertha BSC–Hoffenheim 1–3 (Pekarík 32., ill. Kramaric 36., 87., Süle 76.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/31077/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Hertha BSC,Bundesliga,Dárdai Pál,Szalai Ádám

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: legyőzte a címvédőt az Atlético Madrid – videó

2020.02.18. 22:55
Hiába nyomott végig a Liverpool, nem tudta feltörni a spanyol gárda védelmét, így 1-0-ás madridi győzelemmel zárult a két fél összecsapása a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Haaland a PSG-nek is megmutatta mit tud (videó)

2020.02.18. 22:50
A Dortmund norvég fiatalja immár Borussia mezben gyarapította góljai számát a BL-ben, amit a PSG bánt a nyolcaddöntő első mérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: Szon Hung Mint műteni kell, több hét kihagyás vár rá

2020.02.18. 16:15
A héten meg kell műteni Szon Hung Mint, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának dél-koreai válogatott támadóját, …

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt az Ajax háromszoros BEK-győztes ikonja

2020.02.18. 15:25
A vasárnapi napon életének 74. évében elhunyt Barry Hulshoff, az Ajax Amszterdam egykori védője, háromszoros BEK-győztes.

Külföldi foci

Európa-liga: óvintézkedések Bruges-ben a Machester United elleni meccs miatt

2020.02.18. 14:20
Megerősített biztosítás mellett rendezik meg csütörtökön a kiemelt kockázatúnak minősített Club Brugge-Manchester United Európa-liga …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Liverpool újra a Wanda Metropolitanóban, Tuchel pedig ismét Dortmundban

2020.02.18. 11:20
A címvédésre hajtó FC Liverpool az Atlético Madrid, a Paris Saint-Germain pedig a Borussia Dortmund vendége lesz kedden, a …

Csapatsportok

Idén először labdarúgó BL-meccsek a tévében

2020.02.18. 07:30
Ráadásul két igencsak izgalmasnak ígérkező párharccal folytatjuk a szezont, de nézhetünk ma kézilabdát, röplabdát és még jégkorongot is.

Külföldi foci

Premier League: oda-vissza legyőzte a Chelseat a Manchester United – videó

2020.02.17. 22:55
A manchesteri vörösök az őszi hazai 4-0-ás győzelmet követően idegenben is megverték a londoniakat az angol élvonal 26. fordulójában.

Külföldi foci

Serie A: egygólos győzelmet aratott az AC Milan – videó

2020.02.17. 22:40
Szoros mérkőzést nyert meg 1-0-ra a Torino ellen a milánói együttes az olasz élvonal 24. fordulójának zárómérkőzésén.

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt Harry Gregg, a MU kapuslegendája

2020.02.17. 12:25
Életének 88. évében elhunyt Harry Gregg a Manchester United és az észak-ír válogatott egykori kapusa, az 1958-as müncheni repülőgépkatasztrófa egyik túlélője.