Ifjúsági olimpia: Pusztai Liza és Rabb Krisztián aranyérmes a vegyescsapatok versenyében

MTI

Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

Kép forrása: utanpotlassport.hu

A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.

Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30-18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30-22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28-25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5-3-ra, Pusztai pedig 5-1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10-4 volt az állás.

A magyar küldöttség eddig hét arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett. A vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43854/pics/lead_800x600.jpg
vívás,ifjúsági olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Kerekesszékes vívó vk: Osváth Richárd aranyérmes Varsóban

2019.07.12. 15:05
Osváth Richárd aranyérmet szerzett a kerekesszékes vívók Varsóban rendezett világkupa-versenyén.

Egyéni sportok

Vívás: kiemelten fontosak lesznek a csapatversenyek

2019.07.12. 13:05
Az olimpiai szereplés kiharcolása szempontjából kiemelkedő jelentőségű lesz a hétfőn kezdődő budapesti vívó-világbajnokság, melyen a magyarok több szakágban megerősíthetik a …

Egyéni sportok

Vívás: Szilágyi Áronnak több motivációja is van a budapesti vébé előtt

2019.07.03. 12:50
Három dolog is motiválja a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront a július 15-én kezdődő budapesti vívó-világbajnokság előtt.

Egyéni sportok

Vívó vb: kiejlölték a magyar keretet

2019.06.25. 21:25
A júliusi budapesti világbajnokságra három helyen változik a magyar vívó-válogatott összetétele a múlt szombaton véget ért Európa-bajnoksághoz képest.

Csapatsportok

Vívó-Eb: a csapateredményeket kiemelve pozitívan értékelt a kapitány

2019.06.23. 11:20
A tavalyi egy arany után négy érmet - két ezüstöt és két bronzot - nyert a magyar küldöttség a düsseldorfi olimpiai kvalifikációs vívó …

Csapatsportok

Vívó-Eb: ezüstérmes a férfi kardcsapat

2019.06.22. 17:00
Kis különbséggel, de a házigazda Németország legyőzte Magyarországot, így ezüstérmet szerzett a Szatmári András, Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású magyar férfi kardcsapat.

Csapatsportok

Vívó Eb: döntőbe jutott a férfi kardcsapat

2019.06.22. 15:40
A britek után a románokat is legyőzte, ezzel döntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat szombaton a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

Csapatsportok

Vívó Eb: elődöntős a férfi kardcsapat

2019.06.22. 14:40
Könnyed győzelemmel elődöntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat szombaton a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vívó-Eb: ötödik a női tőrcsapat

2019.06.21. 17:30
Egy vereséggel és két győzelemmel az ötödik helyen végzett pénteken a magyar női tőrválogatott a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vívó-Eb: bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat

2019.06.21. 17:05
Bronzérmet szerzett a Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Koch Máté összeállítású férfi párbajtőrcsapat a Düsseldorfban rendezett vívó Európa-bajnokságon.