Szegeden haldoklik egy stadion

Megsárgult térképek tanúsága szerint a két világháború között levente kiképző központ működött ott, ahol ma Szeged legnagyobb sportcentruma, a Tisza-parti stadion áll. Ha illik egyáltalán a stadion kifejezés arra a romhalmazra, ami minden bizonnyal sikerrel indulna versenybe a világ egyik legcsúnyább sportlétesítménye címért.

Már az 1980-as években sürgetően megoldandó problémának tartották az akkor is ezer sebből vérző létesítmény felújítását, pontosabban egy új stadion megépítését. Bár a dicső múlt miatt megérdemelte volna – az 1950-es évektől mindig itt játszott Szeged első számú csapata, összesen több száz NB I-es meccset kínálva a szegedieknek –, erre soha nem került sor.

A boldog hatvanas évek

Furcsa különlegességgel büszkélkedhet egyébként a központi pálya. Ugyanis olyan messze ül a közönség a zöld gyeptől, mivel a küzdőterületet egy salakos atlétikai futópálya, és egy, már évtizedek óta nem használt salakmotorpálya maradványa is körbeveszi – mint talán sehol a világon.

Pontosabban: csak ülne. Mert tétre menő, komolyabb mérkőzés lejátszását itt nem engedi az MLSZ. Ezért is költözött az NB II-es Szeged 2011 Grosics Akadémia névre hallgató csapat Gyulára, míg a másik, a másodosztálytól egy év után éppen most búcsúzó SZEOL az egykor szintén sokkal szebb napokat és NB I-es meccseket is látott SZVSE stadionban fogadja az ellenfeleket.

Pedig milyen szép tervekről írhattak az újságok az elmúlt években.Szeged új stadion építésére fog pályázni a Szeged 2011 labdarúgócsapatot működtető céggel közösen.A létesítményt az Etelka sorra építenék 2,3 milliárd forintból, s a tervek szerint a Szeged 2011 ősszel már az új stadionban játszaná a meccseit.” (2012. március 29.) „Egyre kevesebb akadály áll a leendő szegedi stadion építése előtt. Ha minden jól alakul, az ősszel elkezdődhet a Felső Tisza-parti létesítmény felújítása, átalakítása. Az új „aréna” hatezer férőhelyes lesz.”(2013. június 6.) Új és korszerű arénája lesz a Csongrád megyei székhelynek. Eltűnik Európa egyik legrondább sportpályája, a Felső Tisza-parti stadion. Ha minden ideálisan alakul, akkor a jövő évben elkezdődhetnek a munkák, és 2016 őszére egy új, 5000-es – a későbbiekben 10 ezresre bővíthető – stadion épülne.”  (2013. december. 21.)

A tervekből nem lett semmi, az öltöző lassan ráomlik azokra az utánpótláskorú, illetve alsóbb osztályban vitézkedő sportolókra, aki egyébként a két, valóban korszerű külső pályán játsszák mérkőzéseiket. De ki tudja, meddig? Ugyanis mára eldőlt, a Tisza-parti stadion, ami az atléták otthona is, eltűnik a térképről. Jövő tavasszal megkezdődik Szeged fedett uszodájának építése ezen a területen, míg a centerpálya helyén magasodik majd, ki tudja mikor?, a város új, többfunkciós sportpalotája, ahol a Pick Szeged meccsein telhet meg a – tervek szerint –  6 ezer is több nézőt befogadó aréna.

Ami meg a szegedi focit illeti: nem az Etelka soron, hanem a város egy másik pontján, a Dorozsmai úton hamarosan kezdődik az építkezés. A stadionépítésre a Szeged 2011 Kft. nyert TAO-támogatást, a cég tulajdonosa a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Kiss-Rigó László püspök korábban azt nyilatkozta: az ingatlan lényegében sport- és edzőközpontként, tömegsportbázisként is funkcionálna. A szegediek meg abban bíznak: a nagyszabású projekt megvalósulását az egyházmegye mellett Szeged városa és az állam is támogatja.

Bátyi Zoltán

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/31977/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB II,szegedi labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

MLSZ: felezett büntetés

2017.04.19. 15:35
Megfelezte Hangya Szilveszter eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága.

Külföldi foci

Tévében Barca–Juve, a legjobb magyar úszók és női futballisták

2017.04.19. 07:30
A Barcelona–Juventus párharc visszavágója is lesz ma este a tévében, de lőtte látjuk Hosszú Katinkát is.

Külföldi foci

MLS: Nikolics Nemanja a hét játékosa

2017.04.18. 21:15
A magyar válogatott két gólt szerzett a New Englad ellen, ennek köszönhetően ő lett a hét játékosa az amerikai ligában.

Magyar foci

Könyv minden idők egyik legjobb újpesti labdarúgójáról

2017.04.18. 17:50
Kedden mutatták be Lakat T. Károly: Titi - Göröcs János, a varázsló című könyvét, amely az Újpest legendás futballistájának életéről szól.

Magyar foci

Geráékkal fociztak az OTP Bozsik Bajnokok Program legjobbjai 

2017.04.18. 16:10
Ismert egykori és jelenlegi válogatott labdarúgókkal játszhattak együtt az OTP Bozsik Bajnokok Program ifjú tehetségei kedden az MLSZ telki edzőtáborában.

Magyar foci

NB II: rangadót nyert a Puskás Akadémia, feljövőben a Békéscsaba

2017.04.16. 20:20
Zalaegerszegen győzött a PAFC, a Békéscsaba pedig a Cigánd otthonában szerzett öt gólt, a Soroksár és a Kisvárda is pontokat veszített.

Magyar foci

Interjú: Nikolics Nemanja Amerikában is beindult

2017.04.16. 19:30
Nikolics Nemanja beindult Amerikában is! A magyar válogatott támadó hat meccsen négy gólnál tart már. Szombat éjjel a New Englad ellen kétszer is eredményes volt, vagyis valóban belelendült. A …

Magyar foci

Videó: így nyert a Vasas az Üllői úton

2017.04.16. 14:35
Hiába vezetett a Ferencváros, a Vasas gyorsan meg tudta fordítani a mérkőzést.

Magyar foci

Dzsudzsák Balázs szép gólt szerzett – videó

2017.04.16. 12:10
Csak csere volt al-Vahdában Dzsudzsák Balázs, de megérte becserélni.

Külföldi foci

MLS: Nikolics Nemanja duplázott – videó

2017.04.16. 11:05
A magyar válogatott támadója két gólt szerzett a New Englad ellen és ő lett a meccs embere is.