Orosz focistákat csuktak le

Kecskés István
Kecskés István

Egy moszkvai bíróság elrendelte Alekszandr Kokorin és Pavel Mamajev orosz válogatott labdarúgók letartóztatását, akik hétfő reggel egy étteremben - Kokorin öccsével együtt - két embert megtámadtak és megsebesítettek.

A futballisták börtönbüntetésre számíthatnak tettükért, s a mostani döntés szerint két hónapig előzetes letartóztatásban maradnak, ahogy Kokorin testvére is. A bíróság bejelentése szerint a három férfi ellen huliganizmus a vád, melyért hét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A játékosok tettéről videofelvétel készült, mely az interneten is látható. Az eset kirobbanása után Pavel Kolobkov orosz sportminiszter kijelentette: a felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy Kokorin és Mamajev tevékeny résztvevője volt az incidensnek, ráadásul a helyszínen lévő tanúk is megerősítették ezt. A tárcavezető hozzátette, hogy a törvényeket minden állampolgárnak kötelessége betartani, s a két játékosnak számítania kell arra, hogy ha nem tudják bizonyítani ártatlanságukat, soha többé nem szerepelhetnek a válogatottban.

Az orosz sajtó a tanúvallomásokra hivatkozva azt közölte, hogy az incidensben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium egyik tisztségviselője olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt kórházba kellett szállítani. A férfit a felvételek tanúsága szerint az egyik labdarúgó egy székkel dobta fejbe, később pedig a két játékos egy televíziós műsorvezető helyszínen tartózkodó sofőrjét is megverte.

Az idei oroszországi világbajnokságon Kokorin és Mamajev sem volt tagja a házigazdák csapatának, Moszkvában pedig a csütörtöki, svédek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést (0-0) megelőző válogatott összetartáson tartózkodtak.

A két futballista a 2016-os Európa-bajnokság alatt is botrányba keveredett: az orosz együttes korai búcsúja után azzal kerültek ugyanis a címlapokra, hogy egy monacói buliban 250 ezer euró (81 millió forint) értékben rendeltek pezsgőt.

Kokorin a bíróságon azt állította, hogy megbánta tettét, s az egyik áldozattól már elnézést kért, a bíró azonban így is elutasította ügyvédje azon kérelmét, hogy szabadlábra helyezzék.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/43880/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Oroszország

További cikkek

Külföldi foci

Labdarúgás: Cannavaro megszólította az embereket

2020.03.31. 23:00
Fabio Cannavaro, a The Players' Tribune oldalon írt levelet a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországnak. A világbajnok, aranylabdás labdarúgó, aki évek óta Kínában dolgozik, érzelmes …

Külföldi foci

Premier League: Reina a poklok poklát élte át

2020.03.31. 22:35
Megküzdött a koronavírussal Pepe Reina, az Aston Villa világ- és Európa-bajnok spanyol kapusa is – erről a 37 éves futballista maga beszélt a Corriere dello Sportnak adott nyilatkozatában.

Külföldi foci

Bundesliga: sajtóhírek szerint május elején zárt kapukkal folytatódhat a liga

2020.03.31. 17:10
Németországban az élvonalbeli, illetve a másodosztályú csapatok elfogadták a Német Labdarúgóliga (DFL) elnökségének korábbi …

Külföldi foci

Bundesliga: Dárdai Pál visszatér a Herthához

2020.03.31. 10:50
Dárdai Pál a következő idénytől utánpótlásedzőként tér vissza a Hertha BSC labdarúgócsapatához.

Külföldi foci

Premier League: Grealisht megbüntették, kórház kapja a pénzt

2020.03.30. 20:30
A Premier League-ben szereplő Aston Villa megbüntette legjobb játékosát, Jack Grealisht.

Külföldi foci

Premier League: Rashford példaértékűen viselkedik

2020.03.30. 18:25
A Manchester United 22 éves csatára szerint a koronavírus-járvány idején még fontosabb támogatni a gyerekeket, éppen ezért ételt biztosít azok számára, akik jelenleg nem járnak …

Külföldi foci

Premier League: a City játékos odaadná a trófeát a Liverpoolnak

2020.03.30. 12:25
Ilkay Gündogan, a Manchester City labdarúgója sportszerű dolognak tartaná, ha a Liverpool egy csonka szezon végén is megkapná a bajnoki címet.

Külföldi foci

Labdarúgás: Sevcsenko Csernobilhoz hasonlította a helyzetet

2020.03.30. 08:05
Az 1986-os atomkatasztrófát átélő Andrij Sevcsenko szerint a legfontosabb az, hogy mindenki otthon maradjon, és ne hozzon felelőtlen döntéseket.

Külföldi foci

Labdarúgás: pozitív lett a török kapuslegenda koronavírus tesztje

2020.03.29. 21:05
A 2002-es világbajnokságon a török csapattal világbajnoki bronzérmet nyerő Rüstü Recbert is elkapta a koronavírust, közölte Instagram oldalán a kapuslegenda …

Külföldi foci

Labdarúgás: Oroszországban folytathatja a Liverpool svájci játékosa

2020.03.29. 17:55
Xherdan Shaqirivel erősítene a Ferencváros Európa-liga csoportkörös ellenfele, a CSZKA Moszkva.