Női kézilabda Eb-selejtező: a hollandokkal is összekerültek a magyarok

MTI

Hollandia és Fehéroroszország együttesével, valamint egy előselejtezős csapattal került azonos csoportba a magyar női kézilabda-válogatott a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság selejtezőjének pénteki, párizsi sorsolásán.

A magyar együttes a második kalapból várta a sorsolást.

A magyarokat is érintő előselejtezőre június 9-11-én kerül sor, ennek a csoportnak a mérkőzéseit Koszovóban rendezik, és a házigazdákon kívül Izrael és Grúzia tagja még a triónak, a győztes jut tovább.

A magyar szövetség honlapja szerint a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes hollandokkal eddig 41 alkalommal találkozott a magyar női válogatott, amely 39 mérkőzést megnyert és csak kettőt veszített el, a fehéroroszokat pedig mind az öt eddigi találkozón legyőzte.

A selejtezősorozat első fordulóját szeptember végén, az utolsót pedig jövőre, június elején rendezik. A csoportok első két helyezettje, valamint a legjobb harmadik vehet részt a 2018. november 30. és december 16. között Nantes-ban, Brestben, Nice-ben, Pau-ban, Metzben és Párizsban sorra kerülő kontinensviadalon. A franciák a házigazda jogán automatikusan tagjai a mezőnynek.

Címkék: Kézilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/31492/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda

További cikkek

Csapatsportok

Kézilabda EB: egy csoportban az olimpiai bajnokkal

2017.06.23. 20:30
A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az olimpiai bajnok dánokkal került azonos csoportba a januári, horvátországi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán.

Autó-motor

Forma-1, gyorsasági motor, kézilabda sorsolás, tenisz és snooker a tévében

2017.06.23. 07:30
Az azeri nagydíjjal folytatódik a Forma-1 idei szezonja, ma láthatjuk a szabadedzéseket, este pedig sorsolnak a kézilabda Európa-bajnokságra.

Külföldi foci

Tévében Ronaldo és csapata és a világ legjobb kézilabdázói is

2017.06.21. 07:30
Folytatódik a Konföderációs Kupa, amelyen ma orosz–portugál meccset is rendeznek, s pályára lépnek a világ legjobb kézilabdázói is.

Csapatsportok

Veszprém: visszatér az ikon!

2017.06.19. 19:05
Pérez Carlos korábbi magyar válogatott kézilabdázó utánpótlásedzőként tér vissza Veszprémbe.

Csapatsportok

Győzelemmel búcsúzott a magyar válogatott a szövetségi kapitányától

2017.06.18. 21:00
A magyar férfi kézilabda-válogatott - Javier Sabaté szövetségi kapitány utolsó mérkőzésén - 35-30-ra legyőzte Hollandiát az Európa-bajnoki …

Csapatsportok

Hazai sportmenü a hétvégére

2017.06.17. 08:30
A Hungaroringen a DTM és a TCR versenyzői, kajak-kenu válogató Szegeden, férfi kézilabda Eb-selejtező, és férfi kosárlabda bajnoki döntő utolsó mérkőzés.

Csapatsportok

Férfi kézilabda Eb-selejtező: sikerükkel kijutottak a magyarok

2017.06.15. 20:20
A magyar férfi kézilabda-válogatott 35-23-ra győzött Lettország vendégeként az Európa-bajnoki selejtező csütörtöki játéknapján, így az utolsó forduló előtt …

Csapatsportok

Ma tévében a férfi kézilabdázók Eb-selejtezője

2017.06.15. 07:30
A kézilabdás lányok tegnap kijutottak a világbajnokságra, ma a fiúk kivívhatják az Eb szereplést. A Minifoci Eb-n a mieink negyeddöntőjét felvételről nézhetjük.

Csapatsportok

Kézilabda: Magyarország kijutott a világbajnokságra

2017.06.14. 19:55
A magyar női kézilabda-válogatott 24-24-es döntetlent játszott Szlovákia vendégeként a világbajnoki selejtező szerdai visszavágóján Pozsonyban, így 52-43-as összesítéssel kijutott a …

Csapatsportok

Visszavonult a kézilabdázó Iváncsik Gergő

2017.06.14. 13:05
Bejelentette visszavonulását Iváncsik Gergő, a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázója.