NB I: Belgiumban köthet ki a Ferencváros légiósa

Nagy László
Nagy László

A csakfoci.hu információi szerint az idei szezonban berobbant Joseph Paintsilre szemet vetett a belga bajnokságban szereplő Genk, amely már az előző átigazolási időszakban is érdeklődött a ghánai támadó iránt.

A Tema Youthtól érkező játékos esetében korábban kérdéses volt mi lesz a sorsa a Fradinál kölcsönszerződése lejártával, de úgy tűnik, hogy a felek megállapodtak ennek meghosszabbításában, így Paintsilt csak úgy tudná megszerezni a Genk, ha kivásárolná a szerződéséből. Ez nem lenne olcsó mulatság a belgáknak, hiszen Paintsil remekül teljesít idén.

Joseph Paintsil a Ferencváros egyik legjobb játékosa, 12 meccsen hat gól mellett négy gólpassza is van. Nem csak gólerős, de olyan szemkápráztató pillanatai is voltak ősszel, amivel bizonyította, hogy az NB I egyik legjobb légiósa, akiért jó pénzt kaphat a Ferencváros, csakúgy, mint korábban Besic vagy Somália esetében.

A Genkre ráférne az erősítés, hiszen csupán a belga élvonal ötödik helyét foglalják el a tabellán, ráadásul kevés gólt is szereztek az élcsapatokhoz képest. Az átigazolás mindkét félnek előnyére válna, hiszen a Genknek kell egy gólerős játékos, míg Paintsil számára tökéletes ugródeszka lenne a Jupiler Pro League.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/37546/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Külföldi foci

NB I: Portugáliából érkezhet játékos a Videotonhoz

2018.01.17. 20:30
A csakfoci.hu és portugál lapinformációk szerint a portugál élvonalból igazolhat játékost a Videoton.

Magyar foci

Futsal: egymás ellen az első- és a másodosztályúak

2018.01.17. 14:30
Eldőlt, hogy nem lesz NB II-es gárda a futsal magyar kupa elődöntőjében.

Magyar foci

NB I: Suárez nyomdokain a Puskás uruguayi játékosa

2018.01.17. 13:45
A nemrégiben szerződtetett Gonzalo Vega irányító középpályásként fazont szabhat a felcsútiak játékának.

Magyar foci

NB I: újabb légiós Felcsúton

2018.01.14. 14:30
Szlovén bajnok jobbhátvédet igazolt a Puskás Akadémia FC.

Magyar foci

NB I: a Magas-Tátra felé veszi az irányt a DVTK

2018.01.14. 13:05
Vasárnap kora délután megkezdődik a téli felkészülés: Miskolcon, a Magas-Tátrában és Törökországban hangol az élvonal február végi rajtjára a tabella hatodik helyén telelő Diósgyőr.

Magyar foci

NB I: a Genk és Paintsil kicselezné a Fradit?

2018.01.14. 11:45
A legfrissebb hírek szerint a fiatal ghánai nem maláriás, de nem is akar visszatérni Magyarországra – a belga Genk képviselői hazájában tárgyalnak az átigazolásáról.

Magyar foci

NB I: Rudolf Gergely a Balmazújvároshoz szerződött

2018.01.12. 18:05
A korábbi válogatott támadóval erősítette meg keretét az NB I újonca a Balmazújváros.

Magyar foci

NB I: Joseph Paintsil maláriával küzd

2018.01.12. 16:55
Súlyos betegség gyötri a Ferencváros ghánai játékosát Joseph Paintsilt. A támadó maláriával küzd.

Külföldi foci

Labdarúgás: Sepsiszentgyörgyön a korábbi Vidi-középpályás

2018.01.11. 18:40
A portugál Filipe Oliveira legutóbb a ciprusi Anórthosziban játszott, azonban a tavalyi szezon végétől szabadon igazolható volt.

Magyar foci

NB I: Huszti Szabolcs a Videotonban folytatja

2018.01.11. 15:15
Az elmúlt évtized egyik legjobb magyar labdarúgója csütörtökön aláírt a székesfehérváriakhoz. Huszti Szabolcs tizenkét és fél év után tér vissza Magyarországra.