Birkózó-vb: már csak 100 nap a rajtig, Thomas Bach is Budapestre érkezik

MTI

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke is tiszteletét teszi a kereken 100 nap múlva kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságon.

Fotó: MTI

Ezt Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára jelentette be a vb szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a NOB első embere Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, a NOB végrehajtó bizottságának új tagja, valamint Kulcsár Krisztián MOB-elnök meghívására érkezik a magyar fővárosba.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke beszédében külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek azért, hogy a kormány minden szükséges feltételt biztosított a szervezőbizottságnak az október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő esemény sikeres megrendezéséhez.

"Elsődleges szempontként kezeljük a transzparenciát, és minden fillérig el tudunk majd számolni" - ígérte Németh Szilárd, aki beszélt arról is, hogy a vb előtt, október 19-én Budapesten tartja tisztújító kongresszusát a nemzetközi szövetség, amelynek legfőbb döntéshozó testületébe, a büróba Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke is kandidál. Hozzátette: a világbajnokságot összekapcsolják a városmarketinggel, s céljuk, hogy az eseménnyel azt üzenjék a világnak: meg lehet bízni Budapestben és Magyarországban.

Németh Szilárd megemlítette, hogy ugyanezen a napon tartják a vb másik kísérő rendezvényét, a sportági hírességek beiktatását, amely 22 legendát, köztük két magyart érint: az 1924-es párizsi olimpián ezüst-, az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon pedig aranyérmes Keresztes Lajost, valamint az egyetlen magyar szabadfogású világbajnokot, Kovács Istvánt. 

A szakmai területre áttérve a szövetség első embere biztató jelként említette meg, hogy kötöttfogásban jelenleg három magyar birkózó - Korpási Bálint (72 kg), Kiss Balázs (97 kg) és Lám Bálint (130 kg) - is vezeti a világranglistát. 

Bacsa Péter bejelentette, hogy szerdától a birkózó-világbajnokság honlapján lehet jelentkezni a vb több mint 300 fős önkéntes csapatába.

Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya kifejtette: a csapat gerince már megvan, legfeljebb 55, 63 és 67 kilóban adódnak még kérdőjelek, s várhatóan szeptember végén dől el, hogy kötöttfogásban kik képviselik a vb-n Magyarországot.

Gulyás István, a szabadfogásúak kapitánya arról beszélt, hogy ők a maximális, tízfős létszámmal vesznek részt a vb-n. Nagy kérdés, hogy az idén kötöttfogásban is küzdő, nehézsúlyú Ligeti Dániel visszatér-e hozzájuk, míg 97 kg-ban válogatót tartanak, mert a három eddigi felmérőt három különböző versenyző nyerte.

Az eseményen bemutatták a magyar versenyzők vb-mezét, valamint bejelentették, hogy az internetes szavazás eredménye alapján a Champlion nevet kapta az vb kabalaállata, a Lánchíd oroszlánja.

Címkék: birkózás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/41883/pics/lead_800x600.jpg
birkózás

További cikkek

Egyéni sportok

Négy magyar birkózó is dobogóra állhatott Bukarestben

2018.09.24. 17:20
Négy érmet, közte egy aranyat szereztek a magyar versenyzők az október, budapesti világbajnokság főpróbájának számító romániai viadalon.

Egyéni sportok

Birkózó-vb: komoly prémium a magyar érmeseknek, nevezési rekord

2018.09.21. 14:10
Az eddigi nevezések alapján minden idők legnagyobb birkózó-világbajnokságára kerül sor október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában, ahol 101 ország …

Egyéni sportok

Birkózás: magyar sikerek!

2018.09.20. 15:00
Négy aranyérmet nyertek a magyar birkózók a Minszkben rendezett rangos nemzetközi birkózóversenyen.

Egyéni sportok

Világkupát nyert a férfi vízilabda-válogatott, érmek judóban és triatlonban

2018.09.17. 15:40
Újabb elképesztő hétvégén van túl a magyar sport, szárazföldön és vízen is rengeteg csodás eredmény tette emlékezetessé a hétvégét.

Egyéni sportok

Birkózó-vb - Sastin: ahogy fogynak a napok, egyre jobb formába kerülök

2018.09.17. 12:05
Sastin Marianna felkészülése jól halad az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra, melyet a hétvégi, minszki nemzetközi versenyen aratott sikere is …

Egyéni sportok

Veréb sikeres visszatérésben bízik

2018.09.12. 13:45
Veréb István, a szabadfogású válogatott egyik legjobbja tavaszi sérülése után egyre jobb állapotba kerül, s úgy véli, az októberi, budapesti birkózó-világbajnokság kezdetére százszázalékos formában lesz.

Egyéni sportok

Birkózás: kilenc magyar érem az egyetemi vb-n

2018.09.10. 11:40
Kilenc érmet, köztük két aranyat nyertek a magyar versenyzők a birkózók egyetemi és a főiskolai világbajnokságán.

Egyéni sportok

Birkózó-vb: jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogásúak a budapesti vb-re

2018.09.06. 16:20
Jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogású válogatott tagjai az októberi, budapesti …

Egyéni sportok

70 éves Mr. Tus, azaz dr. Hegedűs Csaba

2018.09.06. 14:35
1972-ben, ezen a napon szerezte a magyar sport a 100. olimpiai aranyérmét, egy akkor pont a 24. születésnapját aznap ünneplő fiatal birkózónak köszönhetően.

Egyéni sportok

Birkózó-vb: átvették felszereléseiket a magyar versenyzők

2018.08.30. 18:25
Az októberi, budapesti világbajnokságra készülő magyar birkózó-válogatott tagjai csütörtökön megkapták új sportfelszereléseiket és formaruháikat.