Ifjúsági olimpia: Pusztai Liza és Rabb Krisztián aranyérmes a vegyescsapatok versenyében

MTI

Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

Kép forrása: utanpotlassport.hu

A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.

Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30-18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30-22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28-25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5-3-ra, Pusztai pedig 5-1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10-4 volt az állás.

A magyar küldöttség eddig hét arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett. A vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43854/pics/lead_800x600.jpg
vívás,ifjúsági olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Szilágyi Áron lett a FIE sportolói bizottságának elnöke

2016.12.23. 18:50
Szilágyi Áront választották a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) sportolói bizottságának elnökévé.

Egyéni sportok

Az év legjobbjai: szavaztak a sportszövetségek

2016.12.20. 12:25
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 54 sportág szövetsége válaszolt az …

Egyéni sportok

Vívó vk: Gémesi Csanád bronzérmes Cancúnban

2016.12.18. 22:25
Gémesi Csanád bronzérmet nyert a mexikói férfi kard Grand Prix-n, Cancúnban.

Egyéni sportok

Vívó vk: Márton Anna ezüstérmes Cancúnban

2016.12.18. 09:10
Márton Anna a riói olimpiai bajnok orosz Jana Jegorjan mögött a második helyen végzett a mexikói női kard Grand Prix-n, Cancúnban.

Egyéni sportok

Vívás: Szatmári András jó formában, de fejben erősödni akar

2016.12.05. 11:20
A kardozó Szatmári András élete legjobb felnőtt világkupa-eredménye után is úgy érzi, fejben sokat kell még fejlődnie, hogy a világ közvetlen élmezőnyébe …

Egyéni sportok

Vívás: Szabó Bence nemzetközi feladata

2016.11.27. 18:05
“A riói olimpia után ezúttal sportdiplomáciai sikert arattunk!” – nyilatkozta többek között Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke.

Egyéni sportok

Vívás: Budapesten lesz a 2019-es világbajnokság

2016.11.27. 12:45
Az öttusázóké mellett a vívók 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságának rendezési joga is Magyarországé lett a hétvégén.

Egyéni sportok

Vívás: Szász Emese itthon is verhetetlen

2016.11.27. 08:30
Az olimpiai bajnok Szász Emese hazai környezetben is nyert, Mohamed Aida is megszerezte 11. országos bajnoki címét.

Csapatsportok

Hétvégi sportműsor - kosárlabda All Star-gála és sok minden más

2016.11.26. 10:00
Nem lesz hiány eseményből a hazai sportpályákon a hétvégén. Szegeden kézilabda BL, a Tüskecsarnokban kosárlabda All Star-gála, és lesz NB I-es és NB II-es foci …

Egyéni sportok

Ob-t és kard vk-t rendez, vb-re pályázik a Magyar Vívó Szövetség

2016.11.21. 18:35
A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) pályázik a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságra - jelentette be Csampa Zsolt a hétfői sajtótájékoztatón.