NBA: a New Orleans elvette a Portland pályaelőnyét (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Golden State Warriors-San Antonio Spurs 113-92

Aki azt várta, hogy a gyengén szereplő címvédő botlani fog a rájátszás első mérkőzésén a hektikus formában lévő San Antonio ellen nagyon hamar beláthatta, hogy tévedett. A Warriors már az első negyedet is 11 ponttal nyerte és nagyszerű védekezéssel, végig vezetve esélyt sem hagyott ellenfelének. Támadásokban Klay Thompson és Kevin Durant vállalták magukra a főszerepet 27 illetve 24 ponttal, Draymond Green dupla-duplázott (12 pont, 11 pont), JaVale McGee (15 pont) és Shaun Livingston (11 pont) pedig minimális idő alatt is eljutott 10 pont fölé. Védekezésben az volt a kulcs, hogy irányító nélkül játszott a GSW, viszont Andre Iguodala hátul képes volt hozzátenni a magáét a játékhoz. A Spurs támadójátékát gyakorlatilag eltüntették, Rudy Gay és Bryn Forbes 15 pontot dobtak, LaMarcus Aldridge pedig csak 14 pontra volt képes. 

Toronto Raptors-Washington Wizards 114-106

Az utolsó negyed elején még vezetett a Washington, ám a Toronto előbb egy 8-0-ás, majd egy 7-0-ás rohammal fordított és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a párharc első mérkőzését. A Raptors utoljára 2001-ben (!) volt képes győzelemmel kezdeni egy rájátszásbeli párharcot. Kyle Lowry (11 pont) és DeMar DeRozan (18 pont) ki lett kapcsolva a játékból, a fővárosiak viszont nem számoltak azzal, hogy Serge Ibaka főszereplővé léphet elő és 23 pontot dob és 12 gólpasszt ad. A csereember Delon Wright szintén remekelt, ő 18 ponttal segítette csapatát. John Wall (23 pont, 15 gólpassz) és Markieff Morris (22 pont, 11 pont) mellett Bradley Beal (19 pont) és Mike Scott (14 pont) sem játszott rosszul, de képtelenek voltak túldobni ellenfelüket a washingtoniak az Air Canada Centerben. 

Philadelphia 76ers-Miami Heat 130-103

Joel Embiid nem épült fel a playoff rajtjára, ám a kameruni center nélkül is szédületes támadójátékot produkált a Sixers. A philadelphiai gárda a második félidőt 74-43-ra nyerte és kiütötte az első negyedben még vezető ellenfelét. JJ Redick 28, Marco Belinelli 25, Dario Saric 20 ponttal nyújtott remek teljesítményt, Ersan Ilyasova a padról beállva jutott dupla-dupláig (17 pont, 14 lepattanó). Ben Simmons bemutatkozása jól sikerült a rájátszásban, az ausztrál szupersztár kis híján tripla-duplával indított (17 pont, 9 lepattanó, 14 gólpassz), az 1/1-es Markelle Fultz viszont megállt 5 pontnál. A Heatben csak a 26 pontos Kelly Olynyk volt képes konstans jó teljesítményre. 

Portland Trail Blazers-New Orleans Pelicans 95-97

A második negyed végétől dominált a Pelicans és a vendégek előnye már a 17 pontot is elérte. Az utolsó negyedben aztán a "pelikánokat" elérte egy hullámvölgy és hirtelen szoros lett a mérkőzés. A Portlandnek azonban nem maradt már ideje az egyenlítésre, így a New Orleans elvette esélyesebb ellenfele pályaelőnyét. Anthony Davis tarthatatlan volt és meg sem állt 35 pontig és 14 lepattanóig,Jrue Holiday 21 pontot dobott, Nikola Mirotic dupla-duplázott (16 pont, 11 lepattanó), Rajon Rondo pedig 17 gólpasszt adott a mérkőzésen. A vendégek szenzációs védekezését alátámasztja, hogy Cj McCollum 19, Damian Lillard pedig 18 pontot tudott csak szerezni a Trail Blazersben. 

 Fotó: ESPN

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/39884/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: rangadók a kosárlabda Euroligában

2019.03.19. 07:30
Kedden élőben követhetjük az kosárlabda Euroliga legjobb meccseit. De lesz még jégkorong, curling és kerékpárverseny is a kínálatban.

Amerika

NBA: hozta a kötelezőt a Houston, az utolsó pillanatokban nyert az LA Clippers

2019.03.18. 14:30
Könnyedén, 117-102-re megverte a Minnesota Timberwolvesot a Houston Rockets az észak-amerikai profi kosárlabdaliga mai játéknapján.

Külföldi foci

Szombati közvetítések: keleti rangadó az NB I-ben, Zidane-debütálás a La Ligában

2019.03.16. 07:30
A nap rögtön a Forma-1-es idény első időmérő edzésével kezdődik, de képernyőre kerülnek a magyar női kézilabdázás …

Amerika

NBA: az utolsó másodpercben nyert a Denver

2019.03.15. 11:45
A Denver Nuggets 100-99-re győzött a Dallas Mavericks ellen az NBA mai játéknapján miután az utolsó másodpercben fordítani tudott.

Csapatsportok

Kosárlabda: negyeddöntőbe jutott az Alba Fehérvár az Európa Kupában

2019.03.13. 20:20
Az Alba Fehérvár az egypontos idegenbeli vereséget követően hazai pályán 81-69-re legyőzte a Bonnt a férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében.

Amerika

NBA: ismét győzött a Los Angeles Lakers

2019.03.13. 12:00
A Chicago Bulls otthonában tudott nyerni az előző öt találkozóját elvesztő Los Angeles Lakers az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság az NBA keddi játéknapján.

Csapatsportok

Szerdai közveítések: kialakul a legjobb nyolc mezőnye a Bajnokok Ligájában

2019.03.13. 07:30
Élőben követhetjük a Bajnokok Ligájának utolsó nyolcaddöntős meccseit. Képernyőn a Forma-1 2019-es szezonnyitójának show-ja, és labdarúgó …

Amerika

NBA: bunyó a Cleveland–Toronto meccsen

2019.03.12. 10:15
Sorozatban kilencedik győzelmét szerezte a Houston Rockets, amely 118-106-ra nyert a vendég Charlotte Hornets ellen. Russel Westbrook veréssel fenyegetett egy Utah Jazz szukrolót, Serge Ibaka és Marquese Chriss pedig …

Amerika

NBA: nyerni tudott a Phoniex a nyugati éllovas Golden State otthonában

2019.03.11. 11:45
A Phoenix Suns 2014 óta először tudott nyerni a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA vasárnapi játéknapján.

Amerika

NBA: LeBron James egyedül nem elég a rájátszáshoz

2019.03.10. 09:35
A Los Angeles Lakers szupersztárja hiába ért el tripla-duplát a Boston Celtics ellen, csapata kikapott és egyre reménytelenebb helyzetben van a rájátszásba jutást illetően.