NFL: harc a Super Bowlért - Az AFC divisional körének beharangozója

Dorogi László
Dorogi László

Ha nem történik meglepetés, készülhetünk a Tom Brady-Ben Roethlisberger csúcsrangadóra.

Mindössze hét találkozó maradt hátra a 2017-es NFL szezonból, a főcsoportok elődöntőivel pedig talán a liga egyik legizgalmasabb hétvégéjéhez érkeztünk el. Megállíthatja-e a meglepetéscsapat Tennessee Titans a regnáló bajnokot? Tanult-e a Pittsburgh Steelers a Jacksonville elleni alapszakasz-vereségből? Hány rekordot dönt meg az NFL élő legendája Tom Brady? Ez lesz-e az utolsó mérkőzése Ben Roethlisbergernek az NFL-ben? Vélhetően minden kérdésünkre választ kapunk az Amerikai Főcsoport (AFC) divisonal körében.

New England Patriots-Tennessee Titans

Nehéz lenne olyan forgatókönyvet elképzelni, ami nem a New England sikerét vetíti előre az AFC főcsoport-elődöntőinek első összecsapásán. Ezt támasztja alá, hogy az amerikai fogadóirodáknál 13 pontos favorit a címvédő és ha csak a papírformát nézzük, már az is kisebb szenzáció lenne, ha szoros meccsre kényszerítené őket a Tennessee. A Titans már azzal túlteljesítette az előzetes várakozásokat, hogy kiejtette az Andy Reid vezetőedző rájátszás-átkával sújtott Kansas City Chiefs-t, de mondanunk sem kell, hogy ezek után mennyivel nagyobb bravúrnak számítana Tom Bradyék búcsúztatása. Mindezt úgy, hogy a meccset a zord és rideg Foxborough-ban rendezik, a Hazafiak gyakran bevehetetlen felségterületén kéne tehát diadalmaskodniuk a Titánoknak.

A két csapat legutóbb 2004-ben találkozott a rájátszásban, akkor a kezdőrúgásnál egy fölöttébb kellemes -23 Celsius fokos szellőt érezhettek végigfutni tarkójukon a játékosok. A Patriots - már akkor is Tom Brady vezetésével - 17-14-re nyert, de állítólag annyira hideg volt, hogy akadt olyan szurkoló, aki inkább visszavonult a parkolóba a stadionból és autófűtésének melegében, a rádióközvetítés segítségével követte végig a meccs eseményeit - így emlékezett vissza Willie McGinest, a New England korábbi védőjátékosa.

Egy kis múltidézés

Az nem valószínű, hogy megint ilyen sarkvidéki időjárás fogadja a feleket a Gilette Stadionban, de a Titans támadásban most is nagyon hasonló felépítésű gárda, mint amilyen tizennégy évvel ezelőtt volt. Ezúttal is rendelkeznek egy mobilis, sokat futkározó irányítóval (2004: Steve McNair, 2018: Marcus Mariota), egy rakkolós, tankszerű futóval (2004: Eddie George, 2018: Derrick Henry) és egy bármikor megcélozható, biztos kezű tight enddel (2004: Frank Wycheck, 2018: Delanie Walker). Tom Brady azóta viszont sokkal könyörtelenebb, tapasztaltabb, legyőzhetetlenebb - és nem mellesleg ötszörös Super Bowl-győztes - irányítóvá vált, könnyen elképzelhető, hogy passzjátékával már a találkozó elején dűlőre akarja juttatni a továbbjutás kérdését.

Érdekesség, hogy a címvédő Hazafiak futói 957 elkapott yardnál járnak ebben a szezonban, ami a második legtöbb a ligában, viszont a Titans 967 elkapott yardot engedélyezett az ellenfelek futóinak, ami a legtöbb az NFL-ben.

A Tennessee játéka alapvetően a futójátékra épül, az egyik - és gyakorlatilag az egyetlen - esélye az lehet a Titánoknak, ha Tom Brady-t a lehető leghosszabb ideig az oldalvonalon kívül tartják. Ebben főszerepet játszhat Derrick Henry, aki a Kansas City ellen 156 yardot futott 23 labdacipelésből. Az előző fordulóban önmagának TD-passzt kiosztó Marcus Mariotára is kulcsszerep hárulhat, mert bár a Patriots az ötödik legkevesebb pontot engedélyezte ellenfeleinek a szezonban (18.5), a passz elleni védekezésük pocséknak mondható, átlagosan engedett 251.2 yardjukkal csupán két csapatot előznek meg a listán és összességében is sok yardot nyelnek be. Azzal lepheti meg igazán Mike Mularkey vezetőedző Bill Bellichick-et (ha ez egyáltalán lehetséges), ha az előzetes várakozásokkal ellentétben sokkal több passzkísérlettel próbálkoznak meg.

A túloldalon mindenképpen ki kell emelnünk támadásban Tom Brady egyik legkedvesebb célpontját, Rob Gronkowskit. A hatalmas játékos hatástalanításával alaposan meggyűlhet a baja a vendégek védelmének: Gronk 69 elkapással, 1084 yardot termelt az alapszakaszban, mindemellett 8 TD-vel terhelte az ellenfelek ponttábláját. Kétség sem férhet hozzá, hogy a liga jelenlegi legjobb tight endjéről beszélhetünk személyében.

Bár a pletykák szerint megbomlani látszik a Tom Brady-Bill Belichick-Robert Kraft irányító-vezetőedző-tulajdonos szentháromság, meglepő lenne ha ezt a mérkőzést nem a New England nyerné meg. Hogy aztán sikerülhet-e a címvédés, az a jövő zenéje, mint ahogy az is, ki lesz a gárda vezetőedzője és irányítója a következő szezonban.

A Patriots aranytojás-tojó tyúkjai: Tom Brady és Bill Belichick.

Pittsburgh Steelers-Jacksonville Jaguars

Valószínűleg a Pittsburgh Steelers és Ben Roethlisberger rémálmaiban még mindig élénken él a két csapat ötödik játékhéten lejátszott találkozója. Történt akkor, hogy a Steelers-vezér Big Ben öt interceptionnel ajándékozta meg a Jaguars védelmét, amiből Tashaun Gipson kettőt, Barry Church, Jalen Ramsey és Telvin Smith egyet-egyet halászott le, ráadásul kettőt vissza is hordtak touchdownra, a Steelers pedig a Heinz Fielden szenvedett 30-9-es vereséget. Az utolsó szöget az újonc Leonard Fournette 90 yardos futott TD-je ütötte be a hazaiak koporsójába, a Jaguars futója akkor 181 futott yarddal és két hatpontossal fejezte be a találkozót.

Ezután a mérkőzés után erősödtek fel azok a hangok, miszerint Ben Roethlisberger az idény végével szögre akasztja sisakját és befejezi pályafutását. Big Ben azért összeszedte magát és bebizonyította, hogy öreg ember nem vén ember: kiosztott az alapszakaszban 28 TD-passzt és összekaristolt 4251 yardot, a héten pedig ő maga cáfolta meg, hogy profi karrierje befejezésén gondolkozna.

A Pittsburgh - és Roethlisberger - egészen biztosan nem engedheti meg még egyszer magának, hogy 14 pontot ajándékoz ennek a kőkemény jacksonville-i védelemnek, akik az alapszakaszban átlagosan 16.8 pontot engedélyeztek ellenfeleiknek (a második legkevesebb), az előző héten pedig szinte lehúzták a rolót a Buffalo meglehetősen ötlettelen támadósora előtt és csak egy mezőnygólt engedtek nekik felrajzolni a táblára. A Jaguarsnál játszik a liga egyik legrettegettebb passz ellen védekező párosa a Jalen Ramsey-A.J. Bouye duó, nem véletlen, hogy a Jacksonville engedte a legkevesebb passzolt yardot az ellenfeleknek, Ramsey négy, Bouye hat intercpetion-t gyűjtött be az alapszakaszban.

Volt oka az örömre a Jaguars-védelemnek a Steelers elleni alapszakasz-találkozón.

A Steelers második kiemeltként jutott az AFC rájátszásába, így a Wild Card körben pihenhettek, ami nagyon jól jött nekik, mert így visszatérhet a csapatba Roethlisberger legfontosabb fegyvere, Antonio Brown. A már említett ötödik heti találkozón Brown 157 yardot kapott el a Jacksonville védelme ellen, s hiába fut remek újonc szezont Juju Smith-Schuster, egyértelmű, hogy milyen nagy csorbát szenvedne a Steelers passzjátéka nélküle. A klasszis játékos a New England elleni alapszakasz meccsen sérült meg, majd kihagyta a Houston és a Cleveland elleni találkozókat, s bár a hírek szerint csak limitáltan kaphat szerepet az alapszakaszt 101 elkapással, 1533 yarddal és 9 TD-vel záró elkapó a Jaguars ellen, ne legyen kétségünk, ott lesz a Heinz Field gyepén.

Szintén ott lesz a Steelersnél Le`Veon Bell is, aki egyrészről tehermentesítheti Roethlisbergert, másrészt a Pittsburgh a földön könnyebben verheti meg a Jacksonville-t. A Jaguárok átlagosan 116.2 futott yardot engedélyeztek ugyanis ellenfeleiknek az alapszakaszban, ez az egyetlen gyengébbnek tűnő pontja a betonvédelemnek, ezzel a mutatóval csak a 21. helyen zártak.

Nem kérdés, a Jaguars sikerének kulcsa a védekezésen túl Blake Bortles irányító kezében van és ha nem sikerül javítania a Buffalo ellen nyújtott teljesítményén - a támadósor összes többi tagjával egyetemben -, akkor Fournette aligha lesz elegendő ahhoz, hogy ezt a szintén remek - bár Ryan Shazier horrorsérülésével valamelyest meggyengülő - védősort meglepje.

2012 óta 13 alkalommal ismétlődött meg egy szezonon belül a rájátszásban egy olyan alapszakasz találkozó párosítása, ahol az egyik csapat legalább 20 ponttal verte ellenfelét. A tizenhárom alkalomból mindössze egyetlenegy csapatnak sikerült bosszút állnia az alapszakaszban elszenvedett súlyos sérelmekért, méghozzá 2014-ben a Baltimore Ravensnek. Akkor a Pittsburgh Steelers húzta a rövidebbet, most viszont nekik kell megismételniük a Hollók bravúrját. Ha így lesz, akkor minden valószínűség szerint készülhetünk a mindenki által várt Patriots-Steelers főcsoport-döntőre.

Big Benéknek vissza kell vágnia.

AFC főcsoport-elődöntők

Vasárnap 2.15: New England Patriots-Tennessee Titans
Vasárnap 19.05: Pittsburgh Steelers-Jacksonville Jaguars

Az NFL rájátszásának minden mérkőzését élőben közvetíti a Sport TV.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/37588/pics/lead_800x600.jpg
NFL,Amerikai futball,Tennessee Titans,New England Patriots,Pittsburgh Steelers,Jacksonville Jaguars

További cikkek

Amerika

NFL: alakul a rájátszás mezőnye, éleződik a harc az 1/1-ért

2018.12.10. 16:30
A Los Angeles Rams után a Kansas City Chiefs és a New Orleans Saints is biztosította helyét a playoffban. Csoda történt Miamiban, botlottak az AFC nagymenői.

Csapatsportok

Tévében férfi vízilabdázóink Málta ellen

2018.12.10. 07:30
A vízilabda világliga mellett nézhetünk női kézilabda középdöntőket az Eb-ről, német-, angol- és török labdarúgó bajnokikat, valamint jégkorongot itthonról és külföldről.

Csapatsportok

Közvetítések: Németország ellen folytatják női kézilabdázóink az Eb-t

2018.12.09. 07:30
A sorsdöntő magyar-német mérkőzés mellett rövidpályás gyorskorcsolya, téli sportok és a topligák közvetítései színesítik a mai …

Csapatsportok

Amerikai futball: Bencsics Márk az év játékosa Magyarországon

2018.12.07. 18:55
A magyar válogatott szakmai stábja és a szakírók szavazásán Bencsics Márkot választották az év legjobb magyar amerikai futballjátékosának.

Amerika

NFL: Derrick Henry történelmi teljesítménye jelentette a Jaguars idényének végét

2018.12.07. 11:45
A tavalyi AFC-döntős Jacksonville védelme képtelen volt feltartóztatni a Tennessee Titans futóját, a floridaiak így biztosan …

Amerika

NFL: hétközi rangadót nyert a címvédő (videó)

2018.12.04. 14:20
A címvédő Philadelphia Eagles 28-13-ra győzött a Washington Redskins ellen az NFL 13. játékhetének hétfő esti rangadóján.

Amerika

NFL: belebukott az újabb kínos vereségbe a Green Bay edzője

2018.12.03. 09:50
A Packers tizenhárom év után köszönt el Mike McCarthytól, miután csapata hazai pályán kapott ki az 1/1 várományos Arizona Cardinalstól.

Csapatsportok

Újra pályán és képernyőn kézilabdás lányaink

2018.12.03. 07:30
A magyar-horváton kívül további két mérkőzést tűztek műsorra a női kézilabda Európa-bajnokságról, de lesz Bundesliga és Serie A és magyar hoki is.

Csapatsportok

Közvetítések: a Budapest Honvéd ellen javíthat a MOL Vidi FC

2018.12.02. 07:30
A vasárnapi napon sem marad senki sem izgalmas közvetítések nélkül.

Amerika

Amerikai futball: nyolc városnak lesz csapata az XFL-ben

2018.12.01. 22:15
Ismertté vált az a nyolc város vagy régió amely csapatot indít a 2020-ban újrainduló ligában az XFL-ben.