Úszó Eb: kihirdették az utazó keretet

sportfaktor

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége szerdai ülésén elfogadta az augusztusi Európa-bajnokságon induló válogatott névsorát.

A MÚSZ közleménye kiemelte, a sportág történetében először komoly súllyal esett latba a sportolói bizottság véleménye, amelyet Gyurta Dániel elnökségi tag, valamint a Glasgow-ban címvédőként induló, világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid képviselt.

A közzétett névsor alapján az Eb-n 13+1 férfi úszó indulhat alanyi jogon, köztük a mindenfajta Eb-rekordot tartó, az első bajnoki címét 14 éve szerző Cseh László, míg a nemrég megsérült junior világbajnok Holló Balázs indulásáról péntekig születik döntés. A nőknél kilenc úszó, köztük a 13-szoros Európa-bajnok Hosszú Katinka szerepel majd. További hét versenyző váltóban szerepelhet majd, azaz összesen harminc úszó nevezését küldik el az európai szövetségnek.

Sós Csaba szövetségi kapitány később hozza nyilvánosságra, hogy a versenyzők milyen számokban indulnak.

Fotó: MTI

Az viszont biztos, hogy Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya öt versenyszámban benevezte Hosszú Katinkát. 

"Tiszteletben tartjuk Katinkának azt a döntését, hogy a végsőkig kivár, így lehet, hogy csak a végső határidő előestéjén erősíti meg az előzetes nevezéseket" - nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a kapitány.

Hozzátette, nem elképzelhetetlen, hogy végül ötnél több, vagy éppen kevesebb számban indul a háromszoros olimpiai bajnok, de arról nem beszélt, melyik versenyszámokban nevezte be őt.

"Eddigi eredményei feljogosítják arra, hogy az Európa-bajnokságon induló válogatottban a 24. órában határozza meg a maga helyét" - emelte ki Sós Csaba, aki a közelmúltban azt hangoztatta, hogy a magyar szövetségnek érdeke és kötelessége Hosszú Katinka kéréseinek teljesítése.

Menedzsmentjének tájékoztatása szerint az úszó Los Angelesben edz, segítőtársa akad, kiválasztott edzője viszont továbbra sincs, így várhatóan egyedül határoz majd arról, milyen számokban indul a skóciai kontinensbajnokságon. Döntenie legkésőbb július 24-ig kell.

Kiss Kinga, az Iron Corporation, egyben Hosszú Katinka sajtóképviselője hozzátette, az úszónő minden bizonnyal már meghozta a döntését, azaz tudja, milyen számokban érdemes indulnia, de a bejelentésére még várni kell.

Hosszú május 24-én jelentette be, hogy véget ért a munkakapcsolata edző-férjével, az amerikai Shane Tusuppal, aki egyébként már a tavaly decemberi, koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon sem volt jelen.

A magyar úszók Eb-kerete:

    Férfiak:
Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Gyurta Gergely, Holló Balázs (indulásáról később születik döntés)), Holoda Péter, Kenderesi Tamás, Kozma Dominik, Lakatos Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor, Sós Dániel, Telegdy Ádám, Verrasztó Dávid

    Nők:
Burián Kata, Hosszú Katinka, Ilyés Laura Vanda, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn

    Váltótagok:
Balog Gábor, Barócsai Petra, Grátz Benjámin, Horváth Dávid, Lobanovszkij Makszim, Pulai Bence, Sztankovics Anna

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/41887/pics/lead_800x600.jpg
Úszás,Hosszú Katinka

További cikkek

Egyéni sportok

Úszás: Senánszky második aranyérmét szerezte az uszonyosúszó-vb-n

2018.07.19. 10:40
Sem száz, sem ötven méteren nem volt gyorsabb a debreceni sellőlánynál, tizenegyedik felnőtt világbajnoki címét szerezte meg.

Egyéni sportok

Úszás: Tusup tesz a magyar törvényekre, nem fizet perköltséget

2018.07.19. 09:55
Hosszú Katinka korábbi edzője és férje márciusban veszített becsületsértési pert egykori kollégájával szemben, az ítéletet viszont továbbra sem hajtotta végre.

Egyéni sportok

Úszás: újabb magyar érmek az uszonyosúszó-vb-n

2018.07.18. 11:30
Egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Belgrádban zajló uszonyosúszó-világbajnokság második napján.

Egyéni sportok

Junior műúszó vb: minden idők legjobb versenye lehet a budapesti

2018.07.17. 14:20
Harminckilenc ország közel 300 versenyzője nevezett a szerdán kezdődő budapesti junior műúszó-világbajnokságra.

Egyéni sportok

Két magyar érem a junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon

2018.07.15. 19:55
Szimcsák Mira arany-, Rohács Réka pedig ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók utánpótlás Európa-bajnokságán, amelyet péntektől vasárnapig Máltán rendeztek.

Egyéni sportok

Úszás: ismét Dave Salo irányítja Hosszú Katinka felkészülését

2018.07.13. 22:50
Meglepő bejelentést tett Hosszú Katinka, az olimpiai bajnok az Európa-bajnokságig korábbi edzőjével az amerikai Dave Saloval készül.

Egyéni sportok

Szabadidősport: megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

2018.07.12. 16:20
Az időjárás kétszer szólt eddig közbe, de most szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást.

Egyéni sportok

Úszás: Hosszú Katinka szerint minden fejben dőlt el az olimpián

2018.07.09. 18:50
Az Olympic Channel podcast sorozatában Emma Twigg evezős mellett Hosszú Katinkát kérdezték arról, hogy egy csalódást jelentő olimpiai 4. hely után miként tudtak a …

Egyéni sportok

Junior úszó Eb: Milák 12 perc alatt két aranyat nyert

2018.07.08. 19:30
Három arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok vasárnap Helsinkiben, a junior úszó Európa-bajnokság ötödik, utolsó versenynapján.

Egyéni sportok

Junior úszó Eb: Kalmár Ákos 800 gyorson is aranyérmes

2018.07.07. 18:55
Kalmár Ákos aranyérmet szerzett a Helsinkiben zajló junior úszó Európa-bajnokság 800 méteres gyorsúszódöntőjében.