Szegeden haldoklik egy stadion

Megsárgult térképek tanúsága szerint a két világháború között levente kiképző központ működött ott, ahol ma Szeged legnagyobb sportcentruma, a Tisza-parti stadion áll. Ha illik egyáltalán a stadion kifejezés arra a romhalmazra, ami minden bizonnyal sikerrel indulna versenybe a világ egyik legcsúnyább sportlétesítménye címért.

Már az 1980-as években sürgetően megoldandó problémának tartották az akkor is ezer sebből vérző létesítmény felújítását, pontosabban egy új stadion megépítését. Bár a dicső múlt miatt megérdemelte volna – az 1950-es évektől mindig itt játszott Szeged első számú csapata, összesen több száz NB I-es meccset kínálva a szegedieknek –, erre soha nem került sor.

A boldog hatvanas évek

Furcsa különlegességgel büszkélkedhet egyébként a központi pálya. Ugyanis olyan messze ül a közönség a zöld gyeptől, mivel a küzdőterületet egy salakos atlétikai futópálya, és egy, már évtizedek óta nem használt salakmotorpálya maradványa is körbeveszi – mint talán sehol a világon.

Pontosabban: csak ülne. Mert tétre menő, komolyabb mérkőzés lejátszását itt nem engedi az MLSZ. Ezért is költözött az NB II-es Szeged 2011 Grosics Akadémia névre hallgató csapat Gyulára, míg a másik, a másodosztálytól egy év után éppen most búcsúzó SZEOL az egykor szintén sokkal szebb napokat és NB I-es meccseket is látott SZVSE stadionban fogadja az ellenfeleket.

Pedig milyen szép tervekről írhattak az újságok az elmúlt években.Szeged új stadion építésére fog pályázni a Szeged 2011 labdarúgócsapatot működtető céggel közösen.A létesítményt az Etelka sorra építenék 2,3 milliárd forintból, s a tervek szerint a Szeged 2011 ősszel már az új stadionban játszaná a meccseit.” (2012. március 29.) „Egyre kevesebb akadály áll a leendő szegedi stadion építése előtt. Ha minden jól alakul, az ősszel elkezdődhet a Felső Tisza-parti létesítmény felújítása, átalakítása. Az új „aréna” hatezer férőhelyes lesz.”(2013. június 6.) Új és korszerű arénája lesz a Csongrád megyei székhelynek. Eltűnik Európa egyik legrondább sportpályája, a Felső Tisza-parti stadion. Ha minden ideálisan alakul, akkor a jövő évben elkezdődhetnek a munkák, és 2016 őszére egy új, 5000-es – a későbbiekben 10 ezresre bővíthető – stadion épülne.”  (2013. december. 21.)

A tervekből nem lett semmi, az öltöző lassan ráomlik azokra az utánpótláskorú, illetve alsóbb osztályban vitézkedő sportolókra, aki egyébként a két, valóban korszerű külső pályán játsszák mérkőzéseiket. De ki tudja, meddig? Ugyanis mára eldőlt, a Tisza-parti stadion, ami az atléták otthona is, eltűnik a térképről. Jövő tavasszal megkezdődik Szeged fedett uszodájának építése ezen a területen, míg a centerpálya helyén magasodik majd, ki tudja mikor?, a város új, többfunkciós sportpalotája, ahol a Pick Szeged meccsein telhet meg a – tervek szerint –  6 ezer is több nézőt befogadó aréna.

Ami meg a szegedi focit illeti: nem az Etelka soron, hanem a város egy másik pontján, a Dorozsmai úton hamarosan kezdődik az építkezés. A stadionépítésre a Szeged 2011 Kft. nyert TAO-támogatást, a cég tulajdonosa a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Kiss-Rigó László püspök korábban azt nyilatkozta: az ingatlan lényegében sport- és edzőközpontként, tömegsportbázisként is funkcionálna. A szegediek meg abban bíznak: a nagyszabású projekt megvalósulását az egyházmegye mellett Szeged városa és az állam is támogatja.

Bátyi Zoltán

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/31977/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB II,szegedi labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

NB I: a román szövetség tájékoztatta a FIFA-t és az UEFA-t Adrian Rus helyzetéről

2019.08.27. 13:15
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) kedden közleményben tudatta, hogy tájékoztatta a FIFA-t és az UEFA-t Adrian Rus romániai …

Magyar foci

Válogatott: ezt a szlovák csapatot kell legyőznünk hazai pályán

2019.08.27. 12:55
Pavel Hapal, a szlovákok szakvezetője kihirdette keretét, amelyre a horvátok elleni hazai, és a magyar csapat elleni idegenbeli Eb-selejtező vár.

Magyar foci

Szalai Ádám marad a Bundesligában és visszatér korábbi klubjához

2019.08.27. 10:45
Az 56-szoros válogatott Szalai korábban úgy nyilatkozott, hogy elsődleges célja, hogy maradjon a Bundesligában. Összejött.

Magyar foci

Válogatott: újonc is készülhet Szlovákia ellen

2019.08.26. 20:25
A szeptember 5-i, podgoricai Montenegró elleni barátságos mérkőzésre és a szeptember 9-i, Szlovákia elleni hazai Eb-selejtezőre készülő A-válogatott keretbe ezúttal is 26 labdarúgó kapott …

Magyar foci

UEFA: megbüntették a Honvédot

2019.08.26. 19:10
Közel 10 millió forintot kell fizetnie a Honvédnak a Craiova elleni EL-mérkőzés után, sőt még részleges stadionbezárást is kell alkalmaznia a kispesti klubnak.

Magyar foci

NB I: elegük lett a diósgyőri szurkolóknak

2019.08.26. 16:05
A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet a csapat gyenge szereplése miatt.

Magyar foci

NB I: a Puskás Akadémia kiütötte a Ferencvárost

2019.08.25. 19:50
Nem kis meglepetésre, hátrányból fordítva 4-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia Felcsúton a bajnoki címvédő ellen az OTP Bank Liga negyedik fordulójának zárómeccsén.

Magyar foci

NB I: így látták a vezetőedzők a szombati mérkőzéseket

2019.08.25. 09:55
Disztl László a 0-4 ellenére is látta a pozitívumokat, Fernando Fernandez szerint a Mezőkövesd kivégezte őket, Kuttor Attilát pedig nem érdeklik a "kémüggyel" …

Egyéni sportok

Vasárnapi éremesőre felkészülni

2019.08.25. 07:30
Zárul a junior úszó-világbajnokság, a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb, s persze nem maradhat el a szokásos vasárnapi futballdömping sem.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: kínos DVTK vereség, még mindig pont nélkül a Honvéd

2019.08.24. 20:20
A Mezőkövesd Miskolcon páholta el a DVTK-t, a Honvéd továbbra is nulla pontos, Kisvárdán bukott az Újpest, a Videoton még mindig száz százalékos, korai …