John Terry hamar munkát kapott

Kecskés István
Kecskés István

John Terry az új vezetőedző, Dean Smith segítője lett az Aston Villa labdarúgócsapatánál.

Az angol válogatott és a Chelsea korábbi csapatkapitánya vasárnap jelentette be, hogy felhagy a profi játékkal és visszavonul. Ez az első edzői megbízatása.

A középhátvéd Terry 1995 és 2017 között a Chelsea-t erősítette, a felnőtt csapatban 1998-ban mutatkozott be, majd 2004-ben választották meg csapatkapitánynak. A londoni együttessel mindent megnyert, amit lehetett: a nemzetközi porondon Bajnokok Ligáját és Európa-ligát is, míg Angliában négyszer volt bajnok, az FA Kupát ötször, a ligakupát pedig háromszor emelhette a magasba. Az angol válogatottban 78 alkalommal lépett pályára.

Az előző szezont a jelenleg másodosztályú Aston Villánál töltötte, ahonnan május végén távozott.

A birminghami klub vezetői szerdán este jelentették be a Smith, Terry edzőpáros kinevezését, a cél az, hogy az együttes a 2016-os kiesés után visszajusson a Premier League-be.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43860/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Serie A: visszatérhet a Juventus legendája

2019.06.26. 08:45
Erre talán a legelvakultabb Juventus szurkolók sem számítottak, de egy év után újra láthatják nagy kedvencüket Gianluigi Buffont, ráadásul zebracsíkos mezben.

Csapatsportok

Ma is Európa Játékok és Afrikai Nemzetek Kupája

2019.06.26. 07:30
Minmszkben ma atlétikában, birkózásban, kajak-kenuban, ökölvívásban, sportlövészetben és tollaslabdában szurkolhatunk a magyaroknak, az Afrikai Nemzetek Kupájában pedig megkezdődik a …

Külföldi foci

Erősíti keretét az Ajax

2019.06.25. 13:45
Quincy Promes az Ajax labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Külföldi foci

MLS: álomcsapat, magyarok nélkül

2019.06.25. 12:45
Magyar játékos nem került be az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) álomcsapatába.

Külföldi foci

U21-es EB: a román örömünnep és a szájbarúgott barátnő esete

2019.06.25. 11:45
A román U21-es válogatott kvalifikálta magát a tokiói olimpiára. Az ünneplés közepetette az egyik szurkoló szájbarúgta egy játékos barátnőjét.

Külföldi foci

Copa América: Uruguay legyőzte a címvédőt – videó

2019.06.25. 09:05
Az uruguayi válogatott végzett a C csoport élén a labdarúgó Copa Américán, mivel a négyes hétfői zárófordulójában Edinson Cavani 82. percben szerzett góljával legyőzte a …

Külföldi foci

Játszik Európa, Afrika és az egész világ

2019.06.25. 07:30
Lesz a tévében ma Európa Játékok – magyar szereplőkkel –, Afrikai Nemzetek Kupája Kamerunnal és női labdarúgó-világbajnokság is.

Külföldi foci

Női labdarúgó világbajnokság: két tizenegyessel jutott tovább az USA

2019.06.24. 23:30
Spanyolország legyőzésével az USA csapata, míg Kanada legyőzésével Svédország is bejutott a legjobb nyolca a franciaországi női labdarúgó …

Külföldi foci

U21-es labdarúgó Európa-bajnokság: hatgólos mérkőzésen játszott döntetlent Anglia

2019.06.24. 23:00
Háromszor is vezettek az angolok Horvátország ellen, azonban mindháromszor egyenlíteni tudtak a horvátok, így 3-3-as …

Külföldi foci

Labdarúgás: két feltétellel távozhat Szoboszlai Dominik

2019.06.24. 21:40
A Football Insider értesülései szerint az Arsenal már régóta figyeli a fiatal magyar tehetséget, azonban a Salzburg két feltételt szabott ki az angol csapatnak.