Ifjúsági olimpia: Pusztai Liza és Rabb Krisztián aranyérmes a vegyescsapatok versenyében

MTI

Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

Kép forrása: utanpotlassport.hu

A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.

Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30-18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30-22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28-25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5-3-ra, Pusztai pedig 5-1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10-4 volt az állás.

A magyar küldöttség eddig hét arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett. A vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43854/pics/lead_800x600.jpg
vívás,ifjúsági olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: negyedik a férfi kardcsapat Madridban

2019.05.12. 18:25
Szatmári András nélkül is bejutott az elődöntőbe, és végül a negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a madridi világkupaversenyen, mely az olimpiai kvalifikációs sorozat első csapat …

Egyéni sportok

Vívó vk: Szilágyi Áron ezüstérmes Madridban

2019.05.11. 20:20
Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a férfi kardozók madridi világkupaversenyén.

Egyéni sportok

Vívó-vk: Szilágyi Áron ezüstérmes Szöulban

2019.04.28. 12:10
Szilágyi Áron ezüstérmet nyert vasárnap a szöuli kard Grand Prix-n.

Egyéni sportok

Vívás: Szatmári András kihagyja az első kvalifikációs versenyt

2019.04.25. 18:25
Szatmári András kisebb sérülés miatt nem utazott el a pénteken kezdődő szöuli Grand Prix-re, amely a kardozók számára az első tokiói olimpiai kvalifikációs …

Egyéni sportok

Vívás: megvédte világbajnoki címét a párbajtőr-válogatott!

2019.04.14. 22:00
Magabiztos vívással megvédte címét a magyar junior férfi párbajtőr-válogatott vasárnap, a Torunban rendezett korosztályos vívó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Vívás: Muhari Eszter kadet világbajnoki címet nyert!

2019.04.13. 21:25
Muhari Eszter arany-, Büki Lili pedig bronzérmet nyert szombaton a kadet korosztályban a Torunban zajló vívó-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Vívás: sportágtörténeti világbajnoki cím!

2019.04.09. 06:25
A sportág történetében először aranyérmet nyert a junior magyar női kardcsapat a lengyelországi Torunban zajló korosztályos vívó-világbajnokságon.

Csapatsportok

Több mint 120 nemzetközi sporteseményt rendeznek idén Magyarországon

2019.04.03. 18:55
Az idén több mint 120 nemzetközi sporteseményt rendeznek meg Magyarországon, s ezek közül kiemelkedik négy olimpiai sportág kvalifikációs világbajnoksága, …

Egyéni sportok

Vívás: ezüstérmes a férfi karcsapat a budapesti világkupán

2019.03.24. 16:30
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a Budapesten rendezett világkupa-versenyén.

Egyéni sportok

Vívó-vk: Rédli bronzérmes Buenos Airesben

2019.03.24. 10:50
Rédli András remek vívással bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők argentínai világkupa-versenyén, Buenos Airesben.