Ifjúsági olimpia: Pusztai Liza és Rabb Krisztián aranyérmes a vegyescsapatok versenyében

MTI

Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

Kép forrása: utanpotlassport.hu

A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.

Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30-18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30-22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28-25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5-3-ra, Pusztai pedig 5-1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10-4 volt az állás.

A magyar küldöttség eddig hét arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett. A vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43854/pics/lead_800x600.jpg
vívás,ifjúsági olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Junior vívó Eb: bronzérmes a női kardválogatott

2019.03.02. 20:25
A női kardválogatott bronzérmet nyert az olaszországi Foggiában zajló junior vívó Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Egyéni sportok

Junior vívó vb: magyar arany!!!

2019.03.01. 20:35
A párbajtőröző Koch Máté aranyérmet nyert az olaszországi Foggiában zajló junior vívó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Egyéni sportok

Vívás: Százsz-Kovács Emese gyermeket vár!

2019.02.28. 14:45
Gyermeket vár Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó aki így nem indul a Budapesten rendezett világbajnokságon.

Egyéni sportok

Junior vívó Eb: A kardozó Pusztai Liza aranyérmes

2019.02.27. 19:55
A kardozó Pusztai Liza aranyérmet nyert szerdán a junior vívók foggiai Európa-bajnokságán.

Egyéni sportok

Vívás: egy ezüsttel és egy bronzzal bővült a magyar éremkollekció a kadet Eb-n

2019.02.26. 20:05
A férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a férfi kardválogatott bronzérmet nyert kedden a kadet vívók foggiai Európa-bajnokságán.

Egyéni sportok

Kadet vívó Eb: két arany és egy bronzérem a hétfői csapatversenyekben

2019.02.25. 19:25
A női párbajtőrcsapat és a női kardválogatott arany-, a férfi tőregyüttes pedig bronzérmet nyert hétfőn a kadet vívók foggiai Európa-bajnokságán.

Egyéni sportok

Kadet vívó Eb: Bartkó Levente és Nekifor Erika ezüstérmes

2019.02.24. 22:30
Bartkó Levente férfi párbajtőrben, míg Nekifor Erika női tőrben ezüstérmet szerzett vasárnap a kadet vívók foggiai Európa-bajnokságán.

Egyéni sportok

Kadet vívó Eb: Muhari Eszter arany-, Büki Lili bronzérmes

2019.02.23. 20:10
Muhari Eszter aranyérmes, Büki Lili pedig bronzérmes lett a Foggiában rendezett kadet vívó Európa-bajnokságon párbajtőrben.

Egyéni sportok

Vívás: Szilágyi Áron ezüstérmes Kairóban

2019.02.23. 19:55
Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a kairói férfi kard Grand Prix-n.

Egyéni sportok

Kerekesszékes világjátékok: öt éremmel zártak a magyar vívók

2019.02.14. 17:35
Öt érmet - egy aranyat és négy bronzot - nyertek a magyar vívók az egyesült arab emírségekbeli Sardzsában zajló kerekesszékes világjátékokon.