Ifjúsági olimpia: Pusztai Liza és Rabb Krisztián aranyérmes a vegyescsapatok versenyében

MTI

Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

Kép forrása: utanpotlassport.hu

A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.

Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30-18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30-22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28-25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5-3-ra, Pusztai pedig 5-1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10-4 volt az állás.

A magyar küldöttség eddig hét arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett. A vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43854/pics/lead_800x600.jpg
vívás,ifjúsági olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: Fair Play-díjat kapott a magyar férfi kardválogatott

2019.12.01. 12:35
Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő - a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség - után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar …

Csapatsportok

Vívó-vk: ezüstérmes a férfi kardcsapat Kairóban, szinte biztos az olimpiai kvóta

2019.11.17. 17:55
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a Kairóban rendezett világkupa-versenyen és így gyakorlatilag bebiztosította kvótáját a …

Egyéni sportok

Kerekesszékes vívó VK: amszterdami ezüstnap

2019.11.16. 15:50
Hajmási Éva és Osváth Richárd is a dobogó második fokára állhatott a hollandiai világkupa-verseny második napján.

Egyéni sportok

Vívás: a női párbajtőr csapat szinte biztosan nem lesz ott Tokióban

2019.11.04. 12:05
A tizennegyedik helyen végzett a magyar női párbajtőr-válogatott az észtországi világkupa-versenyen, ezzel elveszítette esélyét arra, hogy kijusson az …

Egyéni sportok

Pusztai Lizát Európa legjobb fiatal sportolójának jelölték

2019.10.22. 14:00
A kardozó Pusztai Lizát jelölték a legjobb fiatal európai sportoló-díjra, amely Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viseli.

Csapatsportok

Komoly díjat nyert Cannes-ban a 2019-es budapesti vívó-vb kampányfilmje

2019.09.27. 17:10
A cannes-i Corporate Media & TV Awards-on, a "Social Media & Short Videos" kategóriában az Ezüst Delfin-díjat kapta a budapesti …

Egyéni sportok

Kerekesszékes vívó-vb: aranyérmes a női tőrcsapat

2019.09.22. 18:30
Aranyérmes lett a dél-koreai Cshongdzsuban rendezett kerekes székes vívó-világbajnokságon a magyar női tőrcsapat.

Egyéni sportok

Kerekesszékes vívó-vb: magyar ezüstérem a nyitónapon

2019.09.17. 17:10
Hajmási Éva révén egy ezüstérmet szereztek a magyarok a dél-koreai Cshongdzsuban a kerekesszékes vívó-világbajnokság nyitónapján.

Egyéni sportok

Fenyvesi Csaba bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

2019.09.14. 21:20
Tizenharmadik magyarként bekerült a vívás legnagyobbjai közé, a sportági Hírességek Csarnokába Fenyvesi Csaba.

Egyéni sportok

Vívás: megszülettek Szász-Kovács Emese ikrei

2019.08.20. 10:45
Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a közösségi oldalán jelentette be, hogy megszülettek ikergyermekei.