Wimbledon: Serena Williams és Angelique Kerber vívja a hölgyek döntőjét

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A német  Angelique Kerber  és az amerikai Serena Williams is könnyed győzelemmel vívta ki a döntőbe jutását az év harmadik Grand Slam-tornáján. 

Fotó: AP

Angelique Kerber-Jelena Ostapenko 6:3, 6:3

A korábbi világelső Angelique Kerber a korábbi Garros-győztes Jelena Ostapenkoval mérkőzött a legjobb négy között. Az első szettben 3:3-at követően Kerber brékelni tudott , majd mégegyszer elvette lett ellenfele adogatását így alig 35 perc alatt megnyerte az első szettet. 

A második játszma elején Kerber hozta az adogatását, majd elvette ellenfele szerváját. Ezt 4:1-nél megismételte, Ostapenko pedig hiába hozta vissza az egyik bréket, a német klasszis alig 69 perc alatt lezárta a mérkőzést. 

A 30 éves Kerber negyedszer jutott be GS-torna fináléjába, Wimbledonban 2016-ban elvesztette a finálét. 

Julia Görges-Serena Williams 2:6 , 4:6

A világranglistán jelenleg 181. helyen álló Serena Williams szintén könnyedén vette az akadályt a 13. helyen rangsorolt német ellenfelével szemben. 

Williams 3:2-es vezetésénél Görges elvesztette adogatását majd 5:2-nél ismét beütötte a bréklabdát az amerikai legenda és így nagyon simán hozni tudta az első játszmát. A második szettben szintén 3:2-nél jött a Williams-brék, ám Görges visszavette az adogatását. Az amerikait ez cseppet sem zavarta meg és miután ismét elvette ellenfele adogatását bejutott a döntőbe. 

Serena Williams 10. alkalommal jutott be a wimbledoni döntőbe, eddig hét alkalommal győzött egyesben a tenisz szentélyében. Ez lesz az első Grand Slam-fináléja mióta tavaly gyermeket szült. 

A női egyes döntőjét szombaton 15 órától rendezik Wimbledonban. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/41908/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Wimbledoni teniszbajnokság

További cikkek

Egyéni sportok

Tenisz: Babos kiesett a selejtezőben Miamiban

2019.03.20. 17:35
Nem jutott főtáblára Babos Tímea a Miamiban zajló keménypályás tenisztornán, mivel a selejtező második fordulójában kikapott az észt Kaia Kanepitől.

Egyéni sportok

Fucsovics Márton felkészülését az időjárás sem tudja befolyásolni

2019.03.20. 08:10
Kitűnő teljesítménye mellett ezúttal találékonyságával hívta fel magára a figyelmet Fucsovics Márton. A legjobb magyar teniszező, napok óta keményen …

Csapatsportok

Szerdai követítések: előben az Eb selejtezők előtti barátságos meccsek

2019.03.20. 07:30
Barátságos mérkőzésekkel hangolnak az európa bajnokság selejtezőire a nemzeti csapatok. De élőben követhetjük, a kézilabda Bajnokok Ligája …

Egyéni sportok

Az eső miatt elhalaszották Babos Tímea meccsét

2019.03.19. 23:40
Az eső miatt szerdára halasztották Babos Tímea mérkőzése a miami keménypályás tenisztorna selejtezőjében.

Egyéni sportok

Fucsovics Márton Roger Federerrel edzett a miami tenisztorna előtt

2019.03.19. 10:30
A 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federerrel edzett hétfőn Fucsovics Márton, aki a férfiak számára szerdán elrajtoló miami kemény pályás tenisztornára készül.

Egyéni sportok

Tenisz: Stollár Fanny búcsúzott Miamiban

2019.03.19. 08:40
Nem sikerült a továbbjutás Stollár Fannynak, a 9 millió dollá összdíjazású Miami tenisztornán. A magyar teniszező a selejtező második fordulójában, két játszmában vereséget szenvedett a szlovén …

Egyéni sportok

Tenisz: Babos három helyet visszacsúszott

2019.03.18. 13:30
Babos Tímea három helyet rontva a 105. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Egyéni sportok

Tenisz: Fucsovics még mindig a legjobb negyvenen belül

2019.03.18. 11:05
Fucsovics Márton karriercsúcsához képest öt helyet rontva a 36. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Egyéni sportok

Tenisz: Thiem legyőzte Federert az Indian Wells-i döntőben

2019.03.18. 08:15
Dominic Thiem nyerte az Indian Wells-ben rendezett Masters-tornát miután a döntőben legyőzte Roger Federert.

Egyéni sportok

Tenisz: Stollár Fanny párosban megnyerte a guadalajarai tenisztornát

2019.03.17. 08:35
Stollár Fanny és az amerikai Maria Sánchez megnyerte a guadalajarai 125 ezer dollár (35 millió forint) összdíjazású női challenger tenisztorna párosversenyét.