Premier League: Rooney győztes góllal tért vissza, a Chelsea kikapott a Burnleytől

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Everton sztárjátékosa több mint 4800 napot követően szerzett újra gólt nevelőegyesülete színeiben. 

Rooney az első félidő 45. percében volt eredményes, mikor is egy beadást követően fejjel vette be a Stoke City kapuját. Az angol válogatott gólrekordere 4869 napot követően talált be tétmérkőzésen, az Everton játékosaként 

A címvédő Chelsea a 14. percben emberhátrányba került miután Gary Cahillt egy szabálytalan megmozdulás után kiállította a játékvezető. A Burnley ezt követően mezőnyfölényben játszott és három helyzetét is gólra váltotta a duplázó Vokes, valamint a forduló gólját szerző Ward révén. 

A Chelsea második félidőben magára talált, és átvette a játék irányítását. A csereként pályára lépő Morata góljával szépített Antonio Conte együttese és támadott a további felzárkózásért. Cesc Fabregas kiállítása azonban eldöntötte a mérkőzés sorsát:a spanyol középpályás előbb reklamálásért kapott sárga lapot, majd egy szabálytalanság miatt megkapta második sárgáját is, és kiállították. A Chelsea nem adta de hiába szépített David Luiz (javítva az első gólnál látott hibáját) végül elveszítette a mérkőzést.   

A Huddersfiel egy magabiztos 3-0-ás idegenbeli győzelemmel tért vissza a Premier League-be, a Crystal Palace elleni sikerből a duplázó Mounié oroszlánrészt vállalt. A Southampton és a Swansea játszotta a forduló eddigi egyetlen gól nélküli mérkőzését. A West Bromwich Hegazi góljával múlta felül a Bournemouth-ot. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/33737/pics/lead_800x600.jpg
Premier League,Chelsea,Everton,West Bromwich Albion,Burnley,Swansea

További cikkek

Külföldi foci

Premier League: borul a bili a Chelsea-nél, perlik Contét

2018.07.21. 11:00
Nem elég, hogy londoni kékek kirúgták bajnoki címet szerző olasz menedzserüket, most még pénzétől is meg akarják fosztani.

Külföldi foci

Premier League: a Liverpool játékosa az egész szezont kihagyja

2018.07.19. 11:35
Az angol válogatott Alex Oxlade-Chamberlain még az AS Roma elleni BL-elődöntőn szenvedett súlyos sérülést.

Külföldi foci

Premier League: kapust igazolhat a Liverpool

2018.07.18. 16:05
A Liverpool legújabb kiszemeltje az az Alisson, aki a vb-n alapember volt a brazil válogatottban, minden meccset végigvédett, ráadásul három összecsapáson gólt sem kapott.

Külföldi foci

La Liga: egyre közelebb a Real Madridhoz a Chelsea belga sztárjai

2018.07.18. 10:50
A Bajnokok Ligája címvédője mindenben megegyezett Eden Hazarddal és Thibaut Courtois-val.

Külföldi foci

Labdarúgás: Daley Blind visszatért az Ajaxhoz

2018.07.17. 12:35
A Manchester United hivatalos honlapján bejelentette, hogy eladja védőjét Daley Blindet, aki visszatér az Ajax Amszterdamhoz.

Külföldi foci

Premier League: klubrekordot jelentő összegért igazolt támadót a West Ham United

2018.07.15. 13:55
Olaszországból szerződtetett brazil támadó középpályást az angol csapat.

Külföldi foci

La Liga: az angol bajnokságból igazolhat sztárokat a Real Madrid

2018.07.15. 10:35
A világbajnokságon bronzérmet szerző belga válogatott két kulcsemberével erősítheti meg keretét a madridi együttes.

Külföldi foci

Premier League: Olaszországból erősít a Chelsea

2018.07.14. 13:30
Maurizio Sarri után Jorginho szerződtetését is bejelentett a londoni együttes.

Külföldi foci

Premier League: Maurizio Sarri a Chelsea új vezetőedzője

2018.07.14. 10:45
A londoni klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy a következő szezontól az olasz Maurizo Sarri lesz a csapat vezetőedzője.

Külföldi foci

Premier League: világbajnokot igazolt a Huddersfield Town

2018.07.13. 23:25
Az előző szezonban bennmaradó angol kiscsapat szerződtette a Borussia Dortmundtól a világbajnok Erik Durmot.