Világjátékok: Kakas István aranyérmes!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az íjászatban diadalmaskodó Kakas István szerezte a magyar csapat ötödik aranyérmét a Wroclawban zajló világjátékokon. 

A magyar versenyző a csupasz íj kategóriában diadalmaskodott. A három napos viadalon Kakas jól kezdett, hiszen a méretlen táv után harmadik helyen állt, majd a mért távot követően az ötödik helyen zárta az első napot. Teljesítményével bejutott a nyolcaddöntőbe ahol ausztrál és svéd ellenfelét ejtette ki. Utóbbi győzelem azért is nagy fegyvertény, mivel Erik Jonson korábban Világjátékok győztes volt, és az idei seregszemle esélyesének számított.

A mai napon Kakas a spanyol Garcia Fernandezzel csapott össze az elődöntőben, és 46:43 arányú győzelmet aratott. A sportoló az amerikai John Demmer volt az ellenfele, akit 54:51-re győzött le, megszerezve a magyar küldöttség ötödik aranyérmét.

Kakas István már azzal a magyar terepíjászat legnagyobb sikerét érte el, hogy négy közé jutott. 

Az aranyérem mellett további hír a Világjátékokról, hogy a jiu-jitsuban szereplő Szűcs Kristóf bejutott a döntőbe, valamint, hogy a strandkézilabda válogatottunk is elődöntős. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/33417/pics/lead_800x600.jpg
világjátékok,Íjászat

További cikkek

Egyéni sportok

Négy sportággal bővült a Nemzeti Versenysport Szövetség

2019.05.09. 19:05
Négy sportágat felvett a tagszervezetei közé a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ), amely a csütörtöki közgyűlésén emellett együttműködési megállapodást kötött a …

Csapatsportok

68 érmet nyert a magyar csapat a XV. speciális olimpia nyári világjátékokon

2019.03.22. 12:45
A magyar küldöttség 68 érmet, 32 aranyat, 26 ezüstöt és 10 bronzot gyűjtött az Abu-Dzabiban és Dubaiban megrendezett XV. speciális olimpia …

Csapatsportok

Ez történt 2018-ban a sportban - IX. rész

2018.12.28. 18:40
Az év utolsó 12 napján felidézzük a mögöttünk 12 hónap legemlékezetesebb eseményeit. Sorozatunk kilencedik részében a férfi vízilabda-válogatott számára világkupa-győzelmet hozó szeptember …

Egyéni sportok

Nomád Világjátékok: tizenkét érmet gyűjtöttek a magyarok

2018.09.08. 13:15
Tizenkét érmet - négy aranyat, négy ezüstöt és négy bronzot - gyűjtöttek a magyarok a Kirgizisztánban rendezett III. Nomád Világjátékokon.

Egyéni sportok

Íjászatban szereztük első aranyérmünket a Nomád Világjátékokon

2018.09.06. 17:10
Megszületett az első magyar arany a III. Nomád Világjátékokon. Az íjász Nahóczki Péter mögött ráadásul Koczka László lett az ezüstérmes.

Egyéni sportok

Íjász Eb: Banda nem jutott a 32 közé

2018.08.29. 11:30
Az olimpiai kategóriában szereplő Banda Árpád nem jutott be a 32 közé a lengyelországi Legnicában zajló íjász Európa-bajnokságon.

Autó-motor

Közvetítések: Hamilton hazai pályán küzd a Ferrarik ellen

2018.07.08. 07:30
Mivel ma nem rendeznek világbajnoki mérkőzést így a Forma-1-es Brit Nagydíj emelkedik ki a mai nap közvetítései közül. Az F-1 mellett az atlétika és a technikai sportok …

Egyéni sportok

Teremíjász ob: Banda Árpád győzött az olimpiai kategóriában

2018.03.18. 19:30
Banda Árpád sikerével zárult a férfiak versenye az olimpiai kategóriában a teremíjász országos bajnokságon, Budaörsön.

Egyéni sportok

Az előző év legjobbjait jutalmazta a versenysportszövetség

2018.02.13. 17:10
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) 2017-es évértékelő ünnepségén jutalmazták az ötven tagszövetség legjobb férfi és női sportolóit, valamint csapatait.

Egyéni sportok

Íjász-vb: Orosz nem jutott a második fordulóba

2017.10.19. 00:10
A csigás íjászok között versenyző Orosz Viktor az első fordulóban búcsúzott a Mexikóvárosban zajló pályaíjász-világbajnokság szerdai versenynapján.