NHL: Marian Gaborik 400-nál és 800-nál

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

NHL alapszakasz

Columbus Blue Jackets–New Jersey Devils 1-4
Négy Devils játékos is két pontot gyűjtött, Cory Schneider 42 lövésből 41-et megfogott a vendégeknél és ezzel megszerezte pályafutása 100. sikerét is a New Jerseyvel. A Blue Jackets sorozatban másodszor kapott ki és öt győztes meccs után kapott ki hazai jégen.

Pittsburgh Penguins–New York Rangers 3-4
Szintén 41 hárítást mutatott be Ondrej Pavelec a Rangers kapusa, aki az influenzás Henrik Lundqvist-et helyettesítette, Mats Zuccarello pedig két ponttal vette ki a részét a Pittsburgh legyőzéséből, akik négy siker után szenvedtek vereséget. Pavelecnek különösen a középső játékrészben akadt dolga, mikor 23 lövés célozta meg a kapuját.

Montreal Canadiens–St. Louis Blues 3-4
A Blues a második harmadban hét másodperc alatt kétszer szólaltatta meg a gólt jelző dudát, Brayden Schenn minden játékrészben gólt szerezve ért el mesterhármast a vendégeknél. A St. Louis három vereség után ünnepelhetett, a Montreal ellenben öt siker után kulloghatott el vesztesen. A vendégek kapusa Jake Allen 22 védéssel zárt, aki a második húsz percben néhány percre el kellett hagyja a jeget, miután korcsolyájának pengéje eltört. Carter Hutton védés nélkül helyettesítette őt. A Montrealban Shea Weber megszerezte 500. NHL-pontját, ezzel ő a negyedik még aktív védőjátékos aki elérte ezt a számot, Zdeno Chara (Boston), Duncan Keith (Chicago) és Brent Burns (San Jose) mellett.

Detroit Red Wings–Winnipeg Jets 5-1
Miután legutóbb kilenc góllal kikapott, most ötször talált a hálóba a Detroit, hét vereség után végre ismét megízlelve a siker ízét. Gustav Nyqvist két gólt lőtt és egy gólt érő átadást is kiosztott a Red Wingsben, idén másodszor három pontig jutva, Jimmy Howard 25 hárítást produkált. A Jetsben Patrik Laine talált be, Connor Hellebuyck 32 védéssel zárt.  

Tampa Bay Lightning–New York Islanders 6-2
Yanni Gourde 1:34 alatt duplázott a második harmadban a Tampa csapatából, Andrei Vasilevsky pedig 29 védéssel szerzett elévülhetetlen érdemeket a Lightning sikerében, és megszerezte 18. győzelmét az idei szezonban amivel vezeti az NHL-t. Az Islanders az első harmadban mindössze két kapura lövést produkált, mindkettőt a védő Scott Mayfield eresztette meg. A Lightning idén 27 meccs után már 40 pontot gyűjtött ami rekord, eddig a csúcsot a 2014/2015-ös szezonban állította fel a Tampa a klub történetében, mikor 30 meccs után szereztek ennyit.

Dallas Stars–Nashville Predators 2-5
A Nashville tudta folytatni győzelmi szériáját – ami most már háromnál jár -, míg a Stars öt győzelem után szenvedett vereséget. A Predators két harmad után 5-0-ra vezetett, Kyle Turris góllal és gólpasszal, Juuse Saros 43 hatástalanított lövéssel vette ki a részét a diadalból. A hazaiaknál Ben Bishop viszont nem védte végig a találkozót, lecserélte őt edzője, miután 15 lövésből három gólt kapott. A helyére beállt Kari Lehtonen 15 védésig jutott. A 45 kapura küldött korong a második legtöbb volt idén a Dallastól, az első mérkőzésükön 46-szor vették tűz alá a Vegas ketrecét. De akkor is kikaptak, akárcsak most.

Colorado Avalanche–Buffalo Sabres 2-4
Négy elveszített meccs után ünnepelhetett győzelmet a Buffalo, amelynek ketrece előtt Robin Lehner 35 lövést tett ártalmatlanná, Evander Kane pedig a győztes gólt jegyezte. A Sabresnek annak ellenére sikerült nyernie, hogy ismét 0/3-al zártak emberelőnyben, és legutóbbi 10 mérkőzésükön már 0/29 a mérleg. Az Avalanche-ben ellenben Nathan MacKinnon két emberelőnyös gólt helyezett el a vendégek kapujában, de csapata így sem tudta elkerülni sorozatban harmadik hazai vereségét.

Vancouver Canucks–Carolina Hurricanes 3-0
Jacob Markstrom karrierje 129. NHL-meccsén először zárt kapott gól nélkül, amihez 30 védést kell bemutatnia. Csapattársa Derrick Pouliot pedig egy góllal és két gólpasszal a Canucks mindhárom góljában szerepet vállalt. A Hurricanes nem nyerni jár Vancouverbe, legutóbbi 10 meccsét kivétel nélkül elbukta a kanadai városban.

Vegas Golden Knights–Anaheim Ducks 4-3 szétlövéssel 
A vegasi Erik Haula a harmadik harmad végéhez közeledve 3-3-ra alakította az állást, majd a szétlövésben Alex Tuch révén a győzelmet is bezsebelte a hazai csapat. Malcolm Subban 26 védéssel zárt a Golden Knights ketrece előtt, amiből négyet a ráadásban mutatott be, aminek köszönhetően három vereséget követően immár kettőt nyert zsinórban a Vegas. A Kacsáknál ellenben hiába mutatott be 40 védést John Gibson, az Anaheim sorozatban harmadik vereségét könyvelhette el.

Los Angeles Kings–Minnesota Wild 5-2
A Kings ötös győzelmi szériánál tart, ezúttal nagyban köszönhetően harmadik harmados tündöklésének, mikor négyszer is megszólaltatta a gólt jelző dudát. Ebből kettőt Marian Gaborik vállalt, aki ezzel meglőtte 400. NHL-találatát (és 800. ponját), míg Anze Kopitar 500. gólpasszát gyűjtötte a mérkőzésen, mindezt ugyanannál a találatnál. A Wild viszont nincsen jó formában, legutóbbi öt meccséből már a negyediket bukta el.

Anze Kopitar

Marian Gaborik

A mérkőzések összefoglalóit az eredményekre kattintva érhetik el.

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/36713/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong: kikapott és kiesett az U20-as válogatott

2017.12.16. 22:20
A franciaországi Divízió 1/A világbajnokságon szereplő U20-as magyar válogatott vereséget szenvedett Ausztriától, így kiesett a másodosztályból.

Amerika

NHL: Marian Gaborik vesztes meccsen lett ezredes

2017.12.16. 12:15
A Kings támadója mellett Jack Eichel első mesterhármasát ünnepelhette a Buffaloban, Brian Boyle és Chris Kredier egyaránt 100. gólját lőtte az NHL pénteki játéknapján.

Külföldi foci

Közvetítések: kiemelkedik a klubvilágbajnoki döntő és az úszó-Eb

2017.12.16. 07:30
A Gremio-Real Madrid presztízsmeccs, valamint az úszók kontinensviadala mellett a topligák mérkőzései, valamint a téli sportok világkupasorozatai szerepelnek …

Csapatsportok

Este Liga: drámai meccsen kapott ki a Fehérvár, hosszabbításban győzött a Csíkszereda

2017.12.15. 21:30
Emlékezetes mérkőzéseket, és összesen 14 gólt hozott a jégkorong Erste Liga mai játéknapja.

Csapatsportok

Jégkorong: csúnya vereséget szenvedett az U20-as válogatott

2017.12.15. 18:20
Az U20-as magyar férfi jégkorong-válogatott 7-2-es vereséget szenvedett Németország ellen a franciaországi korosztályos világbajnokságon.

Amerika

NHL: ligarekordot döntött a Vegas, ismét hengerelt a Predators

2017.12.15. 17:00
Zsinórban másodszor kapott ki a St. Louis és a Toronto is. A ligaelső könnyedén érvényesítette a papírformát Arizonában.

Csapatsportok

Divízió I-es jégkorong-vb: megkezdődött a bérletek értékesítése

2017.12.14. 21:20
Megkezdődött a jövő áprilisi, budapesti divízió I/A jégkorong-világbajnokság bérleteinek értékesítése.

Amerika

NHL: lenullázták a Nagy Almát, kiütéssel nyert a Predators

2017.12.14. 08:20
A Rangerst az Ottawa, az Islanderst a Dallas verte meg. Javuló formában a tavalyi döntő vesztese.

Csapatsportok

Csütörtöki közvetítések: kezdődik a darts vb, folytatódik az úszó Eb

2017.12.14. 07:30
Hanga Ádámék rangadót játszanak a Real Madrid ellen az Euroligában.

Csapatsportok

Phjongcsang 2018: a KHL jobb arc az NHL-nél

2017.12.13. 18:25
A világ második legnépszerűbb profi jégkorongligája úgy döntött, hogy elengedi játékosait a phjongcsangi téli olimpiára.